A coaching tulajdonképpen élethosszig tartó tanulás, ahol a tanulás nem tárgyi tudás megszerzése, hanem önmagunk megismerése. A coachinggal ugyanis olyan eszközöket kap az ember, amellyel nemcsak egy adott krízist tud átvészelni vagy egy adott problémáját megoldani, hanem az élethez való hozzáállását, megközelítését tudja megváltoztatni. (Az utóbbi mondat nem azt feltételezi, hogy a jelenlegi nem jó, csak annyit, hogy a leendő ügyfél valamilyen okból változást szeretne.)

Más szóval a coachee elsajátítja az önszabályozást. Az önszabályozás és a késleltetett jutalmazás egyes kutatók és elméleti szakértők szerint a sikeres élet kulcsa. Fontos azonban, hogy a coachingban a siker nem külső szempontok alapján meghatározott fogalom, hanem a belső értékrendszer szerinti életvitel. Más szóval nem az sikeres, aki mások által felállított elvárásoknak próbál megfelelni, hanem aki a belső iránytűje szerint él.

Sokunk iránytűje azonban elveszett a (social) media által generáló hang- és képzavarban, illetve a gyerekkorunktól ránk zúduló elvárásfolyamban. Így tehát az eredményes coaching folyamat első lépése az elcsendesedés, a belső iránytű megkeresése. Ha ez nincs meg, ha az ügyfél nem őszinte magához, magával (és így indirekt módon a coachcsal sem), a folyamat nem lesz, nem lehet eredményes. Csak a felszínt kapirgáljuk, közhelyek hangzanak el. Ettől függetlenül az ügyfél akár elégedett is lehet, mert ventilálhatott vagy jót beszélgetett a coachcsal. De mivel a coaching mégiscsak egy pénz ellenértékéért adott szolgáltatás, a kölcsönös elégedettséget az eredményes folyamat adja.

Visszatérve az önszabályozás fogalmára: a különböző nemzetközi szakirodalmakban számos szinonímával találkozhatunk az önszabályozás (self-regulation) illetően: önmenedzselés (self-management), önkontroll (self-control), önmegváltoztatás (self-change), önirányított viselkedés (self-directed behavior). Ahogyan azt az olvasó is bizonyára ezekből a kifejezésekből kiérzi, ez valamiféle befelé irányuló szabályozás, amellyel megtanulhatjuk a bennünket érő hatásokat és a hatások által kiváltott érzelmeket, érzéseket irányítani. A coaching folyamat során többször felmerül a "Mire van ráhatásom?" kérdés. Amire nincs (ráhatásom), azzal nem kell foglalkoznom, mert csupán annak van jelentősége, hogy hogyan értékelem, érzékelem a (ráhatásomon kívüli) események rám gyakorolt hatását. Hogy ezt egy egyszerű példával szemléltessem: azt, hogy esik-e az eső vagy sem, nem tudom befolyásolni, de azt, hogy az eső elrontja-e a kedvemet vagy sem, azt tudom.

A coaching alapja az emberismeret, így a self-coaching tulajdonképpen önismeret (self-awareness). Az önismeret útja az önfelfedezéssel (self-discovery) kezdődik és önreflexióval (self-reflection) zárul. Az előbbivel valós időben figyeljük meg a reakcióinkat, az önreflexióval pedig utólag számba vesszük a cselekedeteinket, és megpróbáljuk a jó döntéseinket elismerni, megünnepelni, a rossz döntéseknél pedig megvizsgáljuk az okokat.

Szeretnék önöknek segíteni, hogy ezt a módszertant elsajátítsák, hogy az ön-folyamatok (önbizalom, önismeret, öntudat, önfelfedezés, önismeret, önértékelés, önmagunk szeretete, önbecsülés, önmagunkba vetett hit) egy kompakt egész önazonossággá formálódjanak. Az önazonos ember integritásban van önmagával. De mit is jelent ez pontosan? Az integritás ugyanis a teljesség állapota (integrity: the state of being whole and undivided). Az elme, a test, a lélek és a szellem egy egységet alkotnak. A személy a saját maga által létrehozott (nem átvett!) értékrendje és saját maga által létrehozott szabályok szerint él, úgy, ahogy neki megfelel (de természetesen tiszteletben tartva mások szabadságát).

Végül, de nem utolsósorban ismerkedjünk meg a self-compassion szóval, amely nem más, mint a saját magunkkal való együttérzés. Ne bántsuk magunkat, sem szavakkal, sem tettekkel, hiszen ezzel nemcsak saját magunk életét keserítjük meg, de rendkívül rossz mintát, példát mutatunk a gyereinknek is (itt külön ki szeretném hangsúlyozni, hogy ilyenkor nemcsak a szülőkre gondolok, hanem a szűk és tágabb rokoni kapcsolatokra, a pedagógusokra, de tulajdonképpen mindenkire, akinek valamikor az életében "dolga van" gyerekekkel és kamaszokkal.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy néhány gyakorlattal, pszichológiai teszttel feltérképezzük a "valódi énjét" az ügyfélnek, amit aztán ő pikk-pakk elfogad és másnapra új személyiségként ébred, hanem sokkal inkább egy viszonylag hosszú és alapos önismereti tréning, amely során megtanuljuk feltérképezni a jó és a rossz tulajdonságainkat, valamint a már nem szolgáló korlátozó hiedelmeket és szokásokat. Keresünk helyette másokat, amellyel ki tudunk építeni egy olyan életet, amelyben integritásban tudunk élni önmagunkkal. A pillangó-hatás következtében pedig elindul a változás a családtagjainkban, barátainkban, munkatársainkban.

Tegyünk együtt az élhetőbb jövőért, egészséges közösségekért és értékalapú társadalomért!