Business, Book and Language Coach

Business, Book and Language Coach

2020\06\10 fischermonika

4+1 útravaló kezdő vállalkozóknak

(de miért van Ronaldo a képen? :) )

Amikor tíz éve belevágtam a vállalkozói létbe, még én is úgy tekintettem rá mint pusztán gazdálkodási formára, egy jogi megnevezésre, amellyel csupán annyit jelzek, hogy milyen módon tudom kiszámlázni a megbízóimnak az elvégzett munkát. Ez legfőképp annak köszönhető, hogy nem igazán voltak a környezetemben vállalkozók. Vagy nem olyanok, akiknek az életvitele egyezett volna az enyémmel. Ezért aztán évekig nem is úgy tekintettem magamra, mint vállalkozóra, hiszen egy vállalkozó több milliós befektetésekkel villog és mindent tud az üzleti életről. Ja, nem.

Ehhez ráadásul társult a szabadúszói lét, amely többnyire egyszemélyes munka, számos kihívással és akadállyal. Egy szabadúszó vállalkozó azért jár nagy mentális teherrel, mert tulajdonképpen ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást hozza létre, mint egy kkv, csak egyedül. Szakfordítóként és lektorként egyedül végeztem az adminisztratív (számlázás, emailek megválaszolása), marketing (megbízások felkutatása, visszajelzések készítése és kérése, referenciák karbantartása), és természetesen a tartalmi munkát is (magát a fordítást, lektorálást). Következésképpen minden hibás döntés, de persze minden elégedett és visszatérő ügyfél is a saját érdemem, mivel nem igazán tudok másra mutogatni a hibáira utalva.

Az évek során a fenti hozzáállásom természetesen megváltozott, és mára a vállalkozói létre úgy tekintek, mint egy életmódra. Kreativitásra, gyors problémamegoldó-készségre, rugalmasságra és rezilienciára van szüksége annak, aki bele szeretne vágni ebbe a kalandba. Pont, amikor megfogalmazódott bennem néhány kulcsfontosságú szempont, amit érdemes számításba venni cégalapítás, vállalkozói lét elkezdése előtt, szembe jött velem egy lényegre törő oktatóvideó a LinkedIn Learningen, így összeszedtem a legfontosabbakat egy rövid listában:

1. Ötlet. Ha még csak csírájában fogalmazódott benned a gondolata egy vállalkozásnak, de megpróbálod magad (vagy megpróbálnak mások) lebeszélni azzal érvelve, hogy nem elég eredeti az ötleted és túltelített a piac, gondolj valamire, ami a kedvenced (könyv, étterem, felső). És most keretezd át magadban az előző gondolatot - ha a kedvenc íród, vendéglátósod, ruhakészítőd is azt gondolta volna, hogy "á, minek, hiszen annyi könyv/étterem/ruha van már a világon", akkor most a világ ezekkel a megoldásokkal szegényebb lenne. Ahogyan Marie Forleo szlogenje is hangzik: "The world needs that special gift that only you have" ("A világnak szüksége van arra a különleges tehetségre, ami benned van".)

2. Megoldás. Ez egy kulcsszó a vállalkozásfejlesztésben. Fontos, hogy tudd a választ a "Milyen problémára nyújt megoldást a te vállalkozásod?" című kérdésre. Pontosan, precízen, egyértelműen fogalmazd meg, hogy a termék vagy szolgáltatás, amit nyújtasz kinek, milyen problémájára és milyen módon nyújt megoldást.

3. Marketing. Sajnos ez a szó, szakma, iparág mára kiüresedett, pedig nekünk, vállalkozóknak nagy szükségünk van rá. A hagyományos megközelítés helyett viszont érdemes Seth Godin útmutatását magunkévá tenni, miszerint nem azért kell hirdetni és marketingelni, mert "eladni akarjuk magunkat", hanem azért, mert ha nem tesszük, azok az emberek, akiknek szükségük van a termékünkre vagy szolgáltatásunkra nem találnak meg bennünket (vagy nehezebben találnak meg). De az is fontos, hogy ha megtalálnak, akkor csak akkor fognak maradni (és nem kattintanak át két mp után), ha a fókusz nem rajtunk, hanem rajtuk van. Világosan, kristálytisztán kommunikáljuk velük, hogy mi az, amit nyújtunk, és mit kell tenniük azért, hogy azt megkapják. Ismét Marie Forleo szavaival élve: "The clearest marketer always wins".

4. Tervezés. Bevallom, ennek csak nemrég értettem meg a lényegét. A tervezés ugyanis az én fejemben sokáig azt jelentette, hogy van egy ötletem, ahhoz kidolgozok egy tervet, hogy lépésről lépésre mit kell tennem annak érdekében, hogy a terv megvalósuljon. De a valódi tervezés nem ez, hanem A, B, C és akár D terv kidolgozása, és ha mindegyik, azaz a leges legrosszabb esetben is működik, akkor ez egy működőképes vállalkozás-ötlet.

+ Család. Készítsd fel a családodat arra, ami jön. Persze mindenre nem tudsz te sem felkészülni, de nagy vonalakban azért el lehet képzelni, hogy minek mi lesz/lehet a következménye, és milyen szerepet szánsz nekik ebben a történetben. A család lesz a legnagyobb rajongód, szurkolód, de egyben kritikusod is. Képezd ki őket arra, hogy miként adjanak visszajelzést, és arra is, hogy lesznek napok, hetek, amikor minden családi eseményen kattogni fog az agyad a félbehagyott fb kampányodon, vagy hogy megérte-e fizetni a reklámért stb.

+ bónusz: Business coachok vagy mentorok? Kinek a segítségét vedd igénybe? Sajnos mint minden olyan szakma esetén, ahol a (kompetencia)határok nincsenek tisztán kijelölve, a coach/tréner/mentor/tanácsadó mint segítő szakmák egyvelege szerepel a piacon. Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba!

coach - nem ad tanácsot, kérdez, nem fejleszt kompetenciát tudásátadással, hanem kihozza, felszínre hozza a meglévő kompetenciát a coachee-ból

tréner - kompetenciát fejleszt tudásanyag átadásával

mentor - valaki, aki az adott területen szakértelem, általában, de nem törvényszerűen idősebb, tapasztaltabb

Kim Kaupe összehasonlításában a business coachok azért hatékonyabbak, mint a mentorok, mert a) nem elfogultak (nem ismernek úgy, mint a mentorok, személyesen (is)), b) ez a foglalkozásuk, hogy mások vállalkozását fejlesszék, nem pedig egy másik teljes munkaidejű munka mellett mentorálnak. Ám a legütősebb érv egy üzleti coach mellett mégis az, amire Kim rámutat: az összes top sportolónak egy egész csapat áll a rendelkezésére, hogy a legjobb teljesítményt hozzák ki belőlük. A csapat egyik legfontosabb eleme természetesen az edző. Ronaldo vagy Phelps felismeri, hogy coachra van szüksége ahhoz, hogy a legjobb formáját adja, azaz ők már tudják a titkot: egy coach abban segít, hogy a jóból még jobbat hozz ki!

even_1.png

2020\05\31 fischermonika

Hogyan neveljünk vezetőket?

azaz ne féljünk az erős egyéniségű gyerekektől!

asshole.jpg

Amióta iskolásak a gyerekeim megfigyeltem, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünk miért fél és nem támogatja azokat a gyerekeket, akikben megvan a potenciál, hogy vezető legyen.

Persze ebben a kérdésben így megfogalmazva implicit módon benne van a véleményem, hogy nem fogadja el őket, sőt, kifejezetten tart tőlük és próbálja kiírtani belőlük ezt a készséget.

Tovább megyek, miért az az első zsigeri, ösztönös megnyilvánulás ilyen gyerekek környezetében, hogy "neveletlen"? Miért egyből a szülőt kell cikizni, szekálni, vagy letolni? Ugyanis amikor "rossz gyerekekkel" találkozunk, általában a nevelésben keressük a hibát, míg amikor a gyerek " szófogadó" vagy valamiben ügyes, akkor őt dicsérjük meg, vagy esetleg a genetikát és a DNS-t hozzuk fel magyarázatként.

Nos, az okokra most nem fogok kitérni. Engem coachként ugyanis ritkán érdekel a múlt és annak a feltárása, viszont annál inkább a jelenben való kérdés megválaszolása, illetve probléma megoldása. Mert ez bizony probléma, hiszen ha nem fektetünk elég nagy hangsúlyt a vezetői készségek fejlesztésére már gyerekkorban tovább folytatjuk az önbizalomhiányos, magukért kiállni nem tudó, megvezetésre alkalmas egyedek "termelését", akik nem tudnak közösségeket építeni és egészséges társadalmat létrehozni.

Fontos mindjárt az elején hangsúlyoznom, hogy a vezető szó alatt nem magas beosztású üzleti, állami vagy katonai vezetőket értek, hanem mindenkit, akinek a keze alatt kis vagy nagy csoportok működése zajlik. Vezető lehet egy tanítónéni, osztályfőnök vagy munkaközösségvezető (iskolában), vezető lehet a helyi fiók könyvtárosa, aki heti könyvklubot szervez, vagy a falusi őstermelő, aki havi piacot alakított ki a főtéren, de lehet a lakógyűlést levezénylő proaktív szomszéd is, aki szerint mindenki érdeke, hogy az udvart rendbe tegyék, a lomtalanításkor a szemetet kitegyék. Más szóval, vezető mindenki és bárki, aki emberekkel dolgozik, csoportban vagy csapatban, önjelölten vagy kiválasztva. Mindenki, akinek van egy álma, elképzelése vagy célja, és nem fél követőket keresni hozzá, hogy az álom, elképzelés vagy cél megvalósuljon, azaz bátor másokat beavatni abba, ami neki fontos, kitárulkozni és őszintének lenni.presidential.jpg

Azt is fontosnak érzem kiemelni, hogy egyszerre általában mind a két szerepet betöltjük - vezetnek is és vezetünk is. Ez a hierarchikus szervezetekben szembetűnőbb, de a hétköznapokra is igaz: egy tanár vezető a saját osztályában, de vezeti őt a munkaközösségvezetője és az igazgatóság is.

De térjünk rá a valódi megoldásokra - hogyan tudnánk szülőként jól helytállni, hogy a gyerekeinkben ki tudjuk fejleszteni, vagy a már kifejlett vezetői készségeket mederben tudjuk tartani?

1. Legyünk következetesek!

Ettől a szótól sokakat kiver a víz, mert ez tipikus példája annak, amikor valamit könnyebb mondani, mint csinálni. De itt egy újabb újradefiniálásra kerül sor: szerintem ugyanis a következetesség nem egy merev szabályrendszer kialakítása és betartása, hanem az adott szó betartása. A gyereknek megtett ígéretek beváltása. Ezen a ponton sokan felsóhajtanak "Jaj, egy újabb liberális szülő agyament eszmefuttatása!". Pedig aki figyelmesen olvassa, látja, hogy nem azt mondtam, hogy mindent ígérjünk meg a gyereknek, amit kér, csupán annyit, hogy amit viszont igen, azt tartsuk is be - hiszen néhány év múlva pont ezt fogjuk kérni a kamasz gyerekünktől!

2. Legyünk empatikusak!

Igen, jól sejtik, az empátia fogalmát is máshogy határoznám meg, mint megszokott: empátia számomra az érzelmi intelligencia egyik fontos ismérve. De gyerekek esetében, gyerekekkel való foglalkozások esetén nemcsak annyit jelent, hogy bele tudjuk-e helyezni magunkat az ő helyükbe, fontosnak tudjuk-e értékelni azokat az eseményeket, amelyek velük történnek meg, hanem azt is, hogy beszélgetünk-e velük a szociálisan érzékeny témákról. Legközelebb például, amikor egy hajléktalant láttok az utcán, ne csak annyit tegyetek, hogy zavartan beledobtok némi aprót a perselyébe, hanem beszélgessetek a gyerekekkel arról, hogy mit jelent hajléktalannak lenni, mi okozhatta azt, hogy a bácsi vagy a néni az utcára jusson. Kérdezzétek meg tőlük, hogy szerintetek milyen módon lehetne nekik segíteni, hogy ismét értékes érezzék magukat és azáltal teljes jogú tagjai legyenek a társadalomnak.

3. Legyünk jó hallgatóság!

Amikor a gyerekünk elkezdi mesélni a napját vagy hogy mi történt vele az edzésen, dobjunk el mindent, és figyeljünk rá. Közben ne nyomkodjuk a telefonunkat, mert a multitasking mellett nem tudunk aktív figyelni. Természetesen ezen is sokan meg fognak botránkozni, mert azon a véleményen vannak, hogy a gyerek tanuljon meg várni arra, hogy a felnőtt ráérjen. Részben persze osztom ezt a véleményt, de szerintem a fenti esetek kivételt jelentenek. Egyrészt mert így nyerjük el a gyermek bizalmát, hogy hozzánk bármikor, bármilyen kérdéssel, panasszal, dilemmával fordulhat, másrészt mert így alakul ki bennünk is az aktív figyelem készsége, amellyel ők is tudnak másokra figyelni. A figyelem és az empátia pedig ütős kombó! Ilyen emberekből lesznek a jó vezetők, akik nemcsak utasítások adnak, hanem meghallgatják a beosztottaikat, munkatársaikat, partnereiket, ügyfeleiket.

Ennek a három alapkészségnek az együttesével olyan vezetőket lehet "nevelni", akik

 

  • lelkiismeretesek
  • tudatosak
  • kiállnak maguk és mások érdekeiértraising.png
  • kreatívan és kritikusan tudnak gondolkodni
  • racionálisan érvelnek
  • empatikusan kommunikálnak

 

Persze sok olvasóban felmerül a kérdés, hogy ez miért ennyire fontos. Véleményem szerint azért, mert azok a vezetők, akik jövőképpel rendelkeznek és ennek a jövőképnek a megvalósításáért képesek és hajlandóak is dolgozni, jól működő közösségeket alakítanak ki maguk körül. Azt pedig régóta tudjuk, hogy egy egészséges társadalom alapja a közösségi élet, ahol a közösség minden olyan egység, amely egy közös értékrend és közösen elfogadott szabályrendszer szerint határozunk meg. Egy ilyen közösségben, egy társadalomban pedig az egyén jólléte is stabilabb.

 

 

2020\05\26 fischermonika

Miért lettem nyelvi coach?

és nem maradtam nyelvtanár

Minden nyelvtanár egyben pszichológus is, mert tudnia, éreznie kell, mikor van a diáknak rossz napja, mikor nem evett óra előtt, mikor veszett össze a szerelmével stb. Vélemények megoszlanak arról, hogy ezeknek teret is kell-e adni, én anno nem tudtam nem tudomást venni róluk, így gyakran beszélgetés kerekedett ki belőle, amiből aztán ismerettségek, barátságok születtek.

A tanár-diák bizalmi kapcsolata miatt roppant nehéz a fenti kihívásokra professzionálisan, de távolságtartóan reagálni, viszont sok nyelvtanárnak ez könnyedén megy, a felkészített diákok pedig sorra nyelvvizsgáznak, és mindenki boldog (de főleg a szülő, hogy nem kidobott pénz volt a csemetébe befektetett összeg:))

Nekem ez nem ment. Ahogyan az sem, hogy unalmas témakörökről beszélgessünk, ahelyett, hogy a diák a saját érzelmeiről, gondolatairól, véleményéről, napjáról beszámoljon. Ez persze elsőre könnyű feladatnak tűnik, de nem az.

A másik oka annak, hogy nem igazán éreztem magaménak a nyelvtanítást az, hogy nem éreztem, nem érzem úgy, hogy a nyelvet meg lehet tanítani. A nyelvet, idegen nyelvet is, csak elsajátítani lehet. Ehhez pedig egy másik szakember, a coach segít hozzá. Egy nyelvi coach nemcsak abban segít, hogy napi rutinná váljon a nyelvtanulás, hanem abban is, hogy a meglévő nyelvtudást a felszínre hozza, amit a nyelvtanuló magabiztosan elkezd használni, és így nő az önbizalma is.

Más szóval a nyelvtanár, nyelvi tréner a tudást próbálja átadni, miközben a nyelvi coach a meglévő tudást próbálja a delikvensben a felszínre hozni, automatizálni, hogy a beszéde minél folyékonyabb legyen. Egy idegen nyelvet ugyanis nem feltétlenül attól nehéz megtanulni, hogy idegenek a szavak és a kifejezések, hanem mert nem érezzük magunkat komfortosan, amikor az adott nyelvet beszéljük. Ezért része a nyelvi coachingnak az önbizalomfejlesztés. Elsősorban nyugodt, oldott légkört kell biztosítanunk a nyelvtanuló számára, hogy el tudja fogadni saját magát a nyelvi hibáival együtt és azzal együtt, hogy sosem lesz tökéletes a kiejtése, de lehet, hogy a nyelvtana sem.

Mivel a nyelv egyben önkifejezési mód, sokan úgy érzik, hogy az alapján ítélik meg, hogy mennyire "béna angolból". Nem fogják. Mások is bénák. Nem a perfekcionizmus a lényeg egy idegennyelvi beszélgetésben, hanem az üzenetek átadása, fogadása. Ha át tudjuk adni azt, amit szeretnék, legyen az kézzel-lábbal-mimikával, nem számít, hogy present perfectet vagy simple pastot használtunk. Idővel persze fontos csiszolnunk a nyelvi szerkezeteket és a szókincsünket is, de mindkettő jobban fog fejlődni, ha az alapok stabilak, és az önbizalom tartja össze a nyelvi struktúrák alappilléreit.

2020\05\25 fischermonika

Csend vagy szavak? Kérdések!

(Toastmasters beszéd)

Tanárként és szakfordítóként a szavak erejében hiszek. Sőt, prózai okból mondhatni belőlük élek. Mindig is érdekelt és fontos volt számomra a nyelvhelyesség, a kifejezések pontos használata, szerintem így tiszteljük a nyelvünket a legjobban (és nem merev szabálykövetéssel vagy nyelvújítási próbálkozásokkal).

Coachként viszont rá kellett döbbennem a csend erejére. A csendben gondolatok születnek, a csendben megformáljuk a mondanivalónkat úgy, hogy az minél pontosabban tükrözze a valóságunkat, az érzelmeinket, ne legyen bántó, ne legyen félreérthető. Vagyis a konstruktív csendhez jó kérdések kellenek, ami szintén a coach kompetenciája.

Fontos használnunk a csendet, mert a csendben aztán ismét megtaláljuk magunkat és a saját hangunkat. Vagyis ahhoz, hogy ismét önmagunkra találjunk, valódi csendre van szükségünk. Ahogyan Vecsei. H. Miklós is kifejti hatásos TedTalk előadásában, a csendet nehéz megtalálni, főleg a mai korban fiatal felnőtt generációknak, hiszen ők az elsők, akik már úgymond nem is csendben születtek. Állandósult a zaj, és nemcsak, hogy nehéz a zajon áttörni (magasabb az ingerküszöbünk), hanem egyre fáradtabbak is leszünk ettől a zajtól - mentálisan, de a covid alatti zoomolás következtében például fizikailag is.

Aki nem találja meg a csendet, nem találja meg a hangját sem. Aki viszont nem találja meg a saját hangját, másokét használja, ami szintén nagyon fárasztó és kimerítő - ugyanúgy, mint a hazugság. Hiszen egy metaéletet él, ahol mindig ahhoz igazodik, ami menő, trendi, aktuális, és nem ahhoz, amire neki van szüksége (kimondani, átadni, kifejezni).

Próbáljuk tehát megtalálni a saját hangunkat, és ezzel áttörni a zajon, nem pedig azzal, hogy hangosabbak vagyunk. A saját hangunkon való megszólalás hitelességet ad, és könnyebben lehetünk vele következetesek is. Mi több, könnyebben tudjuk tisztán megfogalmazni a saját hangunkon az üzenetünket is. Addig, pedig, ameddig nem találjuk a saját hangunkat, tegyünk fel kérdéseket, vagy keressünk meg egy olyan embert, aki szeret másoknak kérdéseket feltenni. Például egy coachot.

words_questions_silence.jpg

2020\05\02 fischermonika

Words or silence - which is more powerful?

Toastmaster speech #2 (Understanding Your Communication Style)

 

The best way to illustrate my second target speech is probably through an infographic.
As a translator and linguist, and especially as a teacher, I use the power of words. To put it more bluntly, I live off of words. But as a coach, I use and believe in the art of silence. Silence is many times more powerful than words.
Coaching is usually associated with the skill to ask great, thought-provoking questions.
And it is true, it is an important skill. But what people usually do not give credit for to coaches is silence. Being able to empathise through silence and make silence not awkard is also an important skill.

words_questions_silence.png
2020\04\30 fischermonika

Leading and parenting - Be the parent who improves your child's leadership skills

Toastmaster speech #1(Understanding Your Leadership Style)

Leading and Parenting / Leadership or Parenthood

While I was contemplating whether to use nouns (passive) or verbs (active) in the title of my speech, I came across a quote from Michelle Obama, who said in one of her interviews that "Parenting is a verb." What she means by this is that parenting is a constant action, movement, motion, battle, dilemma, discussion, inner monologue. It is trying to be a role model for somebody who may be wiser than you. It is trying to be a moral compass for somebody who may have been born with a stronger ethical code than you. It is trying to be stronger than your child, when all you want is to lean on them because you see they are better, smarter and more creative than you.

But although it may sound as a difficult job, it is probably one of the most rewarding ones, too. It gives one the opportunity to help develop skills and competences that may carry them on the way to becoming a leader. Our society does not usually support raising leaders. Children with leadership skills are seen as somewhat aggressive, pushy, bossy, maybe even labelled as bullies, difficult to handle, overwhelming. Because of this the parent's responsibility is even bigger.

If you suspect you might have a child who is one day going to become a leader, you may want to start their education right now. The world needs better, more empathetic and more caring leaders. What then are those characteristics in parents that help their children develop emotional intelligence and become better leaders?

1. Consistency

Being consistent for many people simply means setting the rules and abiding by them. I believe it has more to do with being an authority for your children not by means of power, but by building trust. In other words, when you promise something, make it happen, deliver on your promise and watch the bond between you and your child get stronger via it.

2. Empathy

Empathy is closely connected to the third one. It is not only showing compassion for the other person, in this case your child, and trying to imagine yourself in their shoes. It also refers to talking about social issues, such as for example homelessness. A joint walk can be a perfect introduction to a difficult topic like this - don't look the other way, don't pretend they are not there, but start a conversation about them. Ask your children if they know who these people are, why they may be on the streets, and you may even elicit some solutions from your children as to what could help these people find a job and become part of the society again.

3. Good listening skills

Good listening skills cannot be practiced by multitasking at the same time. It is actually the opposite - dropping everything and listening to what your child has to say. Although many people are wary of doing this as they believe it may cause their children to be spoilt and demanding, I actually think it has the opposite effect. Paying attention and tending to your child's needs will make them do the same for others, which is an exceptional trait in leaders.

Incorporating these three core skills can therefore help you build a solid parenting strategy and indirectly help your children build a strong leadership strategy when they develop their leadership skills and become leaders.

These three and leading by example in these three will raise children who:

  • are conscious and conscientious
  • take care of themselves and others
  • defend and lobby for their interests
  • think both creatively and critically
  • argue using rational arguments and not empty commonplace phrases
  • show vulnerability in showing compassion for others

It is leaders like this that can build a better future, that can be resilient and that can stay present and focused even in times like covid and other crises. But it is important that we don't only think of high ranking officials, army officials, statesmen, politicians, CEOs, etc. when we think of leaders, but we should think of anybody and everybody who has an idea or a vision and is brave enough to embark on that idea or vision, share it with others and find supporters for it. It can be the local librarian organising weekly storytelling events or the local farmer organising monthly markets or even the twenty something guy at the end of the street who turns out to be eager to organise a residential meeting only because he would like to plant trees in the street.

First of all, we need to accept our child’s cognitive and behavioural setup - we need to recognise if they are leader material or not. If they are, we should provide them with as many situations as possible where they can try themselves out in order for them to see if they want to embark on this path or not (not everybody who is born to be a leader wants to be one).

If they are not leader material, we should not push them nor make them feel less but we can gently encourage them to still sometimes break out of their comfort zones only to find that it is not such a scary role and that it is a great self-discovery method.

Secondly, it is vital to find experienced educators for our children, ones who will accept them unconditionally (note that I didn’t say love ;)!) and try to strengthen their advantages and minimise their disadvantages. We should be able to communicate as much as possible with them and request feedback on our child’s progress - not because our child needs any plus “development” of any kind, but because being aware of our child’s interests, group dynamic behaviour and learning methods is crucial when we want to help them develop their wellbeing.

Thirdly, it is vital we do not cure our own insecurities or regrets with our children (C.G. Jung — 'Nothing has a stronger influence psychologically on their environment and especially on their children than the unlived life of the parent.'). This is probably the most difficult task of all, because the temptation is high. Sometimes parents feel a child should do something they were never able to only because “it comes so easy to her”. Other times they feel a child should fulfill their dreams because “we have invested so much time, energy and money so far it would a shame not to”. These are all sideways and cross-generational burden, which we need to let go of the minute we detect it in ourselves.

All in all, knowing your child strengths and weaknesses can help you follow and support on their path better. If their talents can be useful in developing leadership skills, use them! The world needs better leaders to be able to form healthier communities, which are the building block of strong socities.

2020\04\14 fischermonika

A hormonok hálójában

azaz 4+1 hormon hatása (Simon Sinek előadása alapján)

Simon Sinek A jó vezetők esznek utolsónak (Leaders eat last 2014.) című, itthon 2017-ben megjelent könyvében kifejti a hormonok hatását az emberre, mint társasági lényre és rámutat arra, hogyan lehet/kell a hormonok hatásait kihasználni csapatépítési céllal, az előnyünkre fordítva a hormonok adta "lehetőségeket". A blogbejegyzés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy rövid áttekintést adjon a hormonok hatásairól, amit bármikor referenciaként használhat az olvasó. Az írás alapja egy videóelőadás, amit az alábbi linken elérhető, ahol az előadás teljes átírása is megtekinthető.

A kiindulópont az, hogy az üzleti életben is használhatjuk az ember állati mivoltát, ahogyan azt a katonaságnál már megtették: más szóval, pozitív jutalmazással és negatív kondicionálással tudjuk az ember viselkedését befolyásolni. A katonaság remek példa arra is, hogy az emberek olyan munkahelyen szeretnek dolgozni, ahol biztonságban érzik magukat, és ahol tudják, hogy mások saját életüket is kockára téve az ő védelmükre sietnek. A vezetők nem az embereiket áldozzák be saját magukért (és a profitért), hanem pont fordítva, saját magukat áldozzák be az embereikért.

Az előadásban arról a négy hormonról beszél Sinek, amelyeket köznyelvben boldogsághormonként aposztrofálunk, mivel alapvetően az elégedettség érzését, a szeretetet, a büszkeséget, az örömöt, és a valaki(k)hez való tartozás érzését váltják ki.

ENDORFIN

  • fizikai fájdalom csillapítására szolgál
  • angolban úgy is nevezik, hogy "runners' high", ("futók gyönyöre"), mert a futás alatt olyan mennyiségben szabadul fel, hogy a futó nem érzékel sem fájdalmat, sem fáradtságot
  • az ember egyik fő, más állatfajoktól megkülönböztető tulajdonsága a kitartás, ezért az őskorban egy kellemetlen vadászati élmény után másnap ugyanolyan boldogan mentek el vadászni - ez bizonyítja, hogy ez egy remek rendszer (különben az ember kihalt volna)

DOPAMIN

  • felelős azért, hogy a kitűzött célokat megvalósítsuk
  • amikor valamit megcsinálunk, amit a listánkra írtunk, úgy érezzük, mintha nyertünk volna - így egy pici adag dopaminért írjuk fel a listára azt is, amit már megcsináltunk, csak, hogy ki tudjuk húzni a listáról
  • a dopamin miatt van az is, hogy a céljainkat le kell írnunk, hogy el tudjuk őket KÉPzelni, mert amit el tudunk képzelni, arra KÉPesek is vagyunk
  • a dopamin miatt van az is, hogy szeretünk enni - ha nem így lenne, akkor csak akkor kezdenénk el ételt keresni, amikor már éhesek vagyunk, de akkor már lehet, hogy túl késő lenne, így meghalnánk - ismét egy bizonyíték arra, hogy a rendszer jó!
  • a dopamin hátulütője viszont, hogy rendkívül módon addiktív (drog, alkohol, nikotin, képernyő - mind, mind dopamint termel) - más szóval a dopamin kis adagokban hatékony, de nagy adagokban veszélyes

SZEROTONIN

  • a "vezetői hormon" - olyan helyzetekben hat, amikor büszkeséget érzünk, elismerést kapunk
  • ami különösen nagy előnye, hogy nemcsak az érzi a hatását, aki kapja az elismerést, hanem az is, aki ezt nézi
  • így például a szerotonin felelős azért a jóérzésért, amit a gyerekünk fellépésekor érzünk, vagy amikor az Oscar-díjas színész a díj átadásakor megemlíti azokat, akik segítettek neki, hogy idáig eljusson - ily módon a szerotonin tulajdonképpen kapcsolódást alakít ki a gondozó és a gondozott között
  • a szerotonin hátulütője viszont, hogy be lehet csapni: mivel a társadalmi elismeréssel, státusszal jár együtt, ha például a vagyonunkkal ezeket kiváltjuk, akkor is termelődik a szerotonin, de nem lesz hosszú távú hatása, mert nincs kapcsolódás, nem kapcsolódik valódi értékhez

 OXITOCIN

  • szeretet, melegség, az a kényelmes érzés, amit baráti, rokoni, családi körben érzünk, amikor nem történik semmi, csak együtt vagyunk
  • a biztonság érzése
  • szüléskor és szexkor termelődik
  • az emberi nagyvonalúság és segíteni akarás is kiváltja, de a pénzbeli adomány nem tartozik ide, csak olyan segítség, ami idő vagy energia, azaz két olyan dolog, amit már sosem kapunk vissza > ezért van az, hogy azokat a vezetőket értékeljük nagyra, akik nem sajnálják az idejüket és energiájukat a beosztottjaikra, érdekli őket a munkavállalóik sorsa, azaz nem kérdőívet töltetnek ki velük, hanem leülnek velük beszélgetni
  • az oxitocin nagy előnye, hasonlóképp a szerotoninhoz, hogy akkor is termelődik, amikor csak szemtanúi vagyunk egy szép emberi gesztusnak
  • másik nagy előnye, hogy szintén addiktív - minél inkább segítünk, annál inkább akarunk majd segíteni
  • harmadik nagy előnye, hogy a fenti "addikcióval" nem enged teret a valódi függőségnek - más szóval annak, hogy a boldog, elégedett életet élők, boldog (házas)párok nem hajlamosak a függőségre tulajdonképpen vegyi alapja van

az utóbbi két hormonból kiindulva a jó vezető leül a munkatársaival beszélgetni, kíváncsi a véleményükre, de ugye egy nagy szervezetnél erre nincs mód, így a senior és junior vezetőknek is hasonlóképp kell cselekedniük, más szóval, a bürokratikus ranglétrának hatékonynak kell lennie, hogy a munkatársak biztonságban érezzék magukat

(amint a munkavállaló nem érzi azt, hogy biztonságban lenne, a vevőkre, ügyfelekre teszi át az elégedetlenségét)

+1 hormon: KORTIZOL

  • stresszhormon: megemeli a glükóz szintünket, lemerevíti az izmainkat és begyorsítja a pulzust
  • minden periferális rendszert leállít, mert azonnali cselekedetre sarkall, így az energia megtakarítás jegyében még az immunrendszerünket is leállítja (ezért csökken az immunrendszer ellenálló képessége, ha huzamos ideig stressznek vagyunk kitéve
  • egy stresszes munkahely nemcsak a munkavállalóra van negatív hatással, hanem az egész családra, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy a "hazavitt" stressz a gyerekeket is negatívan befolyásolja

Az Egyesült Államokban most már több, mint 80 éve működő Anonim Alkoholisták szervezete 12 lépcsős programjának utolsó lépcsőfoka a mások iránt vállalt felelősség. Ha csak 11 lépcsőfokot teljesít valaki, visszaeső lesz, de ha a 12-edik, utolsót is teljesíti, meggyógyul. Más szóval, a szerotonin és az oxitocin nyernek. Az elköteleződés és a szolgálat nyernek.

"Service. Service to another. Oxytocin wins. Serotonin wins. The more we look after each other, the safer we feel, the more we feel like we belong, and the more we will work together to confront the dangers outside."

2020\04\13 fischermonika

Self-coaching

azaz erőforrásgyűjtés önmagunk erősítésére

A coaching tulajdonképpen élethosszig tartó tanulás, ahol a tanulás nem tárgyi tudás megszerzése, hanem önmagunk megismerése. A coachinggal ugyanis olyan eszközöket kap az ember, amellyel nemcsak egy adott krízist tud átvészelni vagy egy adott problémáját megoldani, hanem az élethez való hozzáállását, megközelítését tudja megváltoztatni. (Az utóbbi mondat nem azt feltételezi, hogy a jelenlegi nem jó, csak annyit, hogy a leendő ügyfél valamilyen okból változást szeretne.)

Más szóval a coachee elsajátítja az önszabályozást. Az önszabályozás és a késleltetett jutalmazás egyes kutatók és elméleti szakértők szerint a sikeres élet kulcsa. Fontos azonban, hogy a coachingban a siker nem külső szempontok alapján meghatározott fogalom, hanem a belső értékrendszer szerinti életvitel. Más szóval nem az sikeres, aki mások által felállított elvárásoknak próbál megfelelni, hanem aki a belső iránytűje szerint él.

Sokunk iránytűje azonban elveszett a (social) media által generáló hang- és képzavarban, illetve a gyerekkorunktól ránk zúduló elvárásfolyamban. Így tehát az eredményes coaching folyamat első lépése az elcsendesedés, a belső iránytű megkeresése. Ha ez nincs meg, ha az ügyfél nem őszinte magához, magával (és így indirekt módon a coachcsal sem), a folyamat nem lesz, nem lehet eredményes. Csak a felszínt kapirgáljuk, közhelyek hangzanak el. Ettől függetlenül az ügyfél akár elégedett is lehet, mert ventilálhatott vagy jót beszélgetett a coachcsal. De mivel a coaching mégiscsak egy pénz ellenértékéért adott szolgáltatás, a kölcsönös elégedettséget az eredményes folyamat adja.

Visszatérve az önszabályozás fogalmára: a különböző nemzetközi szakirodalmakban számos szinonímával találkozhatunk az önszabályozás (self-regulation) illetően: önmenedzselés (self-management), önkontroll (self-control), önmegváltoztatás (self-change), önirányított viselkedés (self-directed behavior). Ahogyan azt az olvasó is bizonyára ezekből a kifejezésekből kiérzi, ez valamiféle befelé irányuló szabályozás, amellyel megtanulhatjuk a bennünket érő hatásokat és a hatások által kiváltott érzelmeket, érzéseket irányítani. A coaching folyamat során többször felmerül a "Mire van ráhatásom?" kérdés. Amire nincs (ráhatásom), azzal nem kell foglalkoznom, mert csupán annak van jelentősége, hogy hogyan értékelem, érzékelem a (ráhatásomon kívüli) események rám gyakorolt hatását. Hogy ezt egy egyszerű példával szemléltessem: azt, hogy esik-e az eső vagy sem, nem tudom befolyásolni, de azt, hogy az eső elrontja-e a kedvemet vagy sem, azt tudom.

A coaching alapja az emberismeret, így a self-coaching tulajdonképpen önismeret (self-awareness). Az önismeret útja az önfelfedezéssel (self-discovery) kezdődik és önreflexióval (self-reflection) zárul. Az előbbivel valós időben figyeljük meg a reakcióinkat, az önreflexióval pedig utólag számba vesszük a cselekedeteinket, és megpróbáljuk a jó döntéseinket elismerni, megünnepelni, a rossz döntéseknél pedig megvizsgáljuk az okokat.

Szeretnék önöknek segíteni, hogy ezt a módszertant elsajátítsák, hogy az ön-folyamatok (önbizalom, önismeret, öntudat, önfelfedezés, önismeret, önértékelés, önmagunk szeretete, önbecsülés, önmagunkba vetett hit) egy kompakt egész önazonossággá formálódjanak. Az önazonos ember integritásban van önmagával. De mit is jelent ez pontosan? Az integritás ugyanis a teljesség állapota (integrity: the state of being whole and undivided). Az elme, a test, a lélek és a szellem egy egységet alkotnak. A személy a saját maga által létrehozott (nem átvett!) értékrendje és saját maga által létrehozott szabályok szerint él, úgy, ahogy neki megfelel (de természetesen tiszteletben tartva mások szabadságát).

Végül, de nem utolsósorban ismerkedjünk meg a self-compassion szóval, amely nem más, mint a saját magunkkal való együttérzés. Ne bántsuk magunkat, sem szavakkal, sem tettekkel, hiszen ezzel nemcsak saját magunk életét keserítjük meg, de rendkívül rossz mintát, példát mutatunk a gyereinknek is (itt külön ki szeretném hangsúlyozni, hogy ilyenkor nemcsak a szülőkre gondolok, hanem a szűk és tágabb rokoni kapcsolatokra, a pedagógusokra, de tulajdonképpen mindenkire, akinek valamikor az életében "dolga van" gyerekekkel és kamaszokkal.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy néhány gyakorlattal, pszichológiai teszttel feltérképezzük a "valódi énjét" az ügyfélnek, amit aztán ő pikk-pakk elfogad és másnapra új személyiségként ébred, hanem sokkal inkább egy viszonylag hosszú és alapos önismereti tréning, amely során megtanuljuk feltérképezni a jó és a rossz tulajdonságainkat, valamint a már nem szolgáló korlátozó hiedelmeket és szokásokat. Keresünk helyette másokat, amellyel ki tudunk építeni egy olyan életet, amelyben integritásban tudunk élni önmagunkkal. A pillangó-hatás következtében pedig elindul a változás a családtagjainkban, barátainkban, munkatársainkban.

Tegyünk együtt az élhetőbb jövőért, egészséges közösségekért és értékalapú társadalomért!

2020\03\23 fischermonika

Interjú Szilágyi Boglárkával - gyermekpszichiáter szakorvos, pár- és családterapeuta, life coach

1. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy coach leszel?

Az orvosi egyetem elvégzése után felnőttpszichiátriai osztályon kezdtem dolgozni, ahol különböző problémákkal küzdő, más-más élethelyzetben lévő emberekkel találkoztam, történeteiket hallgattam. Mivel nagyon szeretem a gyerekeket és megtudtam, hogy van rá lehetőség, a gyermekpszichiátria felé vettem az irányt. Így belekóstoltam hivatásom felnőtt és gyermeki oldalába is mielőtt végleges döntést hoztam a jövőmet illetően. Jelenleg már gyermekpszichiáter szakorvosként, valamint családterapeutaként gyermekkel, családokkal foglalkozom. Folyamatosan képzem magam, hogy minél hatékonyabban tudjam segíteni a hozzám fordulókat. Nagyon szeretem magam beleásni pszichológiai témájú, önsegítő könyvekbe. Gyakran keresnek meg fiatal felnőttek egy-egy elakadással az életükben, amihez, úgy gondolom csodás lehetőséget nyújt a megoldásfókuszú coaching. 2019-ben végeztem el Polgár Lili online képzését. Ezt megelőzően már olvastam az Örömterápia című könyvét is.

2. Milyen képzéseket végeztél el? Tervezed-e még valamilyen képzés elvégzését?

Az orvosi pálya mellett, pár- és családterapeuta végzettséget szereztem a Magyar Családterápiás Egyesületnél, mert hiszem, hogy gyermekekkel csak a szülők bevonásával lehet sikeresen foglalkozni.  3 évvel ezelőtt edző lettem, hogy egy nők számára kifejlesztett mozgást, Beautyrobicot oktathassak, ami rengeteg pozitív hatással van az önbizalmukra és ezzel párhuzamosan életük számos területére. Jelenleg komplex integratív gyermekterapeutának tanulok. Bár ezt most éppen halasztom, mert 2020 februárjában megszületett a kisfiam, úgyhogy hamarosan a mesekönyvek lapozgatása indul. A jövőben szeretném coachként is minél jobban fejleszteni magam.

3. Mivel foglalkoztál előtte? Maradtál a pályán vagy a coaching lett a fő hivatásod?

Maradtam a pályán, de nagy álmom, hogy elsősorban vállalkozóként keressem a kenyerem.

4. Hogyan változott meg az életed mióta coachként dolgozol?

Úgy érzem, hogy én is gördülékenyebben oldom meg a napi dolgaimat, még inkább a megoldás érdekel a hosszas rágódás helyett. Ezen kívül bővült a bevethető eszköztáram a munkám során, aminek mindig nagyon örülök.

5. Mik a terveid a coach szakmán belül?

A gyermekekkel, családokkal való munka során is szeretném alkalmazni a tanultakat, illetve szeretnék a nők támogatására specializálódni.

6. Mi a legnagyobb kihívás számodra a coach szakmán belül?

Szerintem nagyon sok az előítélet a coach szakmával szemben (megjegyzem a pszichiátriával szemben is), ezeket szeretném megcáfolni. Úgy látszik szeretem a kihívásokat.

7. Miben rejlik a coaching ereje?

Hogy akkor is hat, ha nem hisznek benne. Persze, kell egy kis szenvedésnyomás, tenni akarás, elhatározás az illetőben, de maga a módszer teszi a dolgát, ha az ember nyitott rá, hogy elkezdje.

8. Olyannak, aki még sosem hallott a coachingról, hogyan tudod meghatározni, közelebb hozni a számára?

Mindenki kerülhet olyan helyzetbe az életében, amiből nem látja a kiutat, nem tudja egyedül megoldani a problémáját, mert amikor benne van az ember egy szituációban, akkor az érzelmek vezérlik, nem tud racionálisan gondolkodni, nem biztos, hogy átlátja a helyzetet, vagy csak egy bizonyos nézőpontból. A segítő az, aki ilyenkor professzionális kérdések által vezeti rá az illetőt a saját megoldására.

9. Milyen módon lehetne javítani a coachok társadalmi megítélését?

Azt gondolom, hogy a szakmaiság mindennél fontosabb. Ha a legjobb tudásunk szerint végezzük a munkánkat és ez terjed szájról szájra, akkor megmutathatjuk az embereknek, hogy milyen biztos támaszt jelent egy coach.

2020\03\02 fischermonika

Interjú Polgár Lili mentorunkkal (közgazdász, szervezetfejlesztő, HR Business Partner, executive coach, tréner)

Interview with Lily Polgár, mentor (economist, OD, HR Business Partner, executive coach, trainer

  1. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy coach leszel?

Ez egy hosszú érési folyamat eredménye volt nálam. 21 évesen elvesztettem édesapámat. Akkor kezdtem azon gondolkodni, hogy tényleg ennyi az élet? Megszületünk, felnövünk, dolgozunk, családunk lesz, meghalunk? Valahogy több értelme kell, hogy legyen. Erre kerestem a választ. Sok irányba mentem, végül a pozitív pszichológia állt hozzám legközelebb. Eleinte könyveket olvastam, majd egyre többet tanultam, és beépítettem a tanultakat az életembe. Mikor láttam, hogy ez működik, apránként elkezdtem átadni a környezetemnek is a tapasztalataimat, gondolataimat. Egyre inkább éreztem, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék: emberek életére pozitív hatással lenni. A módszertan, hogy coaching, tréning, mentorálás, oktatás, egyéb fejlesztés, számomra mindegy, mindenkinek a legmegfelelőbbet próbálom adni a lehető legjobb tudásom szerint.

 

  1. Milyen képzés(eke)t végeztél el? Tervezel még valamilyen (coach, tréner szakmával kapcsolatos) képzés elvégzését?

6 éves korom óta folyamatosan tanulok, mivel a fejlődést mind szakmailag, mind a saját rezilienciám miatt is nagyon fontosnak tartom. Eredetileg közgazdász vagyok, majd sok-sok egyetemi, főiskolai és egyéb képzés után még most is úgy érzem, hogy rengeteg irány van még, amiben fejlődhetnék. Ha csak a tavalyi évemet nézzük, akkor Human Synergistics Leadership Impact nemzetközileg akkreditált tanácsadó, valamint a Corvinus posztgrad képzésén HR Business partner szakközgazdász lettem. Idén a Coach Akadémia két éves ACTP poszgrad képzését kezdem márciusban, és még gondolkodom egy újabb posztgradon is ősztől.  

 

  1. Mivel foglalkoztál előtte? Maradtál a pályán vagy a coaching lett a fő hivatásod? 

A fejlesztés a fő hivatásom, és ezt különböző módszerekkel teszem. (coaching, tanítás stb.) Már gyermekkoromtól ez érdekelt, 14 éves koromban volt az első tanítványom, egy orosz tanárnak segítettem németül tanulni. Itt éreztem meg először, hogy milyen csodálatos dolog emberek életére pozitív hatással lenni, támogatni őket, hogy elérjék a céljaikat, beteljesítsék álmaikat. 

 

  1. Hogyan változott meg az életed amióta elvégezted a coach képzést / amióta coachként dolgozol?

Az életemre rendkívül pozitív hatással van a coaching. Tiniként, és fiatal felnőttként egy drámakirálynő voltam. Könnyen megbántódtam, elkeseredtem, rendkívül alacsony volt az önértékelésem. Ma már könnyedén maradok megoldásfókuszban, sodródás helyett céljaim vannak, és lelkileg kiegyensúlyozott életet élek. Ez nem azt jelenti, hogy nekem nincsenek rossz napjaim, de ezeket a napokat már gyorsan kezelem, és nem ragadok bele. Egy életvidám, pozitív személynek tartom magam, aki képes meglátni a jót önmagában, másokban, és a körülményeiben is, mindezt nem egy hurráoptimista elvakult módon, hanem egy építő pozitív szemléletként. A coaching szemléletet nem lehet szerintem munka után letenni, én élem is minden nap, és végtelenül hálás vagyok, hogy elsajátíthattam, mert hiszem, hogy a sikereim és a kiegyensúlyozottságom, a boldog életem jelentős részben ennek köszönhető.

 

  1. Mik a terveid a coach szakmán belül, mit szeretnél elérni?

Szeretném a nemzetközi mestercoach akkreditációt is megszerezni, a coach és tréner képzéseimet folyamatosan fejleszteni, a diákjaimat támogatni a karrierjük során, valamint folyamatosan fejlődni. Mindig van hova. 20 év után is. 

Bár volt idő, mikor life coachinggal is foglalkoztam, most elsősorban felsővezetőket fejlesztek coachként, illetve tanítok coach és tréner képzéseken. Szeretnék még írni néhány könyvet is e témában, jelenleg kettő van folyamatban, még idén szeretném, ha megjelennének. (Az Örömterápia - Válaszd a boldogságot című könyvem 2016-ban jelent meg.)

 

  1. Mi a legnagyobb kihívás számodra a coach szakmán belül?

Azok az emberek, akiknek a coaching egy szitokszó, és akik szerint már mindenki coach. Én ezen mindig meglepődök, és azt gondolom, hogy igen, vannak itt is nagyon gyenge “szakemberek”, de melyik szakmában nincsenek? Másrészt mindig azt vallottam, hogy nem mondok addig véleményt, amíg nincs megfelelő mennyiségű információm, és tapasztalatom valamiről. Szerencsére én nagyon kevés ilyen hozzáállású emberrel találkoztam eddig az évek során, de hallok rémtörténeteket a diákjaimtól, kollégáimtól, és mindig csodálkozva, talán kissé naívan is hallgatom ezeket.  

 

  1. Miben rejlik szerinted a coaching ereje?

Az ügyfélben... Aki képes változtatni a saját életén, munkáján, elakadt élethelyzetén. Szerintem nincs szüksége senkinek sem coachra, mert mindenki képes megoldani a saját életét, ha amellett dönt, hogy változtat. Azonban sokkal gyorsabban, könnyebben lehet haladni ezen az úton egy coach segítségével. Illetve sokan elfelejtik, hogy nem csak arra jó a coach segítsége, hogy a nehéz élethelyzetben segítsen továbblendülni, hanem segíthet jóból kiválóvá is válni. Én ez utóbbival szeretek leginkább foglalkozni, és a business és executive coaching üléseim során ez van fókuszban. 

 

  1. Ha tudod és szeretnéd, oszd meg velünk az eddigi legütősebb sikeredet, amit egy coaching ülésen és/vagy folyamatban értél el! 

Nem emelnék ki egy esetet, mert én mindig nagyon boldog vagyok, ha látom, hogy az emberek képesek felelősséget vállalni az életükért, és cselekednek azért, hogy csodás életük legyen. Én csak a kísérőjük vagyok az útjukon, az érdem, illetve a siker az övék. 

 

  1. Olyannak, aki még sosem hallott a coachingról, miképpen tudod meghatározni, közelebb hozni a számára?

Mindenkinek vannak olyan életszakaszai, amikor jól jön valaki, aki meghallgat, elgondolkodtat, támogat az utadon. Akivel őszinte lehetsz, leteheted a maszkjaidat, mert nem ítélkezik, hanem elfogad olyannak, amilyen vagy. Sőt! Megmutatja, hogy értékes vagy, és képes vagy TE magad megoldani ezt az élethelyzetet, vagy szakmai elakadást. Hatalmas megkönnyebbülés, és felszabadultság, mikor látod, és megtapasztalod, hogy képes vagy tenni azért, hogy olyan életed legyen, amilyenre vágysz! 

 

  1. Milyen módon lehetne szerinted javítani a coachok széles társadalmi megítélésén?

Egyrészt azt gondolom, hogy nagyon sokan nem tudják mi a coaching, így fontos lenne erről minél többet kommunikálni, hangsúlyozva, hogy hol vannak a kompetencia határok, és mi az, amivel foglalkozunk, mi az, amivel nem. 

Másrészt fontos lenne a működésünket szakmai alapokon is szabályozni. Nincs TEAOR számunk, bárki lehet coach mindenféle végzettség nélkül is, nincs OKJ-s keretrendszer stb. Ezeken jó lenne változtatni. Persze nem egy salátatörvénnyel… 

 

  1. Mikor döntöttél úgy, hogy saját coaching képzést indítasz?

Emlékeim szerint kb. 5 éve fogalmazódott meg bennem, hogy indítani kellene egy coach képzést. Nagyon sok már végzett coach társam kért rendszeresen segítséget, és az első képzésemet is ők hívták életre. Aztán egyre többen, és többen szerettek volna nálam tanulni, abszolút szájhagyomány útján terjedt a hír. Később felnőttképzési intézmény lettem, és megnyitottam a kapukat a többi érdeklődő előtt is.

 

  1. Mi motiválja a jelentkezőket, hogy ezt a képzést válasszák? 

Sokféle a csapat. Egyrészt sok pszichológus és már végzett coach jár hozzám, és nagyon sok más segítő szakmából is érkeznek diákok. Van pszichiáter is, orvos, pedagógus, vezetők (főleg sales-esek), természetgyógyász is nagyon sok. A másik csoportot azok alkotják, akik önmaguk miatt szeretnék megtanulni ezt a módszertant, és magukat szeretnék fejleszteni, sőt, olyan résztvevő is gyakran akad, akinek ez az én-ideje, és így foglalkozik magával, hogy eljön a képzésre.

 

  1. Mi a legnagyobb hagyatéka egy ilyen képzésnek?

A gyakorlatias, használható tudás. Tudom, hogy ezt sok képzés mondja magáról, de itt egy olyan rendszerbe foglalt, struktúrált tudást kap a résztvevő, amivel valóban el tud indulni. Teljesen felépítünk egy 6 alkalmas folyamatot az első találkozástól onnan, hogy bemutatkozunk és tisztázzuk a kereteket, odáig, hogy az utolsó ülésen elköszönünk az ügyféltől. Ez kezdőknek kíváló mankót ad, és tudnak ezekre a biztos alapokra támaszkodni. A képzés további erőssége, hogy a vizsga után is folyamatos támogatást kapnak egy FB zárt csoportban a diákok. Így mindegy, mikor végzett, segítünk neki, hogy haladjon az útján, és elérje a céljait.

 

~

 

  1. When and why have you decided to become a coach?

It was the result of a longer process. I lost my dad when I was 21 years old. I began to wonder if that’s all there is to life? We are born, we grow up, we work, we have a family, and then we die? I somehow felt there is more to it then that. I was looking for an answer. I tried many approaches, but I felt positive psychology is the closest to my personality. At first I only read the books, but later I tried to incorporate the books into my life. When I realised it works, I started “teaching” this approach to my environment, too. Little by little, I shared my thoughts and experiences with them. And the more I did it, the more I felt this is the path I need to follow: to have a positive impact on people’s lives. The method itself is not important - it can be coaching, training, mentoring, education, any type of development, I don’t really care about the method, as long as I can share my knowledge and experience.

 

  1. What kind of training(s) did you complete? Are you planning any other courses or trainings (related to coach and trainer profession)?

I have been studying since I was 6 years old, I consider personal development important both professionally and resilient-wise. I graduated as an economist, and after many university and college-level degrees I still feel there are many directions my development can take. If I only look at my last year, I have become a Human Synergistics Leadership Impact internationally accredited consultant, and a HR Business partner after completing a postgraduate course at Corvinus University. This year I will start the ACTP postgraduate course in March and I still want to do another postgraduate course in Autumn.

 

  1. What was your original profession? Have you remained in the field or has coaching become your career? 

Personal and professional development is my vocation, and I do it with different methods (coaching, teaching etc.). Already in childhood I had my first student, a Russian teacher who needed to learn German. This is when I first felt how amazing it is to have a positive impact on people’s lives, to support them on their path to achieving their goals and making their dreams come true.

 

  1. How has your life changed since you became a coach?

Coaching has had an incredible impact on my life. As a teenager and young adult I was pretty much a drama queen. I got offended easily, my self-esteem was really low. Today I can stay focused on the solution and instead of drifting I have clear goals and a balanced life. This does not mean I do not have bad days, but I have learnt to deal with them and not get stuck. I consider myself to be a positive, joyful personality who is able to see the good in myself and others, but not in a hurra!optimistic way, but as a part of a constructive positive approach. Coaching is a way of thinking one cannot “shake off” after work, and I am eternally grateful for acquiring it and being able to live accordingly, because I firmly believe I owe my successes and my balanced and happy life to coaching.

 

  1. What are your plans as a coach, what would you like to achieve in the coaching profession?

I would like to acquire the international master coach accreditation and to further develop my coach and trainer courses; to support my students in their career and also to develop myself - namely, there are always new things to learn, even after 20 years.

Although I used to provide life coaching sessions in the past, nowadays I mostly develop senior executives and teach in coaching and training courses. I would like to write a few books on the topic, two are underway and I would like to publish them this year. (My first book, called Joy therapy - Choose happiness was published in 2016.)

 

  1. What is the biggest challenge for you in the coaching profession?

People who use the word “coaching” as a swearword, and who think anybody can become a coach nowadays. I am always surprised by this reaction, firstly because I am sure there are inadequate people in every profession, not only in coaching, and secondly because I tend not to form an opinion until I have enough information and experience. Luckily, I myself have not met many people like this, but I hear stories from my colleagues, students and always listen to them with dismay.

 

  1. What is the main power of coaching?

The clients themselves. Those who are able to make a change in their life, work, in anything where they experience an obstacle. I don’t think everybody needs a coach, we can all solve our own life’s problems if we really set our minds to do so. A coach, however, can help you go along the path of change much more quickly. Also, many forget that a coach is not only there for you to help you when you are stuck, but also when you want to switch from good to excellent. I personally prefer this type of coaching, and this is what I prioritise in my business and in my executive coaching sessions.

 

  1. Tell us about your biggest success as a coach! 

I don’t want to highlight one particular case, since I am always happy when I see people are taking responsibility for their lives and taking action to improve it. I am only there to support them on that path, the success and the merit is theirs.

 

  1. How would you define coaching to somebody who has never heard of coaching before? How would you bring it closer to them?

We all have periods in our lives when all we need is someone who listens, who acts as a sounding board, who supports us. Somebody who you can be open with, because they are not judgemental and they accept you for who you are. What is more, they show us our value, our capability to solve personal or professional problems in our lives. It is a huge relief and sense of liberation when you see and experience you are able to live the life you have always wanted to have!

 

  1. What do you think would be the best way to improve the public perception of coaches?

First of all I think there are still a lot of people who are not aware of what coaching is, so it would be extremely important to communicate more about it and emphasise the competence borders of coaching. Secondly, it would be beneficial to regulate our profession. We don’t have a TEAOR number and anybody can become a coach even without qualifications, there is no OKJ framework, etc. It would be good if all this changed, but I don’t think an ad hoc law is the solution.

 

  1. When have you decided to start your own coaching school? 

If I remember correctly it was about 5 years ago that I thought it would be a good idea to start a coaching course. Many qualified coaches have regularly asked for help so the first course was for them. After that more people wanted to study with me and the news spread through the grapevine. Later my courses became accredited as adult educational courses and I opened them for a wider auditorium.

 

  1. What usually motivates people to enroll in a coaching course?

There are people from all walks of life. There are many psychologists and qualified coaches, and there are students from other professions, too. There are psychiatrists, doctors, educators, executives (especially in sales), naturopaths. There is another group of people, who study for their own benefit, and would like to learn the methodology to be able to develop themselves. There are also those who consider the course their own me-time, time devoted to filling up their energy tank.

 

  1. What is the legacy of the courses?

A pragmatic, usable knowledge. I am aware many course developers say this about their own courses, but here people get a systemic, structured knowledge with which they are able to start their own practice. We build a 6-session process from the first session, where we introduce ourselves to each other and clarify the framework all the way to the last session, when our ways part. This provides great support for beginners. Another advantage of the course is that there is constant support for the alumni in a closed fb group. Irrespective of the fact when they finished, we provide support for them and help them reach their goals.

oromterapia.hu