Minden nyelvtanár egyben pszichológus is, mert tudnia, éreznie kell, mikor van a diáknak rossz napja, mikor nem evett óra előtt, mikor veszett össze a szerelmével stb. Vélemények megoszlanak arról, hogy ezeknek teret is kell-e adni, én anno nem tudtam nem tudomást venni róluk, így gyakran beszélgetés kerekedett ki belőle, amiből aztán ismerettségek, barátságok születtek.

A tanár-diák bizalmi kapcsolata miatt roppant nehéz a fenti kihívásokra professzionálisan, de távolságtartóan reagálni, viszont sok nyelvtanárnak ez könnyedén megy, a felkészített diákok pedig sorra nyelvvizsgáznak, és mindenki boldog (de főleg a szülő, hogy nem kidobott pénz volt a csemetébe befektetett összeg:))

Nekem ez nem ment. Ahogyan az sem, hogy unalmas témakörökről beszélgessünk, ahelyett, hogy a diák a saját érzelmeiről, gondolatairól, véleményéről, napjáról beszámoljon. Ez persze elsőre könnyű feladatnak tűnik, de nem az.

A másik oka annak, hogy nem igazán éreztem magaménak a nyelvtanítást az, hogy nem éreztem, nem érzem úgy, hogy a nyelvet meg lehet tanítani. A nyelvet, idegen nyelvet is, csak elsajátítani lehet. Ehhez pedig egy másik szakember, a coach segít hozzá. Egy nyelvi coach nemcsak abban segít, hogy napi rutinná váljon a nyelvtanulás, hanem abban is, hogy a meglévő nyelvtudást a felszínre hozza, amit a nyelvtanuló magabiztosan elkezd használni, és így nő az önbizalma is.

Más szóval a nyelvtanár, nyelvi tréner a tudást próbálja átadni, miközben a nyelvi coach a meglévő tudást próbálja a delikvensben a felszínre hozni, automatizálni, hogy a beszéde minél folyékonyabb legyen. Egy idegen nyelvet ugyanis nem feltétlenül attól nehéz megtanulni, hogy idegenek a szavak és a kifejezések, hanem mert nem érezzük magunkat komfortosan, amikor az adott nyelvet beszéljük. Ezért része a nyelvi coachingnak az önbizalomfejlesztés. Elsősorban nyugodt, oldott légkört kell biztosítanunk a nyelvtanuló számára, hogy el tudja fogadni saját magát a nyelvi hibáival együtt és azzal együtt, hogy sosem lesz tökéletes a kiejtése, de lehet, hogy a nyelvtana sem.

Mivel a nyelv egyben önkifejezési mód, sokan úgy érzik, hogy az alapján ítélik meg, hogy mennyire "béna angolból". Nem fogják. Mások is bénák. Nem a perfekcionizmus a lényeg egy idegennyelvi beszélgetésben, hanem az üzenetek átadása, fogadása. Ha át tudjuk adni azt, amit szeretnék, legyen az kézzel-lábbal-mimikával, nem számít, hogy present perfectet vagy simple pastot használtunk. Idővel persze fontos csiszolnunk a nyelvi szerkezeteket és a szókincsünket is, de mindkettő jobban fog fejlődni, ha az alapok stabilak, és az önbizalom tartja össze a nyelvi struktúrák alappilléreit.