Brené Brown: Dare to Lead
könyvismertető, összefoglaló
Brené Brown kutató, szakterülete a bátorság és sebezhetőség. A kettő összefüggéséről ír és tart előadásokat, a TEDTalk előadását mára többen, mint 48 millióan látták, ami nem csupán a témaválasztásának, hanem a humorral fűszerezett remek esetbemutatásnak is köszönhető. Végül, de nem utolsósorban annak, hogy saját sebezhetőségét is felvállalja a színpadon személyes példáit is ismerteti.
A 2018-ban írt könyvében minden addigi tudását, kutatását a vezetők viselkedésére alkalmazva összegezte. A sebezhetőséget úgy definiálja, mint bizonytalanság, kockázat(vállalás) és érzelmi kiszolgáltatottság. Számos helyen, többek között az Egyesült Államok Fortune 500 cégeinek és a hadseregének is tartott előadásokat, és sehol nem tudtak neki olyan példát mutatni, mondani, ahol a bátorság nem járt együtt ezekkel az érzésekkel. A sebezhetőség fenti meghatározását húsz évvel ezelőtt fogalmazta meg, és a kutatásai azóta megerősítették azt, különösen a mostani, vezetéssel, vezetőkkel kapcsolatos kutatása, amelyet a Merj vezetni című könyvben összegez (19. oldal). Szerinte bizonyos emberek számára a munkahelyi kultúra még az otthoninál is jobb kell, hogy legyen, illetve a vezetési stratégiák jobb szülővé és társsá tesznek (13. oldal).
Amikor reggeli talk show-k keretében röviden kell összegeznie a mondanivalóját, mindig kitér arra, hogy gyakran azt gondoljuk, hogy udvariassági formulákkal kell tompítanunk azt, amit üzenni szeretnénk. Brené Brown szerint viszont ezzel homályos üzenetet küldünk, ami elbizonytalanítja a másikat. Ehelyett azt vallja, hogy a kedvesség valójában világos határ kiszabással, egyszerű és világos üzenettel jár. “Clear is kind, unclear is unkind”.
Ez hasznos a határok megszabásánál is, illetve azok kommunikálásánál (nem szó szerinti fordítások):
- megértem, hogy mérges vagy, mert ez egy nehéz beszélgetés, de a kiabálás nem ok
- tudom, hogy mindannyian fáradtak és frusztráltak vagyunk, mert ez egy hosszú meeting volt, de attól még nem ok, hogy forgatod a szemed és belevágsz mások szavába
- értékelem, hogy szenvedéllyel beszélsz erről az ötletről, de a passzív-agresszív hozzáállás és mások lehúzása nem ok
A jó hír az, hogy Brené szerint a sebezhetőség és bátorság nem személyiségjegyek, hanem fejleszthető (és fejlesztendő) készségek. Ugyanis tudjuk mérni, tanítani és tanulni. Erre ad is néhány tippet a könyvében, de a honlapjáról letölthető egy egész munkafüzet, amit a csapattal együtt fel lehet dolgozni a könyv szerkezetét követve.
Összegezve tehát, a szégyenérzetnek és megszégyenítésnek más a kimenetele. Az előbbit megérdemeltük, az utóbbit nem. Az előbbi úgy tudjuk leküzdeni, ha elmeséljük valakinek, mi történt velünk, mert a szégyen abból a magányos érzésből táplálkozik, hogy egyedül vagyunk és rosszak. A megszégyenítést pedig úgy tudjuk leküzdeni, ha azt érezzük, hogy nem érdemeltük meg és az aki ezt tette velük egy nagy szemétláda.
“We are hardwired for connection. From our mirror neurons to language, we are social species. In the absence of authentic connection, we suffer. And by authentic I mean the kind of connection that doesn’t require hustling for acceptance and changing who we are to fit in.” (25. old.)
A könyv több, mint a fele arról szól, hogy körbejárja a sebezhetőség jelentését, összetevőit, és a 166. oldalon kifejti, hogy ennek egyszerű oka van: a sebezhetőség bátorság kiépítésének alapköve. Sportmetafórával élve, a sportedzéseken sem mindjárt meccsekkel kezdenek, hanem először az alapkészségeket tanulják, erősítik. Egy jó focista például arról ismerszik meg, hogy jól tudja a labdát kezelni, kontroll alatt tartani, irányítani.
Az effajta kompetencia persze magabiztosságot ad, ami a sebezhetőség legjobb “ellenszere”. Vagyis a sebezhetőséggel járó szégyenérzet és “nem vagyok elég jó” érzés ellenszere. Brené megközelítésében a megalapozott magabiztosság = igazmondás + kíváncsiság + gyakorlat. Ahogyan látjátok, az utóbbi visszaköszön ilyen formában is (sportmetafórában is fontos, hogy egy jó labdakészség természetesen csak folyamatos gyakorlással alakul ki). A kiváncsiság ugyanis az a tulajdonság, ami motivál bennünket, hogy többet tudjunk meg egy adott dolgokról.