Nyelvtanítási módszertan tankönyvek a nyelvtanulás alatt a második, harmadik nyelv megtanulását értik, és a nyelvelsajátítás kifejezéssel a gyermek első, azaz anyanyelvének elsajátítására utalnak. Az utóbbi ugyanis organikus folyamat, a gyermek szemlélődik, megfigyel, és utánoz. Az utóbbi pedig egy tudatos folyamat, a nyelvtanuló megtanulja a nyelvtani szabályokat és a szókincset, majd az utóbbit a megfelelő szerkezetbe behelyettesítve mondatokat alkot és azokat a szintén megtanult kiejtési szabályokat alkalmazva kimondja. Ugye, hogy abszurd? Szerintem is.

Ezért gondolom azt, hogy függetlenül attól, hanyadik nyelvet tanulja az illető, azt nyugodtan nevezhetjük nyelvelsajátításnak. Vagyis, pontosítok: ha nyelvelsajátításként tekintünk a nyelvtanulásra, és aszerint járunk el, sokkal eredményesebbek leszünk a nyelvtanulásban. Ha pedig emellé még nyelvi coaching módszertant is alkalmazunk, még az önbizalmunk is nő!

Lassan húsz évvel ezelőtt kezdtem el harmadéves egyetemistaként nyelvórákat tartani. Naivan azt gondoltam, hogy az egyetemen úgyis mindent megtanítottak, a nyelvkönyvpiac remek kiadványokkal szolgál, mi sülhetne el balul? Hát nagyjából minden. Ugyanis az élő embereken való “gyakorlás” teljesen más, mint tantermi körülmények között elképzelt elméleti eseteket megvitatni. Van tétje, van következménye, és nem utolsósorban, van az a 45-60 perc, amit ki kell tölteni interaktívan, az illető személyének megfelelő módszertant követve.

Így az elején gyanítom, hogy 3-4-szer többet készültem egy órára, mint a diákjaim. De minden percét élveztem, mindig volt A, B és C tervem, rengeteg házit adtam, a szókincset kikérdeztem, a nyelvtant elmagyaráztam, a nyelvvizsgát pedig sorra sikerültek. Majd jöttek az egyetemi és főiskolai órák, azokra is rengeteget készültem, főleg mert a több tíz fős előadásokat is sokszor interaktívan szerettem tartani, ami azért eléggé megnehezítette a dolgomat.

A lényeg, hogy már ott, akkor előjött a coach énem, mely azt sugallta, hogy a dolgok akkor maradnak meg a nyelvtanulóban, ha személyre szabott tananyagot kap, és az érdeklődésének megfelelő témákat dolgozunk fel. Az adott témában való jártasság segíti, hogy a szakkifejezések meglegyenek akár idegen nyelven is, a motiváció pedig segíti, hogy amit nem ismer, nem tud az adott területről, megtanulja. Az apró sikerek pedig emelik az illető motivációját, és a sok apró siker összadódva pedig növeli az önbizalmát. Egyszerű, nem? 

Ezt persze nem exponenciális növekedésként kell elképzelni, mert mint minden új készség elsajátításánál, vannak mélypontok, amikor az illető úgy érzi, hogy semmit nem tanult, hogy hiába jár órára, hogy nemcsak, hogy nem fejlődik, hanem rengeteget felejtett, sőt rájön, mennyi mindent nem tud. De ez természetes, és a hullámvölgy után jön az újabb lendület, amikor a nyelvtanuló végre elhiszi, hogy a nyelvtanulás napi rutin, kitartás és önismeret egyvelege. Nézzük őket sorban:

1. önismeret

A megfelelő módszertan kiválasztásához szükséges. Hiszen rengeteg módszer van a piacon, de nagyot sarkítva leszűkíthetjük arra, hogy verbális vagy vizuális memóriával tanul-e az illető: az előbbi esetben hangoskönyvek, podcastok, zene hallgatásával, sorozatok és filmek felirat nélküli nézésével tud a legtöbbet tanulni, az utóbbiban pedig sokat kell írnia - szavakat, kifejezéseket, velük komplett mondatokat, bekezdéseket, illetve rendszereznie kell a megtanultakat mindmap formájában, hogy az összefüggéseket jól átlássa.

2. önfegyelem

A nyelvtanulás nem olyan, mint az általános iskolában való tantárgyra való felkészülés. a nyelvtanulás napi rutin, életmód, hozzáállás, mondhatni mindset. Fontos, hogy a napi rutin kialakításában nem akarjunk hirtelen nagy lépést tenni és nulláról napi egy órára feltornázni az angolozást, hanem olyan szokást alakítsunk ki, ami hosszú távon is fenntartható. Üresjáratok az autóban, a gyerekekre várakozva, megszakadt zoom meeting közben, mosdózáskor ;). Ami szintén nagyon fontos, hogy már meglévő szokásra fűzzük fel az új szokást - minden reggel kávézunk? Közben angol cikket olvassunk, podcastot hallgassunk! Mosdozáskor ne kütyüzzünk, hanem angol szavakat tanuljunk!

3. önbizalom

Az önbizalom szót sokszor félreértelmezik szerintem. Amikor valakinek önbizalma van, az nem azt jelent csak, hogy magabiztos, hanem azt, hogy bízik magában. Bízik abban, hogy a feladatot el tudja végezni, az új készséget el tudja sajátítani, és hogy végre meg tud angolul szólalni a külföldi partnerekkel való tárgyaláson! A kettő természetesen összefügg, mert minél jobban bízok abban, hogy meg tudom csinálni, annál többször sikerülni is fog, így egyre magabiztosabbá válok (amitől egyre több feladattal bíznak meg, hiszen látják, hogy én meg tudom csinálni).

Az önbizalom témája nemcsak azért vesszőparipám, mert úgy gondolom, hogy alapja sok mindennek az életben, hanem azért is, mert az ellentéte bénító hatással van a nyelvtanulóra, amivel nemcsak az én (nyelvtanár) dolgát is megnehezíti, hanem egész egyszerűen leblokkolja a fejlődését. Amikor azt mondogatjuk magunknak, hogy “nincs nyelvérzékem”, “sosem értettem a nyelvtant”, “a tanár rosszul magyarázta”, “én ezt sosem fogom megérteni/megtanulni”, “sosem fogok beszélni angolul”, akkor olyan pszichológiai blokkokat teszünk az agyunkba, amivel tulajdonképpen kudarcra programozzuk saját magunkat.

Emlékeztek a cikk elején lévő kisgyermekre? Hát ő ezeket nem teszi. Ő még elhiszi, hogy meg tudja csinálni, így meg is csinálja. Másfél-két éves korára megtanul az adott nyelven kommunikálni, kifejezni az érzéseit és akaratát! Akkor téged mi tart vissza?