Húsz év sok idő. Húsz év alatt az ember sokat tanul, sokat tapasztal, de bizonyos mintázatok is kirajzolódnak. És én jövőre fogom ünnepelni a nyelvtanítás két évtizedét. Más szóval lassan két évtizede próbálom a hozzám fordulókat meggyőzni, hogy csak dőljenek hátra, bízzanak bennem és magukban és minden rendben lesz. A bátrabbak megteszik, és általában meg is történik a nagy áttörés, a "nincs nyelvérzékem" / "nincs időm tanulni" / "rosszul tanították az iskolában" kifogások elillannak.

De az is tény, hogy teljesen kezdőket nem szoktam vállalni. Méghozzá azért nem, mert ők általában jobban félnek és erősebb fogódzókra van szükségük, mint amit én adhatok nekik. Nálam a diák teljes felelősséget vállal a nyelvtanulási folyamatáért, amivel teljes szabadság is jár. Én csak facilitálom a folyamatot, kísérem az önismereti úton, amelynek során felfedezi, hogy milyen módszerekkel, milyen napszakban, milyen ritmusban, kikkel együtt tud és szeret nyelvet tanulni (Dalszöveg, sorozat, film, könyv, cikk, beszélgetés, podcast formájában - kinek mi fekszik, kit mi érdekel.) Miután ezeket felfedezte, ráismert, ráébredt, hogy mi a jó neki és hogyan tud a leghatékonyabban nyelvet tanulni, nyelvtudása szinte exponenciálisan ível felfelé. Hiszen nemcsak tudatosabban tanul és figyeli saját magát, hanem az addig megszerzett passzív nyelvtudás is egészen elképesztő módokon kezd utat törni magának.

A nyelvtanulásnak ezt az organikus fejlődését a nyelvvizsgára való készüléssel általában meg is törjük. Mert onnantól fogva nem az a cél, hogy "meg tudjam magam értetni más anyanyelvi és egyéb beszélőkkel", hanem az, hogy "az összes témát át kell vennem, hogy tudjak mindegyikről beszélni". A nyelvi szintek (kezdő, középfok, felsőfok, vagy kezdő, közép-haladó, haladó) mesterséges meghatározások, kevés ponton kapcsolódnak a valódi nyelvtudáshoz.

Ezzel nem azt állítom, hogy a nyelvvizsga rendszer jó vagy rossz, hogy a nyelvi szintek bevezetése jó vagy rossz. Véleményem szerint a nyelvvizsga szükséges rossz, felháborodni felesleges rajta, van és lesz is. Azonban nyelvet úgy tanulni, hogy a nyelvvizsgára készülünk szerintem nem hatékony és nem hatásos. Egyrészt mert feltehetően a nyelvvizsga után is szeretnénk még használni az adott nyelvet, másrészt, mert a nyelvvizsga amolyan lezárása, megünneplése kellene, hogy legyen annak, hogy elértünk egy bizonyos "szintet" a nyelvtanulásban, nem pedig maga a kitűzött cél.

Mivel Magyarországon a nyelvvizsga és az érettségi létezik, így felkészíteni kell rá, de ettől függetlenül a hozzáállásunkon még tudunk változtatni. Tekinthetünk úgy a nyelvre, mint egy eszközre, amellyel többet tanulunk saját magunkról és másokról is; mint eszközre a kulturális különbségek megismerésére és a kultúra átadására, és mint eszközre a világunk tágítására. Az idegen nyelvet nem lehet úgy tanulni, mint egy tantárgyat. Az idegen nyelvet élni kell, és beépíteni a hétköznapjainkba. És amikor ez már sikerült, akkor szinte észrevétlenül sikerül a nyelvvizsga, és nem stresszforrás, hanem annak a gyümölcse és eredménye, hogy nap mint nap tettünk a nyelvtanulás érdekében valamit, vagyis tulajdonképpen a tudásunk megünneplése!

*a szerző tisztában van eme eszmefuttatás utópisztikus voltával, és kedves iskolában nyelvtanító kollégáit kéri, ne nehezteljenek rá! veletek vagyok!