1. Az egyéni coaching helyzetben a coach és coachee között kell, hogy legyen kémia, egymásra hangolódás, egymás tudatos és/vagy tudattalan választása. Ezt általában egy orientációs beszélgetés keretében próbáljuk kideríteni, illetve tesztekkel, melyek a "coacholható vagy-e" kérdésre igyekeznek választ adni. Ez az élmény azonban teljes egészében hiányzik a csoportos coaching ülésekről, méghozzá azért, mert

a) nem a személyt coacholjuk, hanem az elakadását oldjuk meg

b) ketten vezetjük, facilitáljuk az ülést, és általában 3-5 résztvevő van rajtunk kívül, így valakivel biztosan kapcsolódni tudsz

2. Annak ellenére, hogy a résztvevők gyakran tágabb témával jönnek, mint amit egy 90 perces coaching ülés keretében meg lehet oldani, a semleges kérdések részben ezt a témát le lehet redukálni egy, nagyon specifikus elakadásra.

3. Az egyéni coaching során 4-5 alkalmat szoktunk javasolni, hogy meglegyen a folyamat pszichodinamikája. A csoportos coaching ülések során viszont gyakran egyetlen ülés is segít az illetőnek tisztábban látni és jobban definiálni a problémáját, illetve olyan ötletcsokorral távozik, amelyet több idő feldolgozni, kidolgozni.

Sokat konzultálunk, hogy mi lehet a csoportos felállás titka és sikere. A legkönnyebb válasz a közösségben rejlő szinergia, amelytől minden alkalommal beindulnak az agytekervények, az ötletgyár és az elhatározás is, hogy melyik úton és hogyan tovább. Emellett a megerősítő, "pozitív pletyka" kör az, amelyik nagy hatással van a résztvevőkkel, hiszen 4-5 teljesen addig idegen (nő) a hallottak alapján formál egy képet, amit visszatükröz az esethozónak. Jó érzés!

Egyszóval az action learning módszertanú csoportos coaching alkalmakban az a rendkívüli, hogy hitelesen kombinálják a coaching, tréning és mentorálás előnyeit, amennyiben kihozzák az illetőben rejlő potenciált, tanácsokat adnak és megerősítenek.

Ha te is megtapasztalnád ezt a remek technikát, írj a team@halkarika.hu email címre!

(angolul és magyarul is tartunk üléseket)

Túl vagyunk Anitával a Halkarikában néhány csoportos coaching ülésen, és mindegyik alkalom után meg kell csipkednem magam, hogy ilyen remek vállalkozónőkkel hozott össze bennünket a sors. Nem tudom eldönteni, hogy szerencsénk volt, és/vagy bevonzottuk a zseniális alanyainkat, vagy egész egyszerűen maga az Action Learning módszer ennyire jó és ezt is hozza ki a résztvevőkből. Akárhogy is legyen, hatalmas élmény volt mindegyik, és mi teljesen feltöltődve indulunk neki a következőknek. Sőt, néha már a bemutatkozás után pozitív energiák szabadulnak fel annak hallatán, hogy mennyire érdekes élettörténetek hangzanak el.

Mindegyik alkalommal erős a tenni vágyás, a cselekvési szándék, de ami ennél is fontosabb, az őszinteség. Mindegyik esethozó felismerte, hogy az ő érdeke az, hogy a helyzetet objektíven, tényszerűen ismertesse, de azok, pedig, akikét az esetét ki is választották, végképp tűpontosan leírták, hogy "miben vannak", és miért zavarja ez őket. Ezek önmagában már nagy felismerések, nagy ajándékok nemcsak maguk, hanem a többiek számára is, hiszen tudjuk, hogy bármilyen helyzetről vagy életterületről is van szó, a probléma felismerése és megfogalmazása már önmagában fél megoldás.

A mai szenzációs ülés után azonban rájöttem újabb két dologra:

1. Amikor az ember padlón van, nem szabad belerúgni. Nincs az a konstruktív kritika, ami a mélyben jól esik. Nehezen képzelem el, hogy van olyan "jótanács", ami ilyenkor cselekvésre buzdít. Nincs az a javaslat, amit a mélyben az ember el tud fogadni, mert olyankor önmagát okolja az adott helyzet kialakulásáért is. Ráadásul mindenki ellenségnek tűnik, mert a szemekben az ítélkezést látjuk, és a ciccegést halljuk: "nem így kellett volna".

Amint kezd kicsit fény derengeni az alagút végén, azonnal könnyebb tisztábban látni, konkrét megoldásokkal próbálkozni.Ezért is alaptézis a coachingban a megerősítés. Mind az egyéni, mind a csoportos ülések során a második lépés, a probléma, elakadás feltárása után annak a megerősítése, amit az illető addig az adott esettel kapcsolatosan jól csinált. A csoport esetén ráadásul ez sokszorozódik, így nemcsak megerősíti az esethozót, hanem szinte szárnyakat ad neki.

Szoktuk mondani, hogy kívülről és utólag mindenki okos. A csoportos coaching zsenialitása abban rejlik, hogy már a kimondása a problémának egyfajta időbeni átkeretezést ad, és a csoporttársak pedig kívülállóként abszolút objektív módon tudják szemlélni a helyzetet. Mivel általában vagyunk annyira kritikusan önmagunkkal szemben, hogy minden létező negatív dolgok az elakadásunkkal kapcsolatban felsoroljunk, a csoporttársaknak nem is olyan nehéz feladatuk, hogy innen felemeljenek.

2. Mint minden olyan közösségben, ahol az alapértékek az őszinteség és a segíteni, tenni akarás, egy 90 perces csoportos coaching ülés résztvevőiből összeverbuválódott közösségben is kialakul egyfajta szinergia. A szinergia görög eredetű szó és alapjáraton együttműködést jelent, de a különböző tudományágak a szót a következő jelentéssel használják: "együttműködő részek eredményessége nagyobb a különálló részek eredményeinek összegénél". Hogy mit is jelent ez? Azt, hogy két résztvevő együttes eredménye nem négy, hanem nyolc, négyé nem nyolc, hanem tizenhat stb. Más szóval a csoportos coaching eredménye is hatványozódik, mert nem egy ember erősiti meg az esethozót, hanem 4-5, nem egy ember segít ötletelni, hanem 4-5.

Ha még nem próbáltad ki a módszert, ne halogass tovább - mi itt vagyunk, keress bizalommal! Ha pedig kirpóbáltad, és tetszik, alkalmazd bátran a saját csapatodban, családodban. Nincs vesztenivaló, viszont az eredmény sokszoros lehet!

Jóslatok

Emlékeztek még arra, amikor a TV miatt jósolták a könyv halálát? Meg arra is, hogy az internet miatt? És arra is emlékeztek, hogy az e-book olvasók miatt csődbe megy a papíralapú könyvek nyomtatása (az elektronikus könyvek részesedése alig 2 százaléka a piacnak)?

Ezzel szemben a valóság

Ezzel szemben a hazai adatok azt jelzik, hogy “a magyar könyvpiac diszkrét mértékben, de viszonylag stabilan növekedett az utóbbi években. Az Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által bekért adatok alapján évi 2-3 százalékkal emelkedett a kiadók forgalma az elmúlt évek során”. A legdinamikusabban fejlődő ágazat a gyerek- és ifjúsági könyvek kategóriája. “Csak hogy érzékeljük a léptéket: a szegmens összforgalma alig öt év alatt emelkedett 10 milliárd alól csaknem 15 milliárdig, amivel már a hazai piac 30 százalékát hasítja ki magának.”

Ráadásul a könyvek kétharmada továbbra is offline módon kerül a vásárlókhoz, annak ellenére, hogy a klasszikus könyvesboltok szerepe, és valószínűleg funkciója is változni fog, és az online forgalom folyamatosan nő. A kereskedők és a kiadók a korábbi évekhez hasonlóan, az év végi, karácsonyt megelőző időszakban kereshetik meg éves bevételük 35-40 százalékát. (Arra sajnos nincs adatunk, hogy a 2020-es covid helyzet miként hatott a könyvpiacra, mert az egyetlen cikk, amit a témában találtunk májusi, azaz még a friss helyzetet mutatta, miszerint “Az éves szinten nagyjából 50 milliárd forintos piac forgalma áprilisban 65-75 százalékkal csökkent az általam megkérdezett könyvkereskedők szerint.”).

A Libri Kiadói Csoport mind az öt tagja (Libri, Kolibri, Park, Jelenkor, Helikon) folyamatosan növeli a bevételét. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem emelik az évente megjelentetett címek számát, hanem kb. évi ötszáz címmel jelennek meg a magyar könyvpiacon (összesen 10 ezer új cím szokott megjelenni). Sárközy szerint ennek nem kifejezetten az óvatosság az oka, inkább az, hogy „a legjobb szakember sem tud egy bizonyos számú könyv fölött megfelelő figyelmet fordítani a kiadványaira. Nekünk az a legfontosabb, hogy az 500 cím mindegyike megkapja a kellő figyelmet, és még véletlenül se kallódhasson el a magyar könyvpiac zajában.” (24.hu)

Legnépszerűbb kategóriák

Az eladási adatok alapján úgy látszik, hogy bár drasztikus mértékű elmozdulás a kategóriák között nincs, felértékelőben van a tény-, illetve a szépirodalom. Igazán  dinamikusan a gyerekkönyvek piaca nő, a térképek és albumok piaca viszont hasonló arányban csökken. (napi.hu) A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) összesített adatai szerint 2018-ban a tankönyvekkel együtt 30,5 millió darab könyv jelent meg az országban, a könyvforgalom értéke pedig meghaladta az 54 milliárd forintot. Az olvasók körében a szépirodalom és a gyermekkönyvek a legnépszerűbbek, ez a két kategória kiadványai teszik ki a könyvpiac több mint a felét. (Delmagyar)

Marketing

Persze azt nemcsak a Libri, hanem a többi kiadó is elismerte, hogy 2019-ben már jóval többet kellett megdolgozni a vásárlók figyelméért. Nagy a zaj a piacon, így nemcsak arra kell törekedni, hogy megszerezzék, hanem, hogy meg is tartsák az olvasót, amihez nem elég az, ha a könyv jó. “Gyakorlatilag bármelyik megkérdezett szereplőtől idézhető gondolat, hogy a könyves iparban is minden nagyon felgyorsult, jobban és célratörőbben kell tudni a portékát csomagolni, és azt a megfelelő időben és intenzitással meg is kell tudni futtatni - a közösségi médiában is. Nagyobb hangsúly került az önmarketingre, a személyes találkozókra, író-olvasó "turnékra", ami új kihívások elé állítja a kiadókat - hiszen alapvetően nem ezzel foglalkoznak.”

Magyarországon az utóbbi években az olvasási kultúra kialakításához sokat hozzáadnak a facebook csoportok formájában működő, kihívásokkal megspékelt olvasókörök és olvasói közösségek, mint amilyen Szabados Ági #niok és Juhász Anna Irodalmi Szalonja.

Az előbbi ráadásul pár napja saját Facebook oldalán bejelentette, hogy november 17-én megnyitja saját könyvesboltját. “Azt látom, hogy külföldön is az a trend, hogy a kicsi és a személyes üzletek jól működnek. Magyarországon több ezer négyzetméteren több tízezer címmel találkoznak az emberek. Ezeken a helyeken tanácstalanul nézelődnek. Nem feltétlenül látják ebben a hatalmas túlkínálatban, hogy mi az, ami nekik való, befolyásolja őket a borító, vagy a fülszöveg, ami nem mindig arról szól, amiről a könyv”. Forbes interjúban beszél arról is, hogy  “azt gondoltam, miért ne próbáljam meg üzleti alapra helyezni azt, amit egyébként is csinálok, hogy segítek könyvet választani azoknak, akik követnek”.

Úgy gondolom, hogy Szabados Ági megfogta ezzel a két mondattal a könyvírás, könyvkiadás és könyveladás lényegét. Mint minden más iparágban, a hangsúly a személyesre terelődik, és fontos lesz az emberi kapcsolat, amely mostanra kiveszett még ebből a nemes szakmából is. Személyes ajánlások, személyes találkozások az írókkal, személyes élménye az olvasónak.

Ebből következik, hogy témákban is egyre inkább a személyes történetek felé fogunk kanyarodni, mert abból lehet meríteni, tanulni, fejlődni. A hatalmas követő táborral rendelkező hírességek ideje szerintem lejárt, akkora a szakadék közöttük és közöttünk, hogy nem tudunk azonosulni az életmódjukkal, azzal a töménytelen fényűzéssel, amit látunk.

Ezért is biztatlak benneteket arra, hogy írjátok meg a saját történeteteket, a családotok történetét, a vállalkozásotok történetét, hadd töltekezzenek belőle az ismerőseitek, barátaitok, vásárlóitok, ügyfeleitek. Írjátok meg a most-hoz vezető kanyargós utatokat, a kudarcaitokat, amelyek végül sikerre vittek, a könnyeket és a mosolyokat. Említsétek meg a segítőiteket, a támogató családot, megérdemlik, hogy nyilvánosan is kifejezzétek a hálátokat.

Nemcsak akkor és annak kell írni, aki tömegeket tud megmozdítani - az írás mindenkié! Az írás terápia, rutin és szokás egyszerre. Ha pedig mégis sikerül a nagy plénum érdeklődését megmozgatni, akkor a gyerekeink, unokáink is kapnak “anyagot” saját könyvük megírására, így nemcsak a könyv szeretete nemcsak olvasásban, hanem írásban is öröklődik. Van ennél szebb?

Azt hiszem úgy egy éve hallgattam egy talk showt, ahol Almási Kitti vállalta azt a (szerintem) hálátlan szerepet, hogy tudományos háttérrel felvértezve “magyarázta meg”, hogy miért csináljuk ezt vagy azt a hülyeséget a gyereknevelés kapcsán. És volt egy kulcsmondata, amin azóta is rengeteget tűnődöm.

Azt mondta ugyanis, miután elmesélt egy kellően kellemetlen élethelyzetet a saját lányaival egy plázában, hogy máshogy reagálunk a gyerekeink társadalmilag nem elfogadott megnyilvánulásaira mások előtt és másképp a négy fal között.

Ennek a mondatnak véleményem szerint kétféleképpen van jelentősége:

1. sarkított formájában megmagyarázza a fizikai és verbális bántalmazások elterjedését: ezek ugyanis akkor és ott tudnak gyakoribbá válni, ahol nincs közösségi kontroll, ahol a közösség tagjai nem látják egymást, nem látják, hogy ki hogy neveli a gyermekét
2. it takes a village - azaz a régi mondás, miszerint egy falura van szüksége a gyermek felneveléséhez teljesen más megvilágítást nyer, ugyanis nem feltétlenül csak az ember sokaságra gondolhattak a megfogalmazók ebben az esetben, hanem arra, hogy a falu árgus szemei előtt a szülő jobban odafigyel arra, hogy miként szól a gyermekére, mikor akad ki, mikor bukkan ki belőle a kialvatlan, türelmetlen, fáradt hisztérika.

Ha pedig tovább gondoljuk, a megoldás mindkét esetre, helyzetre, problémára ugyanott rejlik - a közösségépítésben. Azaz egy erős közösség, egy erős szoc háló nemcsak az apró cseprő ügyek könnyebb elintézését segíti, hanem a gyereknevelés mentális terhét is enyhíti azáltal, hogy bármikor bárkire rá lehet bízni a közösség tagjai közül a gyermeket, illetve azáltal is, hogy egy értékrend mentén gondolkoznak a közösség tagjai, így a problémák megbeszélése is könnyebb.

Ahogyan a nyelvi coachingban sokszor visszatérek az önbizalom témájára, így a life coaching témák boncolása során sokszor kitérek a közösség és az azt meghatározó közös értékrend megfogalmazására. Ez nemcsak nekem vesszőparipám, Michelle Obama első podcast adásában, amelyben férje, Barack Obama volt a vendége, szintén kitérnek erre a kérdésre és ezzel magyaráznak sok modernkori problémát.

Teljes mértékben egyetértek velük. Nehéz ma egy közösséghez tartozni, mert magunknak kell azt kiépíteni, nemcsak úgy léteznek, mint régebben a kártyapartik, templomi kórus, szerda esti foci. Bevallom nem kicsit irigylem a szüleimet, akik 14-15-ig dolgoztak, délután pihentek, majd este vagy elmentek egy előadásra, vagy átjöttek hozzánk vendégek kártyázni, beszélgetni, jókat enni, inni. Manapság ezek a spontán és random összejövetelek szinte kivesztek, mindent be kell a naptárba írni, gondosan megszervezni.

A kamaszok szoc készségeit nemcsak a kütyü akadályozza meg. Mi is nagy gátjai vagyunk annak, hogy tudatosan tudjanak kommunikálni, létezni egy közösségben, hiszen a saját szüleiket is ritkán látják ebben a szerepben, nagyszülőkről nem is beszélve. Következetesképp nem áll rendelkezésükre minta, amit követhetnének.

Félreértés ne essék, semmiképp sem bűntudatot szeretnék kelteni a szülőkben, nagyszülőkben, de egy probléma megoldásához vezető út a probléma beazonosításával kezdődik. Pedagógustársaimmal, szülőtársaimmal folytatott beszélgetéseim során mindig ugyanoda lyukadunk ki - régen mintha könnyebb lett volna. Ha ebből kivesszük a nosztalgikus életérzést, amely megfűszerezi a múltba tekintést, akkor is igaz az a megállapítás, hogy egyszerűbb volt a gyereknevelés, a kapcsolattartás, az egymásra figyelés.

Térjünk hát vissza a falunkba, vagy alakítsuk ki a sajátunkat. Keressünk meg egy létező törzset, és csatlakozzunk hozzá. Vagy aktivizáljuk a saját törzsünket. Együtt tényleg minden könnyebb. Ha van kire számítani, kit felhívni, kitől segítséget kérni. Ezt a mintát mutassuk a fiataloknak, nem pedig azt, hogy az életbe belegebedni kell! Közösségre fel!

“There is no decision that we can make that doesn't come with some sort of balance or sacrifice.” “Nincs olyan döntés, amely ne követelne valamilyen egyensúlyozást vagy áldozatot.” Simon Sinek

Patrick McGinnis rövid TedTalk beszédében kifejti, hogy azért egyre nehezebb döntéseket hozni, mert elárasztanak bennünket a lehetőségek. Így a már eléggé közismert FOMO (amely akronim rövidítést ő alkotta!) érzés mellé társul egy hasonlóan frusztráló, a FOBO (Fear of Better Option). Más szóval azért döntünk egyre nehezebben, mert az egyre nagyobb választék miatt attól tartunk, hogy egy jobb opció fog szembejönni velünk az utcán.

Patrick szerint ahhoz, hogy gyorsabban hozzunk optimálisabb döntéseket, három részre kell osztanunk a hétköznapi döntéseinket aszerint, hogy mekkora a döntés tétje - magas, alacsony, vagy nemlétező. Ez utóbbinak nincs jelentősége, így meghozhatjuk mi is, de rábízhatjuk a véletlenre, sorsra, vagy érmére is. Az alacsony téttel járó döntéseknél még mindig nincsenek hosszú távú, egetrengető következmények, így a döntés is könnyebb, mint a magas téttel járó döntések esetében, amikor fontos a mély önismeret és a döntéssel kapcsolatos adatok gyűjtése annak érdekében, hogy a legoptimálisabb döntést hozzuk meg.

De még így is rengeteg opcióval állhatunk szemben, és erre Patrick azt a stratégiát javasolja, hogy kettesével ütköztessük őket. Más szóval, ne a rengeteg opció közül akarjunk kiválasztani a legjobbat/optimálisat, hanem válasszunk ki random kettőt, és azokat ütköztessük, majd a győztest a következővel, és így tovább. Fontos, hogy a kiesett opciókra pedig ne térjünk vissza. A vissza nem tekintés a döntés meghozatala utánra is vonatkozik, ugyanis Patrick szerint fontos az elköteleződés. Más szóval, amikor már meghoztuk a döntést, ne nézzünk vissza, hanem haladjunk a kiválasztott úton.

Simon Sinek szerint a Miértünk megtalálása azért is fontos, mert akkor könnyebb döntéseket hoznunk, hiszen a Miértünk diktálja az irányt és a választásainkat. Utólag természetesen akár meg is racionalizálhatjuk a döntésünket, de akkor, az adott pillanatban csak egy megérzésünk, egy ösztönös jóérzésünk volt, amikor a megfelelő döntést meghoztuk.

Meg Jay az ő TedTalk beszédében, amelynek címe A 30 nem az új 20 kifejti, hogy annak ellenére, hogy a családalapítás kitolódott, a házasság megalapozása attól még nem kell, hogy kitolódjon. Más szóval, a huszas éveiben járók nem lenne szabad, hogy elbagatellizálják ezt az évtizedet, hanem minden erővel azon kellene, hogy legyenek, hogy kihasználják ezt a tíz évet arra, hogy fejlődjenek, fejlesszék az önismeretüket, hszen a huszas évek a felnőtt lét legmeghatározóbb időszaka.

Azért hoztam Nektek ennek a három szerzőnek, kutatónak a véleményét, mert mind a három “módszer” tulajdonképpen a coaching alappilléreit tükrözi. Bontsd fel a feladatot apró lépésekre, így emészthetőbbé válik, és jobban tudsz haladni (Patrick McGinnis kettesével ütköztetése). Helyezz nagy hangsúlyt az önismeretre, hiszen akkor tudod a magad útját járni, és a megfelelő döntéseket meghozni, ha tisztában vagy azzal mi a célod, mi az, amit el szeretnél érni, és mit vagy hajlandó beáldozni érte (Simon Sinek Kezdd a miérttel). Az önismerettel kéz a kézben jár a fejlődés is - a fixed mindset helyett válaszd a growth mindsetet, azaz ragadj meg minden lehetőséget arra, hogy tanulj a helyzetekből, kihívásokból, nehézségekből (Meg Jay fejlődésre helyezett hangsúlya).

A coaching ereje az egyszerűségben rejlik. Az egyszerűség viszont nem azt jelenti, hogy minden fekete-fehér, sarkítható, és mindent elérhetünk, “csak akarnunk kell”. Nagyon nem. Az egyszerűség és egyszerűsítés arra vonatkozik, hogy lebontjuk a döntéshozatali mechanizmust is apró lépésekre. Először lecsupaszítjuk a választási lehetőségeket valódi helyzetekre, opciókra, és annak fényében vizsgáljuk meg a viszonyulásunkat hozzájuk ahelyett, hogy az összes lehetséges kimenetelt is belevennénk a mérlegelésre. Másodszor pedig megpróbálunk kilépni az addigi sémáinkból: ha alapvetően a rációra hagyatkozunk valamilyen döntés meghozatalakor most belehelyezkedünk az érzelmeinkbe, ha pedig érzelmi alapon szoktunk dönteni, most megkeressük az ésszerű magyarázatot az opciókra.

Ami a legfontosabb, bármilyen döntést is hozunk, évekkel később, amikor már esetleg úgy érezzük, hogy nem jól választottunk az önostorozás helyett emlékeztetjük magunkat, hogy abban az élethelyzetben, azzal az életbölcsességgel a tarsolyunkban és azokra az információkra hagyatkozva, amelyekkel rendelkeztünk, ennyit tudtunk. Hálát adunk azért, hogy azóta mennyit fejlődtünk (hiszen ezt a “hibát” is észrevettük), valamit megbocsátunk magunknak és elfogadjuk az akkori énünket. 

Nyelvtanítási módszertan tankönyvek a nyelvtanulás alatt a második, harmadik nyelv megtanulását értik, és a nyelvelsajátítás kifejezéssel a gyermek első, azaz anyanyelvének elsajátítására utalnak. Az utóbbi ugyanis organikus folyamat, a gyermek szemlélődik, megfigyel, és utánoz. Az utóbbi pedig egy tudatos folyamat, a nyelvtanuló megtanulja a nyelvtani szabályokat és a szókincset, majd az utóbbit a megfelelő szerkezetbe behelyettesítve mondatokat alkot és azokat a szintén megtanult kiejtési szabályokat alkalmazva kimondja. Ugye, hogy abszurd? Szerintem is.

Ezért gondolom azt, hogy függetlenül attól, hanyadik nyelvet tanulja az illető, azt nyugodtan nevezhetjük nyelvelsajátításnak. Vagyis, pontosítok: ha nyelvelsajátításként tekintünk a nyelvtanulásra, és aszerint járunk el, sokkal eredményesebbek leszünk a nyelvtanulásban. Ha pedig emellé még nyelvi coaching módszertant is alkalmazunk, még az önbizalmunk is nő!

Lassan húsz évvel ezelőtt kezdtem el harmadéves egyetemistaként nyelvórákat tartani. Naivan azt gondoltam, hogy az egyetemen úgyis mindent megtanítottak, a nyelvkönyvpiac remek kiadványokkal szolgál, mi sülhetne el balul? Hát nagyjából minden. Ugyanis az élő embereken való “gyakorlás” teljesen más, mint tantermi körülmények között elképzelt elméleti eseteket megvitatni. Van tétje, van következménye, és nem utolsósorban, van az a 45-60 perc, amit ki kell tölteni interaktívan, az illető személyének megfelelő módszertant követve.

Így az elején gyanítom, hogy 3-4-szer többet készültem egy órára, mint a diákjaim. De minden percét élveztem, mindig volt A, B és C tervem, rengeteg házit adtam, a szókincset kikérdeztem, a nyelvtant elmagyaráztam, a nyelvvizsgát pedig sorra sikerültek. Majd jöttek az egyetemi és főiskolai órák, azokra is rengeteget készültem, főleg mert a több tíz fős előadásokat is sokszor interaktívan szerettem tartani, ami azért eléggé megnehezítette a dolgomat.

A lényeg, hogy már ott, akkor előjött a coach énem, mely azt sugallta, hogy a dolgok akkor maradnak meg a nyelvtanulóban, ha személyre szabott tananyagot kap, és az érdeklődésének megfelelő témákat dolgozunk fel. Az adott témában való jártasság segíti, hogy a szakkifejezések meglegyenek akár idegen nyelven is, a motiváció pedig segíti, hogy amit nem ismer, nem tud az adott területről, megtanulja. Az apró sikerek pedig emelik az illető motivációját, és a sok apró siker összadódva pedig növeli az önbizalmát. Egyszerű, nem? 

Ezt persze nem exponenciális növekedésként kell elképzelni, mert mint minden új készség elsajátításánál, vannak mélypontok, amikor az illető úgy érzi, hogy semmit nem tanult, hogy hiába jár órára, hogy nemcsak, hogy nem fejlődik, hanem rengeteget felejtett, sőt rájön, mennyi mindent nem tud. De ez természetes, és a hullámvölgy után jön az újabb lendület, amikor a nyelvtanuló végre elhiszi, hogy a nyelvtanulás napi rutin, kitartás és önismeret egyvelege. Nézzük őket sorban:

1. önismeret

A megfelelő módszertan kiválasztásához szükséges. Hiszen rengeteg módszer van a piacon, de nagyot sarkítva leszűkíthetjük arra, hogy verbális vagy vizuális memóriával tanul-e az illető: az előbbi esetben hangoskönyvek, podcastok, zene hallgatásával, sorozatok és filmek felirat nélküli nézésével tud a legtöbbet tanulni, az utóbbiban pedig sokat kell írnia - szavakat, kifejezéseket, velük komplett mondatokat, bekezdéseket, illetve rendszereznie kell a megtanultakat mindmap formájában, hogy az összefüggéseket jól átlássa.

2. önfegyelem

A nyelvtanulás nem olyan, mint az általános iskolában való tantárgyra való felkészülés. a nyelvtanulás napi rutin, életmód, hozzáállás, mondhatni mindset. Fontos, hogy a napi rutin kialakításában nem akarjunk hirtelen nagy lépést tenni és nulláról napi egy órára feltornázni az angolozást, hanem olyan szokást alakítsunk ki, ami hosszú távon is fenntartható. Üresjáratok az autóban, a gyerekekre várakozva, megszakadt zoom meeting közben, mosdózáskor ;). Ami szintén nagyon fontos, hogy már meglévő szokásra fűzzük fel az új szokást - minden reggel kávézunk? Közben angol cikket olvassunk, podcastot hallgassunk! Mosdozáskor ne kütyüzzünk, hanem angol szavakat tanuljunk!

3. önbizalom

Az önbizalom szót sokszor félreértelmezik szerintem. Amikor valakinek önbizalma van, az nem azt jelent csak, hogy magabiztos, hanem azt, hogy bízik magában. Bízik abban, hogy a feladatot el tudja végezni, az új készséget el tudja sajátítani, és hogy végre meg tud angolul szólalni a külföldi partnerekkel való tárgyaláson! A kettő természetesen összefügg, mert minél jobban bízok abban, hogy meg tudom csinálni, annál többször sikerülni is fog, így egyre magabiztosabbá válok (amitől egyre több feladattal bíznak meg, hiszen látják, hogy én meg tudom csinálni).

Az önbizalom témája nemcsak azért vesszőparipám, mert úgy gondolom, hogy alapja sok mindennek az életben, hanem azért is, mert az ellentéte bénító hatással van a nyelvtanulóra, amivel nemcsak az én (nyelvtanár) dolgát is megnehezíti, hanem egész egyszerűen leblokkolja a fejlődését. Amikor azt mondogatjuk magunknak, hogy “nincs nyelvérzékem”, “sosem értettem a nyelvtant”, “a tanár rosszul magyarázta”, “én ezt sosem fogom megérteni/megtanulni”, “sosem fogok beszélni angolul”, akkor olyan pszichológiai blokkokat teszünk az agyunkba, amivel tulajdonképpen kudarcra programozzuk saját magunkat.

Emlékeztek a cikk elején lévő kisgyermekre? Hát ő ezeket nem teszi. Ő még elhiszi, hogy meg tudja csinálni, így meg is csinálja. Másfél-két éves korára megtanul az adott nyelven kommunikálni, kifejezni az érzéseit és akaratát! Akkor téged mi tart vissza?

A coach közösségünk pár hónapja elkezdett egy magazint szerkeszteni. Havonta írunk bele cikkeket. A GROW modell és a spiraldinamika szerint most a komfortzónából való kilépéssel foglalkozunk, és nekem természetesen azonnal a másik közösségem, a Toastmasters jutott eszembe.

Néhány hónappal ezelőtt ugyanis, amikor az egyik beszédem bevezetőjét írtam, szembe jött ez az idézet Jerry Seinfeldtől:

According to most studies, people’s number one fear is public speaking. Number two is death. Death is number two. Does that sound right? This means to the average person, if you go to a funeral, you’re better off in the casket than doing the eulogy.

Azok kedvéért, akik nem beszélnek angolul, összegezve, és sarkítva természetesen, az emberek annyira félnek a nyilvános beszédtől, hogy egy temetésen jobban örülnek, ha a koporsóban érkeznek, mintha nekik kell mondani a búcsúbeszédet.

Természetesen a túlzásnak az a célja, hogy felnagyítsa, kifigurázz a problémát, de ettől függetlenül jól leírja a legtöbb ember által tapasztalt érzést. A glossophobia, azaz a nyilvános megnyilvánulástól, beszédtől való félelem az emberek kb. egynegyedét sújtja.

A nyilvános beszéd alapja a retorika, amit sajnos manapság tévesen a politizálással kapcsolnak össze, holott a retorika, magyarul szónoklattan "a rendszeres gondolkodás és önkifejezés eszköze, a kulturált érvelés, vitatkozás tudománya. Tárgya minden nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, és szereplője minden nyilvánosan megszólaló ember."

Véleményem szerint a nyilvános beszéd művészete az írás művészetéhez hasonlítható: az űzi magabiztosan, aki rendszeresen gyakorolja. Más szóval az írásnak, a coachingnak és a nyilvános beszédnek is egy titka van - gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Elméletben az alapokat el lehet sajátítani, de a mesterfokozatot csak a gyakorlás hozhatja. A gyakorlás alatt nemcsak a klub heti látogatását értem, hanem a beszéd megtartása előtti készülődést is. A beszédet ugyanis nem elég megírni és memorizálni, érdemes elpróbálni jópárszor, hiszen Benjamin Franklin szavaival élve, „Aki nem készít tervet, az a kudarcot tervezi.” (angolul természetesen ütősebb: 'By failing to prepare, you are preparing to fail.'). A spontaneitást is az adja, hogy sokszor elpróbáljuk, azaz felkészülünk lelkiekben a helyzetre, így a váratlan események sem tudnak kizökkenteni bennünket a beszéd frappáns megtartásából. 

Egy ilyen közösség, ahol a retorikai készségünket gyakorolni tudjuk, a Toastmaster közösség. Az elnevezés (toastmaster - master of toasts) arra utal, aki nagy társadalmi eseményeket és rendezvényeket (esküvők, konferenciák) vezényelnek le, beszédeket mondanak, bemutatják a többi beszélőt vagy más egyéb formális szerepet töltenek be. 

A Toastmasters egy nonprofit oktatási szervezet, amely kiváló lehetőséget biztosít készség- és képességfejlesztésére az eredményes kommunikáció és a hatékony vezetés területén. A világ 142 országában több mint 15 900 Toastmasters klub működik. A Toastmasters tagjai klubokba szerveződnek, a klubtalálkozók során különféle szerepeket vállalnak. A Tanösvények nevű kiváló oktatási program segíti őket abban, hogy hathatósan előmozdítsák saját maguk és társaik fejlődését. A klubok barátságos és támogató környezetet biztosítanak a tagok számára, és szívesen fogadnak új érdeklődőket.

A Toastmasters közösség tehát fejlődni vágyókból áll, és a közös értékrend nagyban megkönnyíti a hálózatépítést, ugyanis ott lehet az ember biztonságban, ahol hasonszőrű emberek hasonló motivációval és célokkal érkeznek. Egy erős, megtartó hálóban pedig az ember könnyebben lép ki a komfortzónájából, mert tudja, hogy megtartják.

Azonban azt is fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy az ilyen lépéseket is akkor érdemes megtenni, ha eljött az idejük. Én idestova 5 éve szemezek az Ez a beszéd retorika klubbal Szegeden, mert eddig sem időben, sem energiában, sem logisztikában nem tudtam volna megoldani, hogy ott legyek kedd esténként. Pont úgy, mint ahogy a megfelelő coaching képzésre és közösségre is 4-5 évet vártam, majd ráleltem Lilire és csapatára.

Ami a legérdekesebb, hogy mindkét közösségben az egyik lépés adta a másikat, az egyik komfortzóna kilépéssel kiléptem egy másikba is: az írásba. Az írás, főleg a cikkírás régi szerelmem, hiszen a kommunikáció minden formája kiskorom óta foglalkoztat. Általános iskolában sokszor szerepeltem színpadon, középiskolában rádióztam, egyetemi éveim alatt pedig egy szerb kisebbségi TV műsor főszerkesztőjének az asszisztense voltam. Toastmasters közösséghez való csatlakozásom óta a Hello Toasties magazinba.

Kíváncsian várom, hogy az írás milyen új komfortzóna kilépést hoz magával!

Időnként megnő azoknak a száma, akik a "de rég láttalak!" helyett "most te akkor mivel is foglalkozol pontosan?" kérdéssel üdvözölnek. Egy kedves ismerősömnek volt egy hasonló posztja pár éve, amiből azt gyanítom, hogy őt is ilyesmivel bombázták. Ő akkor tulajdonképpen azt fogalmazta meg, amit én is magamnak nemrég, hogy kívülről a sokszínűség egyes embereknek kapkodásnak, másoknak hiperaktivitásnak tűnhet, de belülről ez egy és ugyanazon tengely körül forog, ami jelen esetemben a hatékony kommunikáció.

Sokan nem tudjátok, de általános iskolában folyton a színpadon voltam, középiskolai évem alatt pedig a(z otthoni) helyi rádióban szerepeltem, az egyetemen pedig angol-kommunikációs szakkal indítottam. Szóval a kommunikáció, az újságírás és a média világa sosem állt tőlem távol, csak mivel a gyerekek születésével a nyelvtanítás és a fordítás került túlsúlyba az otthoni munkavégzés lehetősége miatt, még én is elfelejtettem, hogy mennyire szeretem ezt!

De tavaly jött a coaching az életembe, idén pedig a Toastmasters és most végre kerek a világ! Az introvertált énem egyedül dolgozik a gépen (fordítás, lektorálás), az extrovertált énem pedig sok ember előtt ír, beszél olyan témákról, amelyek érdekelnek (blogírás, nyilvános beszéd), a kíváncsi és segítő énem pedig másokat kérdez (coaching). Elhiszem, hogy ez elsőre "soknak" tűnik, de ha a cél szempontjából nézitek, akkor rájöttök, hogy csupán sok/más oldala ugyanannak a területnek, a hatékony kommunikációnak.

A nyelvi coachinggal igyekszem segíteni a hozzám fordulókat abban, hogy visszanyerjék önbizalmukat és merjenek idegen nyelven megszólalni, az üzleti coaching folyamat során segítek az ügyfélnek fejleszteni a vállalkozását, a könyvcoaching pedig ennek egy része, hiszen a könyv a brandépítés leghatékonyabb módja.

Más szóval, keressetek bátran, ha szeretnétek végre gátlások nélkül és folyékonyan beszélni angolul, ha elakadtatok a vállalkozásotokban, mert nincs ötletetek, vagy nem tudjátok melyik ötleteteket érdemes megvalósítani, illetve akkor is, ha már évek óta arról álmodoztok, hogy megírjátok az életetek vagy vállalkozásotok történetét.

Két kedvenc gyakorlatom a business coaching folyamatban a SWOT analízis és az értékfa.

Az előbbi a klasszikus SWOT-ból indul ki, annyi finomítással Polgár Lili keze által, hogy a pozitív fókusz címszó alatt a gyengeségek (weaknesses) és veszélyek (threats) átneveződtek fejlesztendőkre és akadályokra. Következésképpen ezt a négy négyzetet szeretnénk megtölteni tartalommal:

1. ábra Polgár Lili SWOT analízis újragondolva

Az utóbbi gyakorlatban pedig egy fát kell rajzolni, gyökérrel, törzzsel és ágakkal. A fa gyökere olyan tulajdonságok, amelyek a vállalkozása erősségei, a törzse mentén azokat az értékeket kell felsorolni, amelyeket képvisel, és az ágak (ágakon a levelek) a készségek és tevékenységek (termékek, szolgáltatások), amelyekkel a vállalkozás rendelkezik.

Mind a két gyakorlatnál ugyanaz a probléma, dilemma, akadály szokott felmerülni - “de ezt most hova írjam?”. Ilyenkor a coach feladata a coachee-t rávezetni, hogy próbálja nem feketén-fehéren szemlélni. A megfelelő kérdésekkel elő lehet hívni a kreatív gondolkodást és a coachee rájön, hogy ami elsőre egyértelműen akadálynak tűnt, második ránézésre lehet h inkább kiaknázatlan lehetőség.

Egyetértek Simon Sinekkel, hogy nem létezik külön munka-magánélet egyensúly, csupán EGY egyensúly létezik, és az ehhez vezető út az önismereten keresztül vezet. Az önismeret pedig a tudatossághoz, a tudatosság pedig az olyan vállalkozásvezetéshez, amely másoknak is ad, másokra is gondol, sőt az egész közösséget figyelembe veszi, értéket teremt. Csak egy értékteremtő termék vagy szolgáltatás tud piacképes is lenni, mert az érték időtálló és mint olyan, be tudjuk árazni oly módon, hogy az tükrözze a termék/szolgáltatás értékét.

Szintén Sinektől származik a “Find your why” koncepció megfogalmazása. Szerinte a “miért?” kérdésre adott válaszunk tükrözi, hogy mi a motivációnk arra, hogy nap mint nap azzal foglalkozzunk, amivel. Azok az emberek, akik nem találják meg a “miértjüket” kiégnek vagy nem találják meg az örömöt a munkájukban. A japánoknál ez a fogalom az IKIGAI. Azaz a hivatásunk (vocation), a foglalkozásunk (profession), a küldetésünk (mission) és a szenvedélyünk (passion) szerencsés találkozása. Más szóval, akinek a munkája az IKIGAI megtestesítése, nemcsak azért lesz boldog, mert azzal foglalkozhat, amit szeret, hanem ebből meg tud élni, társadalmilag elismerik, másoknak is tud segíteni és/vagy örömöt okozni.

2. ábra A japán IKIGAI (innen)

A coachok, trénerek és mentorok könnyen az ikigai kellős közepén találják magukat, ezért is szenvedélyük ezt az érzést megosztani másokkal. Ha te még nem érzed azt, hogy a miértedért dolgozol vagy esetleg úgy érzed, hogy a vállalkozásod fejlesztése is azért akadozik, mert nem látod a magasabb célt, az örökséget, bátran keress fel egy business coachot! Ugyanis, amint a helyére kerül a hosszú távú cél, a rövid távúak szinte adják magukat, ahogyan az erőforrások is a megvalósításukhoz. Helyreáll a világ rendje és újra a helyeden érzed majd magad. A belső iránytű és a külső cselekvések egy irányba mutatnak, ami elégedettség érzéssel tölt el, a vállalkozásod pedig nemcsak rentábilisabb lesz, hanem egyre több embernek ad örömöt, mankót, reményt.

Brené Brown kutató, szakterülete a bátorság és sebezhetőség. A kettő összefüggéséről ír és tart előadásokat, a TEDTalk előadását mára többen, mint 48 millióan látták, ami nem csupán a témaválasztásának, hanem a humorral fűszerezett remek esetbemutatásnak is köszönhető. Végül, de nem utolsósorban annak, hogy saját sebezhetőségét is felvállalja a színpadon személyes példáit is ismerteti.

A 2018-ban írt könyvében minden addigi tudását, kutatását a vezetők viselkedésére alkalmazva összegezte. A sebezhetőséget úgy definiálja, mint bizonytalanság, kockázat(vállalás) és érzelmi kiszolgáltatottság. Számos helyen, többek között az Egyesült Államok Fortune 500 cégeinek és a hadseregének is tartott előadásokat, és sehol nem tudtak neki olyan példát mutatni, mondani, ahol a bátorság nem járt együtt ezekkel az érzésekkel. A sebezhetőség fenti meghatározását húsz évvel ezelőtt fogalmazta meg, és a kutatásai azóta megerősítették azt, különösen a mostani, vezetéssel, vezetőkkel kapcsolatos kutatása, amelyet a Merj vezetni című könyvben összegez (19. oldal). Szerinte bizonyos emberek számára a munkahelyi kultúra még az otthoninál is jobb kell, hogy legyen, illetve a vezetési stratégiák jobb szülővé és társsá tesznek (13. oldal).

Amikor reggeli talk show-k keretében röviden kell összegeznie a mondanivalóját, mindig kitér arra, hogy gyakran azt gondoljuk, hogy udvariassági formulákkal kell tompítanunk azt, amit üzenni szeretnénk. Brené Brown szerint viszont ezzel homályos üzenetet küldünk, ami elbizonytalanítja a másikat. Ehelyett azt vallja, hogy a kedvesség valójában világos határ kiszabással, egyszerű és világos üzenettel jár. “Clear is kind, unclear is unkind”.

Ez hasznos a határok megszabásánál is, illetve azok kommunikálásánál (nem szó szerinti fordítások):

1. megértem, hogy mérges vagy, mert ez egy nehéz beszélgetés, de a kiabálás nem ok
2. tudom, hogy mindannyian fáradtak és frusztráltak vagyunk, mert ez egy hosszú meeting volt, de attól még nem ok, hogy forgatod a szemed és belevágsz mások szavába
3. értékelem, hogy szenvedéllyel beszélsz erről az ötletről, de a passzív-agresszív hozzáállás és mások lehúzása nem ok

A jó hír az, hogy Brené szerint a sebezhetőség és bátorság nem személyiségjegyek, hanem fejleszthető (és fejlesztendő) készségek. Ugyanis tudjuk mérni, tanítani és tanulni. Erre ad is néhány tippet a könyvében, de a honlapjáról letölthető egy egész munkafüzet, amit a csapattal együtt fel lehet dolgozni a könyv szerkezetét követve.

Összegezve tehát, a szégyenérzetnek és megszégyenítésnek más a kimenetele. Az előbbit megérdemeltük, az utóbbit nem. Az előbbi úgy tudjuk leküzdeni, ha elmeséljük valakinek, mi történt velünk, mert a szégyen abból a magányos érzésből táplálkozik, hogy egyedül vagyunk és rosszak. A megszégyenítést pedig úgy tudjuk leküzdeni, ha azt érezzük, hogy nem érdemeltük meg és az aki ezt tette velük egy nagy szemétláda. 

“We are hardwired for connection. From our mirror neurons to language, we are social species. In the absence of authentic connection, we suffer. And by authentic I mean the kind of connection that doesn’t require hustling for acceptance and changing who we are to fit in.” (25. old.)

A könyv több, mint a fele arról szól, hogy körbejárja a sebezhetőség jelentését, összetevőit, és a 166. oldalon kifejti, hogy ennek egyszerű oka van: a sebezhetőség bátorság kiépítésének alapköve. Sportmetafórával élve, a sportedzéseken sem mindjárt meccsekkel kezdenek, hanem először az alapkészségeket tanulják, erősítik. Egy jó focista például arról ismerszik meg, hogy jól tudja a labdát kezelni, kontroll alatt tartani, irányítani.

 Az effajta kompetencia persze magabiztosságot ad, ami a sebezhetőség legjobb “ellenszere”. Vagyis a sebezhetőséggel járó szégyenérzet és “nem vagyok elég jó” érzés ellenszere. Brené megközelítésében a megalapozott magabiztosság = igazmondás + kíváncsiság + gyakorlat. Ahogyan látjátok, az utóbbi visszaköszön ilyen formában is (sportmetafórában is fontos, hogy egy jó labdakészség természetesen csak folyamatos gyakorlással alakul ki). A kiváncsiság ugyanis az a tulajdonság, ami motivál bennünket, hogy többet tudjunk meg egy adott dolgokról.