Business, Book and Language Coach

Business, Book and Language Coach

2020\10\06 fischermonika

Közös értékrenden alapuló közösségépítés

Azt hiszem úgy egy éve hallgattam egy talk showt, ahol Almási Kitti vállalta azt a (szerintem) hálátlan szerepet, hogy tudományos háttérrel felvértezve “magyarázta meg”, hogy miért csináljuk ezt vagy azt a hülyeséget a gyereknevelés kapcsán. És volt egy kulcsmondata, amin azóta is rengeteget tűnődöm.

Azt mondta ugyanis, miután elmesélt egy kellően kellemetlen élethelyzetet a saját lányaival egy plázában, hogy máshogy reagálunk a gyerekeink társadalmilag nem elfogadott megnyilvánulásaira mások előtt és a négy fal között.

Ennek a mondatnak véleményem szerint kétféleképpen van jelentősége:

  1. sarkított formájában megmagyarázza a fizikai és verbális bántalmazások elterjedését: ezek ugyanis akkor és ott tudnak gyakoribbá válni, ahol nincs közösségi kontroll, ahol  a közösség tagjai nem látják egymást, nem látják, hogy ki hogy neveli a gyermekét
  2. it takes a village - azaz a régi mondás, miszerint egy falura van szüksége a gyermek felneveléséhez teljesen más megvilágítást nyer, ugyanis nem feltétlenül csak az ember sokaságra gondolhattak a megfogalmazók ebben az esetben, hanem arra, hogy a falu árgus szemei előtt a szülő jobban odafigyel arra, hogy miként szól a gyermekére, mikor akad ki, mikor bukkan ki belőle a kialvatlan, türelmetlen, fáradt hisztérika.

Ha pedig tovább gondoljuk, a megoldás mindkét esetre, helyzetre, problémára ugyanott rejlik - a közösségépítésben. Azaz egy erős közösség, egy erős szoc háló nemcsak az apró cseprő ügyek könnyebb elintézését segíti, hanem a gyereknevelés mentális terhét is enyhíti azáltal, hogy bármikor bárkire rá lehet bízni a közösség tagjai közül a gyermeket, illetve azáltal is, hogy egy értékrend mentén gondolkoznak a közösség tagjai, így a problémák megbeszélése is könnyebb.

Ahogyan a nyelvi coachingban sokszor visszatérek az önbizalom témájára, így a life coaching témák boncolása során sokszor kitérek a közösség és az azt meghatározó közös értékrend megfogalmazására. Ez nemcsak nekem vesszőparipám, Michelle Obama első podcast adásában, amelyben férje, Barack Obama volt a vendége, szintén kitérnek erre a kérdésre és ezzel magyarázzák sok modernkori problémát.

Teljes mértékben egyetértek velük. Nehéz ma egy közösséghez tartozni, mert magunknak kell azt kiépíteni, nemcsak úgy léteznek, mint régebben a kártyapartik, templomi kórus, szerda esti foci. Bevallom nem kicsit irigylem a szüleimet, akik 14-15-ig dolgoztak, délután pihentek, majd este vagy elmentek egy előadásra, vagy átjöttek hozzánk vendégek kártyázni, beszélgetni, jókat enni, inni. Manapság ezek a spontán és random összejövetelek szinte kivesztek, mindent be kell a naptárba írni, gondosan megszervezni.

A kamaszok szoc készségeit nemcsak a kütyü akadályozza meg. Mi is nagy gátjai vagyunk annak, hogy tudatosan tudjanak kommunikálni, létezni egy közösségben, hiszen a saját szüleiket is ritkán látják ebben a szerepben, nagyszülőkről nem is beszélve. Következetesképp nem áll rendelkezésükre minta, amit követhetnének.

Félreértés ne essék, semmiképp sem bűntudatot szeretnék kelteni a szülőkben, nagyszülőkben, de egy probléma megoldásához vezető út a probléma beazonosításával kezdődik. Pedagógustársaimmal, szülőtársaimmal folytatott beszélgetéseim során mindig ugyanoda lyukadunk ki - régen mintha könnyebb lett volna. Ha ebből kivesszük a nosztalgikus életérzést, amely megfűszerezi a múltba tekintést, akkor is igaz az a megállapítás, hogy egyszerűbb volt a gyereknevelés, a kapcsolattartás, az egymásra figyelés.

Térjünk hát vissza a falunkba, vagy alakítsuk ki a sajátunkat. Keressünk meg egy létező törzset, és csatlakozzunk hozzá. Vagy aktivizáljuk a saját törzsünket. Együtt tényleg minden könnyebb. Ha van kire számítani, kit felhívni, kitől segítséget kérni. Ezt a mintát mutassuk a fiataloknak, nem pedig azt, hogy az életbe belegebedni kell! Közösségre fel!

2020\10\05 fischermonika

Döntéshozatali mechanizmus másképp

“There is no decision that we can make that doesn't come with some sort of balance or sacrifice.” “Nincs olyan döntés, amely ne követelne valamilyen egyensúlyozást vagy áldozatot.” Simon Sinek

 

Patrick McGinnis rövid TedTalk beszédében kifejti, hogy azért egyre nehezebb döntéseket hozni, mert elárasztanak bennünket a lehetőségek. Így a már eléggé közismert FOMO (amely akronim rövidítést ő alkotta!) érzés mellé társul egy hasonlóan frusztráló, a FOBO (Fear of Better Option). Más szóval azért döntünk egyre nehezebben, mert az egyre nagyobb választék miatt attól tartunk, hogy egy jobb opció fog szembejönni velünk az utcán.

 

Patrick szerint ahhoz, hogy gyorsabban hozzunk optimálisabb döntéseket, három részre kell osztanunk a hétköznapi döntéseinket aszerint, hogy mekkora a döntés tétje - magas, alacsony, vagy nemlétező. Ez utóbbinak nincs jelentősége, így meghozhatjuk mi is, de rábízhatjuk a véletlenre, sorsra, vagy érmére is. Az alacsony téttel járó döntéseknél még mindig nincsenek hosszú távú, egetrengető következmények, így a döntés is könnyebb, mint a magas téttel járó döntések esetében, amikor fontos a mély önismeret és a döntéssel kapcsolatos adatok gyűjtése annak érdekében, hogy a legoptimálisabb döntést hozzuk meg.

 

De még így is rengeteg opcióval állhatunk szemben, és erre Patrick azt a stratégiát javasolja, hogy kettesével ütköztessük őket. Más szóval, ne a rengeteg opció közül akarjunk kiválasztani a legjobbat/optimálisat, hanem válasszunk ki random kettőt, és azokat ütköztessük, majd a győztest a következővel, és így tovább. Fontos, hogy a kiesett opciókra pedig ne térjünk vissza. A vissza nem tekintés a döntés meghozatala utánra is vonatkozik, ugyanis Patrick szerint fontos az elköteleződés. Más szóval, amikor már meghoztuk a döntést, ne nézzünk vissza, hanem haladjunk a kiválasztott úton.

 

Simon Sinek szerint a Miértünk megtalálása azért is fontos, mert akkor könnyebb döntéseket hoznunk, hiszen a Miértünk diktálja az irányt és a választásainkat. Utólag természetesen akár meg is racionalizálhatjuk a döntésünket, de akkor, az adott pillanatban csak egy megérzésünk, egy ösztönös jóérzésünk volt, amikor a megfelelő döntést meghoztuk.

 

Meg Jay az ő TedTalk beszédében, amelynek címe A 30 nem az új 20 kifejti, hogy annak ellenére, hogy a családalapítás kitolódott, a házasság megalapozása attól még nem kell, hogy kitolódjon. Más szóval, a huszas éveiben járók nem lenne szabad, hogy elbagatellizálják ezt az évtizedet, hanem minden erővel azon kellene, hogy legyenek, hogy kihasználják ezt a tíz évet arra, hogy fejlődjenek, fejlesszék az önismeretüket, hszen a huszas évek a felnőtt lét legmeghatározóbb időszaka.

 

Azért hoztam Nektek ennek a három szerzőnek, kutatónak a véleményét, mert mind a három “módszer” tulajdonképpen a coaching alappilléreit tükrözi. Bontsd fel a feladatot apró lépésekre, így emészthetőbbé válik, és jobban tudsz haladni (Patrick McGinnis kettesével ütköztetése). Helyezz nagy hangsúlyt az önismeretre, hiszen akkor tudod a magad útját járni, és a megfelelő döntéseket meghozni, ha tisztában vagy azzal mi a célod, mi az, amit el szeretnél érni, és mit vagy hajlandó beáldozni érte (Simon Sinek Kezdd a miérttel). Az önismerettel kéz a kézben jár a fejlődés is - a fixed mindset helyett válaszd a growth mindsetet, azaz ragadj meg minden lehetőséget arra, hogy tanulj a helyzetekből, kihívásokból, nehézségekből (Meg Jay fejlődésre helyezett hangsúlya).

 

A coaching ereje az egyszerűségben rejlik. Az egyszerűség viszont nem azt jelenti, hogy minden fekete-fehér, sarkítható, és mindent elérhetünk, “csak akarnunk kell”. Nagyon nem. Az egyszerűség és egyszerűsítés arra vonatkozik, hogy lebontjuk a döntéshozatali mechanizmust is apró lépésekre. Először lecsupaszítjuk a választási lehetőségeket valódi helyzetekre, opciókra, és annak fényében vizsgáljuk meg a viszonyulásunkat hozzájuk ahelyett, hogy az összes lehetséges kimenetelt is belevennénk a mérlegelésre. Másodszor pedig megpróbálunk kilépni az addigi sémáinkból: ha alapvetően a rációra hagyatkozunk valamilyen döntés meghozatalakor most belehelyezkedünk az érzelmeinkbe, ha pedig érzelmi alapon szoktunk dönteni, most megkeressük az ésszerű magyarázatot az opciókra.

 

Ami a legfontosabb, bármilyen döntést is hozunk, évekkel később, amikor már esetleg úgy érezzük, hogy nem jól választottunk az önostorozás helyett emlékeztetjük magunkat, hogy abban az élethelyzetben, azzal az életbölcsességgel a tarsolyunkban és azokra az információkra hagyatkozva, amelyekkel rendelkeztünk, ennyit tudtunk. Hálát adunk azért, hogy azóta mennyit fejlődtünk (hiszen ezt a “hibát” is észrevettük), valamit megbocsátunk magunknak és elfogadjuk az akkori énünket. 

2020\09\19 fischermonika

Nyelvtanulás vagy nyelvelsajátítás?

A nyelvi készség fejlesztésének 3 összetevője

Nyelvtanítási módszertan tankönyvek a nyelvtanulás alatt a második, harmadik nyelv megtanulását értik, és a nyelvelsajátítás kifejezéssel a gyermek első, azaz anyanyelvének elsajátítására utalnak. Az utóbbi ugyanis organikus folyamat, a gyermek szemlélődik, megfigyel, és utánoz. Az utóbbi pedig egy tudatos folyamat, a nyelvtanuló megtanulja a nyelvtani szabályokat és a szókincset, majd az utóbbit a megfelelő szerkezetbe behelyettesítve mondatokat alkot és azokat a szintén megtanult kiejtési szabályokat alkalmazva kimondja. Ugye, hogy abszurd? Szerintem is.

Ezért gondolom azt, hogy függetlenül attól, hanyadik nyelvet tanulja az illető, azt nyugodtan nevezhetjük nyelvelsajátításnak. Vagyis, pontosítok: ha nyelvelsajátításként tekintünk a nyelvtanulásra, és aszerint járunk el, sokkal eredményesebbek leszünk a nyelvtanulásban. Ha pedig emellé még nyelvi coaching módszertant is alkalmazunk, még az önbizalmunk is nő!

Lassan húsz évvel ezelőtt kezdtem el harmadéves egyetemistaként nyelvórákat tartani. Naivan azt gondoltam, hogy az egyetemen úgyis mindent megtanítottak, a nyelvkönyvpiac remek kiadványokkal szolgál, mi sülhetne el balul? Hát nagyjából minden. Ugyanis az élő embereken való “gyakorlás” teljesen más, mint tantermi körülmények között elképzelt elméleti eseteket megvitatni. Van tétje, van következménye, és nem utolsósorban, van az a 45-60 perc, amit ki kell tölteni interaktívan, az illető személyének megfelelő módszertant követve.

Így az elején gyanítom, hogy 3-4-szer többet készültem egy órára, mint a diákjaim. De minden percét élveztem, mindig volt A, B és C tervem, rengeteg házit adtam, a szókincset kikérdeztem, a nyelvtant elmagyaráztam, a nyelvvizsgát pedig sorra sikerültek. Majd jöttek az egyetemi és főiskolai órák, azokra is rengeteget készültem, főleg mert a több tíz fős előadásokat is sokszor interaktívan szerettem tartani, ami azért eléggé megnehezítette a dolgomat.

A lényeg, hogy már ott, akkor előjött a coach énem, mely azt sugallta, hogy a dolgok akkor maradnak meg a nyelvtanulóban, ha személyre szabott tananyagot kap, és az érdeklődésének megfelelő témákat dolgozunk fel. Az adott témában való jártasság segíti, hogy a szakkifejezések meglegyenek akár idegen nyelven is, a motiváció pedig segíti, hogy amit nem ismer, nem tud az adott területről, megtanulja. Az apró sikerek pedig emelik az illető motivációját, és a sok apró siker összadódva pedig növeli az önbizalmát. Egyszerű, nem? 

Ezt persze nem exponenciális növekedésként kell elképzelni, mert mint minden új készség elsajátításánál, vannak mélypontok, amikor az illető úgy érzi, hogy semmit nem tanult, hogy hiába jár órára, hogy nemcsak, hogy nem fejlődik, hanem rengeteget felejtett, sőt rájön, mennyi mindent nem tud. De ez természetes, és a hullámvölgy után jön az újabb lendület, amikor a nyelvtanuló végre elhiszi, hogy a nyelvtanulás napi rutin, kitartás és önismeret egyvelege. Nézzük őket sorban:

  1. önismeret

A megfelelő módszertan kiválasztásához szükséges. Hiszen rengeteg módszer van a piacon, de nagyot sarkítva leszűkíthetjük arra, hogy verbális vagy vizuális memóriával tanul-e az illető: az előbbi esetben hangoskönyvek, podcastok, zene hallgatásával, sorozatok és filmek felirat nélküli nézésével tud a legtöbbet tanulni, az utóbbiban pedig sokat kell írnia - szavakat, kifejezéseket, velük komplett mondatokat, bekezdéseket, illetve rendszereznie kell a megtanultakat mindmap formájában, hogy az összefüggéseket jól átlássa.

  1. önfegyelem

A nyelvtanulás nem olyan, mint az általános iskolában való tantárgyra való felkészülés. a nyelvtanulás napi rutin, életmód, hozzáállás, mondhatni mindset. Fontos, hogy a napi rutin kialakításában nem akarjunk hirtelen nagy lépést tenni és nulláról napi egy órára feltornázni az angolozást, hanem olyan szokást alakítsunk ki, ami hosszú távon is fenntartható. Üresjáratok az autóban, a gyerekekre várakozva, megszakadt zoom meeting közben, mosdózáskor ;). Ami szintén nagyon fontos, hogy már meglévő szokásra fűzzük fel az új szokást - minden reggel kávézunk? Közben angol cikket olvassunk, podcastot hallgassunk! Mosdozáskor ne kütyüzzünk, hanem angol szavakat tanuljunk!

  1. önbizalom

Az önbizalom szót sokszor félreértelmezik szerintem. Amikor valakinek önbizalma van, az nem azt jelent csak, hogy magabiztos, hanem azt, hogy bízik magában. Bízik abban, hogy a feladatot el tudja végezni, az új készséget el tudja sajátítani, és hogy végre meg tud angolul szólalni a külföldi partnerekkel való tárgyaláson! A kettő természetesen összefügg, mert minél jobban bízok abban, hogy meg tudom csinálni, annál többször sikerülni is fog, így egyre magabiztosabbá válok (amitől egyre több feladattal bíznak meg, hiszen látják, hogy én meg tudom csinálni).

Az önbizalom témája nemcsak azért vesszőparipám, mert úgy gondolom, hogy alapja sok mindennek az életben, hanem azért is, mert az ellentéte bénító hatással van a nyelvtanulóra, amivel nemcsak az én (nyelvtanár) dolgát is megnehezíti, hanem egész egyszerűen leblokkolja a fejlődését. Amikor azt mondogatjuk magunknak, hogy “nincs nyelvérzékem”, “sosem értettem a nyelvtant”, “a tanár rosszul magyarázta”, “én ezt sosem fogom megérteni/megtanulni”, “sosem fogok beszélni angolul”, akkor olyan pszichológiai blokkokat teszünk az agyunkba, amivel tulajdonképpen kudarcra programozzuk saját magunkat.

Emlékeztek a cikk elején lévő kisgyermekre? Hát ő ezeket nem teszi. Ő még elhiszi, hogy meg tudja csinálni, így meg is csinálja. Másfél-két éves korára megtanul az adott nyelven kommunikálni, kifejezni az érzéseit és akaratát! Akkor téged mi tart vissza?



2020\08\28 fischermonika

Komfortzóna: egyikből a másikba

A coach közösségünk pár hónapja elkezdett egy magazint szerkeszteni. Havonta írunk bele cikkeket. A GROW modell és a spiraldinamika szerint most a komfortzónából való kilépéssel foglalkozunk, és nekem természetesen azonnal a másik közösségem, a Toastmasters jutott eszembe.

Néhány hónappal ezelőtt ugyanis, amikor az egyik beszédem bevezetőjét írtam, szembe jött ez az idézet Jerry Seinfeldtől:

According to most studies, people’s number one fear is public speaking. Number two is death. Death is number two. Does that sound right? This means to the average person, if you go to a funeral, you’re better off in the casket than doing the eulogy.

Azok kedvéért, akik nem beszélnek angolul, összegezve, és sarkítva természetesen, az emberek annyira félnek a nyilvános beszédtől, hogy egy temetésen jobban örülnek, ha a koporsóban érkeznek, mintha nekik kell mondani a búcsúbeszédet.

Természetesen a túlzásnak az a célja, hogy felnagyítsa, kifigurázz a problémát, de ettől függetlenül jól leírja a legtöbb ember által tapasztalt érzést. A glossophobia, azaz a nyilvános megnyilvánulástól, beszédtől való félelem az emberek kb. egynegyedét sújtja.

A nyilvános beszéd alapja a retorika, amit sajnos manapság tévesen a politizálással kapcsolnak össze, holott a retorika, magyarul szónoklattan "a rendszeres gondolkodás és önkifejezés eszköze, a kulturált érvelés, vitatkozás tudománya. Tárgya minden nyilvános, közéleti megszólalás, minden közéleti kommunikációs helyzet, és szereplője minden nyilvánosan megszólaló ember."

Véleményem szerint a nyilvános beszéd művészete az írás művészetéhez hasonlítható: az űzi magabiztosan, aki rendszeresen gyakorolja. Más szóval az írásnak, a coachingnak és a nyilvános beszédnek is egy titka van - gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Elméletben az alapokat el lehet sajátítani, de a mesterfokozatot csak a gyakorlás hozhatja. A gyakorlás alatt nemcsak a klub heti látogatását értem, hanem a beszéd megtartása előtti készülődést is. A beszédet ugyanis nem elég megírni és memorizálni, érdemes elpróbálni jópárszor, hiszen Benjamin Franklin szavaival élve, „Aki nem készít tervet, az a kudarcot tervezi.” (angolul természetesen ütősebb: 'By failing to prepare, you are preparing to fail.'). A spontaneitást is az adja, hogy sokszor elpróbáljuk, azaz felkészülünk lelkiekben a helyzetre, így a váratlan események sem tudnak kizökkenteni bennünket a beszéd frappáns megtartásából. 

Egy ilyen közösség, ahol a retorikai készségünket gyakorolni tudjuk, a Toastmaster közösség. Az elnevezés (toastmaster - master of toasts) arra utal, aki nagy társadalmi eseményeket és rendezvényeket (esküvők, konferenciák) vezényelnek le, beszédeket mondanak, bemutatják a többi beszélőt vagy más egyéb formális szerepet töltenek be. 

A Toastmasters egy nonprofit oktatási szervezet, amely kiváló lehetőséget biztosít készség- és képességfejlesztésére az eredményes kommunikáció és a hatékony vezetés területén. A világ 142 országában több mint 15 900 Toastmasters klub működik. A Toastmasters tagjai klubokba szerveződnek, a klubtalálkozók során különféle szerepeket vállalnak. A Tanösvények nevű kiváló oktatási program segíti őket abban, hogy hathatósan előmozdítsák saját maguk és társaik fejlődését. A klubok barátságos és támogató környezetet biztosítanak a tagok számára, és szívesen fogadnak új érdeklődőket.

A Toastmasters közösség tehát fejlődni vágyókból áll, és a közös értékrend nagyban megkönnyíti a hálózatépítést, ugyanis ott lehet az ember biztonságban, ahol hasonszőrű emberek hasonló motivációval és célokkal érkeznek. Egy erős, megtartó hálóban pedig az ember könnyebben lép ki a komfortzónájából, mert tudja, hogy megtartják.

Azonban azt is fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy az ilyen lépéseket is akkor érdemes megtenni, ha eljött az idejük. Én idestova 5 éve szemezek az Ez a beszéd retorika klubbal Szegeden, mert eddig sem időben, sem energiában, sem logisztikában nem tudtam volna megoldani, hogy ott legyek kedd esténként. Pont úgy, mint ahogy a megfelelő coaching képzésre és közösségre is 4-5 évet vártam, majd ráleltem Lilire és csapatára.

Ami a legérdekesebb, hogy mindkét közösségben az egyik lépés adta a másikat, az egyik komfortzóna kilépéssel kiléptem egy másikba is: az írásba. Az írás, főleg a cikkírás régi szerelmem, hiszen a kommunikáció minden formája kiskorom óta foglalkoztat. Általános iskolában sokszor szerepeltem színpadon, középiskolában rádióztam, egyetemi éveim alatt pedig egy szerb kisebbségi TV műsor főszerkesztőjének az asszisztense voltam. Toastmasters közösséghez való csatlakozásom óta a Hello Toasties magazinba, Polgár Lili haladó képzésének elvégzése óta pedig az Örömterápia magazinba írok cikkeket.

Kíváncsian várom, hogy az írás milyen új komfortzóna kilépést hoz magával!

2020\08\05 fischermonika

Üzleti, könyv és nyelvi coach

Mit is csinálok pontosan

Időnként megnő azoknak a száma, akik a "de rég láttalak!" helyett "most te akkor mivel is foglalkozol pontosan?" kérdéssel üdvözölnek. Egy kedves ismerősömnek volt egy hasonló posztja pár éve, amiből azt gyanítom, hogy őt is ilyesmivel bombázták. Ő akkor tulajdonképpen azt fogalmazta meg, amit én is magamnak nemrég, hogy kívülről a sokszínűség egyes embereknek kapkodásnak, másoknak hiperaktivitásnak tűnhet, de belülről ez egy és ugyanazon tengely körül forog, ami jelen esetemben a hatékony kommunikáció.

Sokan nem tudjátok, de általános iskolában folyton a színpadon voltam, középiskolai évem alatt pedig a(z otthoni) helyi rádióban szerepeltem, az egyetemen pedig angol-kommunikációs szakkal indítottam. Szóval a kommunikáció, az újságírás és a média világa sosem állt tőlem távol, csak mivel a gyerekek születésével a nyelvtanítás és a fordítás került túlsúlyba az otthoni munkavégzés lehetősége miatt, még én is elfelejtettem, hogy mennyire szeretem ezt!

De tavaly jött a coaching az életembe, idén pedig a Toastmasters és most végre kerek a világ! Az introvertált énem egyedül dolgozik a gépen (fordítás, lektorálás), az extrovertált énem pedig sok ember előtt ír, beszél olyan témákról, amelyek érdekelnek (blogírás, nyilvános beszéd), a kíváncsi és segítő énem pedig másokat kérdez (coaching). Elhiszem, hogy ez elsőre "soknak" tűnik, de ha a cél szempontjából nézitek, akkor rájöttök, hogy csupán sok/más oldala ugyanannak a területnek, a hatékony kommunikációnak.

A nyelvi coachinggal igyekszem segíteni a hozzám fordulókat abban, hogy visszanyerjék önbizalmukat és merjenek idegen nyelven megszólalni, az üzleti coaching folyamat során segítek az ügyfélnek fejleszteni a vállalkozását, a könyvcoaching pedig ennek egy része, hiszen a könyv a brandépítés leghatékonyabb módja.

Más szóval, keressetek bátran, ha szeretnétek végre gátlások nélkül és folyékonyan beszélni angolul, ha elakadtatok a vállalkozásotokban, mert nincs ötletetek, vagy nem tudjátok melyik ötleteteket érdemes megvalósítani, illetve akkor is, ha már évek óta arról álmodoztok, hogy megírjátok az életetek vagy vállalkozásotok történetét.

2020\08\05 fischermonika

SWOT elemzés coachosan

erőforrásgyűjtés a business coaching folyamatban

Két kedvenc gyakorlatom a business coaching folyamatban a SWOT analízis és az értékfa.

Az előbbi a klasszikus SWOT-ból indul ki, annyi finomítással Polgár Lili keze által, hogy a pozitív fókusz címszó alatt a gyengeségek (weaknesses) és veszélyek (threats) átneveződtek fejlesztendőkre és akadályokra. Következésképpen ezt a négy négyzetet szeretnénk megtölteni tartalommal:

unnamed_1.png

  1. ábra Polgár Lili SWOT analízis újragondolva

Az utóbbi gyakorlatban pedig egy fát kell rajzolni, gyökérrel, törzzsel és ágakkal. A fa gyökere olyan tulajdonságok, amelyek a vállalkozása erősségei, a törzse mentén azokat az értékeket kell felsorolni, amelyeket képvisel, és az ágak (ágakon a levelek) a készségek és tevékenységek (termékek, szolgáltatások), amelyekkel a vállalkozás rendelkezik.

Mind a két gyakorlatnál ugyanaz a probléma, dilemma, akadály szokott felmerülni - “de ezt most hova írjam?”. Ilyenkor a coach feladata a coachee-t rávezetni, hogy próbálja nem feketén-fehéren szemlélni. A megfelelő kérdésekkel elő lehet hívni a kreatív gondolkodást és a coachee rájön, hogy ami elsőre egyértelműen akadálynak tűnt, második ránézésre lehet h inkább kiaknázatlan lehetőség.

Egyetértek Simon Sinekkel, hogy nem létezik külön munka-magánélet egyensúly, csupán EGY egyensúly létezik, és az ehhez vezető út az önismereten keresztül vezet. Az önismeret pedig a tudatossághoz, a tudatosság pedig az olyan vállalkozásvezetéshez, amely másoknak is ad, másokra is gondol, sőt az egész közösséget figyelembe veszi, értéket teremt. Csak egy értékteremtő termék vagy szolgáltatás tud piacképes is lenni, mert az érték időtálló és mint olyan, be tudjuk árazni oly módon, hogy az tükrözze a termék/szolgáltatás értékét.

Szintén Sinektől származik a “Find your why” koncepció megfogalmazása. Szerinte a “miért?” kérdésre adott válaszunk tükrözi, hogy mi a motivációnk arra, hogy nap mint nap azzal foglalkozzunk, amivel. Azok az emberek, akik nem találják meg a “miértjüket” kiégnek vagy nem találják meg az örömöt a munkájukban. A japánoknál ez a fogalom az IKIGAI. Azaz a hivatásunk (vocation), a foglalkozásunk (profession), a küldetésünk (mission) és a szenvedélyünk (passion) szerencsés találkozása. Más szóval, akinek a munkája az IKIGAI megtestesítése, nemcsak azért lesz boldog, mert azzal foglalkozhat, amit szeret, hanem ebből meg tud élni, társadalmilag elismerik, másoknak is tud segíteni és/vagy örömöt okozni.

unnamed.png

2. ábra A japán IKIGAI (innen)

A coachok, trénerek és mentorok könnyen az ikigai kellős közepén találják magukat, ezért is szenvedélyük ezt az érzést megosztani másokkal. Ha te még nem érzed azt, hogy a miértedért dolgozol vagy esetleg úgy érzed, hogy a vállalkozásod fejlesztése is azért akadozik, mert nem látod a magasabb célt, az örökséget, bátran keress fel egy business coachot! Ugyanis, amint a helyére kerül a hosszú távú cél, a rövid távúak szinte adják magukat, ahogyan az erőforrások is a megvalósításukhoz. Helyreáll a világ rendje és újra a helyeden érzed majd magad. A belső iránytű és a külső cselekvések egy irányba mutatnak, ami elégedettség érzéssel tölt el, a vállalkozásod pedig nemcsak rentábilisabb lesz, hanem egyre több embernek ad örömöt, mankót, reményt.

2020\08\05 fischermonika

Brené Brown: Dare to Lead

könyvismertető, összefoglaló

Brené Brown kutató, szakterülete a bátorság és sebezhetőség. A kettő összefüggéséről ír és tart előadásokat, a TEDTalk előadását mára többen, mint 48 millióan látták, ami nem csupán a témaválasztásának, hanem a humorral fűszerezett remek esetbemutatásnak is köszönhető. Végül, de nem utolsósorban annak, hogy saját sebezhetőségét is felvállalja a színpadon személyes példáit is ismerteti.

daretolead_1.png

A 2018-ban írt könyvében minden addigi tudását, kutatását a vezetők viselkedésére alkalmazva összegezte. A sebezhetőséget úgy definiálja, mint bizonytalanság, kockázat(vállalás) és érzelmi kiszolgáltatottság. Számos helyen, többek között az Egyesült Államok Fortune 500 cégeinek és a hadseregének is tartott előadásokat, és sehol nem tudtak neki olyan példát mutatni, mondani, ahol a bátorság nem járt együtt ezekkel az érzésekkel. A sebezhetőség fenti meghatározását húsz évvel ezelőtt fogalmazta meg, és a kutatásai azóta megerősítették azt, különösen a mostani, vezetéssel, vezetőkkel kapcsolatos kutatása, amelyet a Merj vezetni című könyvben összegez (19. oldal). Szerinte bizonyos emberek számára a munkahelyi kultúra még az otthoninál is jobb kell, hogy legyen, illetve a vezetési stratégiák jobb szülővé és társsá tesznek (13. oldal).

Amikor reggeli talk show-k keretében röviden kell összegeznie a mondanivalóját, mindig kitér arra, hogy gyakran azt gondoljuk, hogy udvariassági formulákkal kell tompítanunk azt, amit üzenni szeretnénk. Brené Brown szerint viszont ezzel homályos üzenetet küldünk, ami elbizonytalanítja a másikat. Ehelyett azt vallja, hogy a kedvesség valójában világos határ kiszabással, egyszerű és világos üzenettel jár. “Clear is kind, unclear is unkind”.

Ez hasznos a határok megszabásánál is, illetve azok kommunikálásánál (nem szó szerinti fordítások):

  1. megértem, hogy mérges vagy, mert ez egy nehéz beszélgetés, de a kiabálás nem ok
  2. tudom, hogy mindannyian fáradtak és frusztráltak vagyunk, mert ez egy hosszú meeting volt, de attól még nem ok, hogy forgatod a szemed és belevágsz mások szavába
  3. értékelem, hogy szenvedéllyel beszélsz erről az ötletről, de a passzív-agresszív hozzáállás és mások lehúzása nem ok

A jó hír az, hogy Brené szerint a sebezhetőség és bátorság nem személyiségjegyek, hanem fejleszthető (és fejlesztendő) készségek. Ugyanis tudjuk mérni, tanítani és tanulni. Erre ad is néhány tippet a könyvében, de a honlapjáról letölthető egy egész munkafüzet, amit a csapattal együtt fel lehet dolgozni a könyv szerkezetét követve.

Összegezve tehát, a szégyenérzetnek és megszégyenítésnek más a kimenetele. Az előbbit megérdemeltük, az utóbbit nem. Az előbbi úgy tudjuk leküzdeni, ha elmeséljük valakinek, mi történt velünk, mert a szégyen abból a magányos érzésből táplálkozik, hogy egyedül vagyunk és rosszak. A megszégyenítést pedig úgy tudjuk leküzdeni, ha azt érezzük, hogy nem érdemeltük meg és az aki ezt tette velük egy nagy szemétláda. 

daretolead_2.png

We are hardwired for connection. From our mirror neurons to language, we are social species. In the absence of authentic connection, we suffer. And by authentic I mean the kind of connection that doesn’t require hustling for acceptance and changing who we are to fit in.” (25. old.)

A könyv több, mint a fele arról szól, hogy körbejárja a sebezhetőség jelentését, összetevőit, és a 166. oldalon kifejti, hogy ennek egyszerű oka van: a sebezhetőség bátorság kiépítésének alapköve. Sportmetafórával élve, a sportedzéseken sem mindjárt meccsekkel kezdenek, hanem először az alapkészségeket tanulják, erősítik. Egy jó focista például arról ismerszik meg, hogy jól tudja a labdát kezelni, kontroll alatt tartani, irányítani.

 Az effajta kompetencia persze magabiztosságot ad, ami a sebezhetőség legjobb “ellenszere”. Vagyis a sebezhetőséggel járó szégyenérzet és “nem vagyok elég jó” érzés ellenszere. Brené megközelítésében a megalapozott magabiztosság = igazmondás + kíváncsiság + gyakorlat. Ahogyan látjátok, az utóbbi visszaköszön ilyen formában is (sportmetafórában is fontos, hogy egy jó labdakészség természetesen csak folyamatos gyakorlással alakul ki). A kiváncsiság ugyanis az a tulajdonság, ami motivál bennünket, hogy többet tudjunk meg egy adott dolgokról.

2020\08\05 fischermonika

GROW as a leader (as published in HelloToasties)

The main reason I initially joined Toastmasters was not to practice public speaking, but to develop leadership skills and to gain an overall insight into what makes a good leader.

I have been interested in the topic since I started my own company 11 years ago. Namely, as a freelance translator, interpreter and language coach I have had insight into more SME companies. After a while I realised I can develop a good relationship with some of them due to company policy and leadership mentality, while others usually give me a hard time strictly adhering to rigid rules and measures. Also, as the first entrepreneur in my family, I had no role models, no best practices and therefore was keen to figure it out for myself.

 

After a few years of running my small business, my children entered the public school system and I myself worked as a guest teacher for a few terms in prestigious high schools. I realised the leadership mentality is important not only for SME companies, but also for non-profit institutions. Namely, it sets the atmosphere of the workplace and the mindset of the associates. And where the wellbeing of future generations is at stake, those two can be crucial.

 

Later, when I did my business coaching course I realised I can help my clients struggling with low motivation and high fluctuation rate. I can provide them with tools they can later use in their own work environment, customised for their own employees. My main goal as a professional business coach is not to develop a relationship of dependency, but to enable my clients to develop a mindset of constant self-education, self-development and self-coaching.

 

My most successful case so far was with a freelance economist working for several SME companies, all of them in different industries. His main obstacle was continuous multitasking and loss of focus. While trying to motivate the business owners, he lost touch with his own routine and ways he kept himself inspired (reading, resting, digital detox, regular sports). This led to frustration and demotivation. As the old Asian saying points out: “One cannot offer anything from an empty bowl”. If you are a leader, your main responsibility is your own physical and mental health, because only then can you take care of people trusting you to lead them and the company.

 

On the first occasion we narrowed down the topics to three and then one he would like to prioritise. Setting the goal was more tricky, it took up another session, but it was well worth it. Namely, a well-defined, realistic, time-bound and attractive goal carries the dynamic of achieving it almost effortlessly. The third occasion was about empowering the client by making him realise he already has all the resources needed for him to thrive. He has the knowledge, the skills and the competence to carry out the work; he has also created an optimal work environment at his office and last but not least he has developed a relationship with his business partners built on trust and mutual respect. So what is missing then? This is what we explore on the fourth occasion, which is all about real opportunities, possible scenarios, making decisions about what next. This occasion is usually the clients’ least favourite as it takes them out of their comfort zone and makes them realise that what they regarded as “reason” is actually an excuse or a “story they have been telling themselves”. The last occasion is very straightforward, it takes the client to the resolution of their problem. In this case, it was a neat scheduling system with time slots saved for resting, others for detox and yet others reserved for efficient work.

 

Sometimes the solution is as simple as a very detailed time management system in which the clients can put all the activities they do in a day. Not only work, but family time, time spent with friends, and yes, me-time. 

 

There could have been another scenario where my client prioritises one of the companies and streaming all his energies into it. Although it inevitably increases focus and efficiency, my client refused this option because in the long run he feared burn-out and lack of motivation. For him to be able to make such a determined decision he had to have self-awareness. Self-knowledge is the key to making hard decisions. Resilience is key to making those decisiones more flexible and not “for life”. And a business coach is key in being able to this facilitate this process in 4-5 occasions, and acquiring the tools to be able to do it independently when needed.

Nobody "needs" a business coach, it is not at the bottom of Maslow pyramid. But neither are we at this stage in the evolution. You need a business coach when you want to take the step from good to excellent. 

2020\06\13 fischermonika

Captains and sailors of MentorSHIP

Toastmaster speech #3 (Introduction to Toastmasters Mentoring)

I started to realise the importance of having a mentor only later in life. Well beyond the time when a mentor could actually help me change my life or career path. Nevertheless, I am grateful to all the teachers and mentors in my life, eventhough at the time I was not even aware of the concept of mentorship.

But what IS the concept of mentorship?

Those who know me, know I am a sucker for definitions, because I believe in looking for the common denominator in a discussion. Sometimes that common denominator is the starting point and sometimes the conclusion of a debate. Either way, let us check how a dictionary defines who mentors are:

A mentor-mentee relationship is one between equal partners and the mentor learns from the mentee almost as much as a mentee learns from the mentor. The mentor is someone with more experience, but that does not mean that the mentee, especially a highly dedicated one, cannot add to the mentor's experience with their insight and approach.

ponytail-females-1800.jpg

Similarly to friendSHIP and leaderSHIP, leading by example generates the best results. What examples should you set?

1. consistency - keep your word, i.e. don't promise something if you know you can't keep it

2. clarity - clear communication, clear boundaries and clear expectations

a. avoid ambiguity and insinuation, and don't assume other people have the same background knowledge as you do

b. set clear boundaries in your own interest, and in the interest of a healthy relationship

c. set clear expectations - as in a company, where lack of unequivocal expectations leads to lack of motivation, both in a peer-to-peer and mentor-to-mentee relationship we need to express what it is we expect from the other

3. credibility - the above two lead to creating an impression of an authentic leader and/or mentor, which in turn makes it easy for their mentees to follow their example.

My first mentor was my biology and chemistry teacher in primary school, a strong-willed and strict teacher who respected us as students but demanded knowledge in return. My second mentor was my high-school English teacher, the first teacher I met who had the audacity to talk WITH us, not TO us. All my current political views and opinions were shaped in those English classes. Then, university. Two extraordinary people, one of whom became my friend, even. So that was the first time I realised what was recently put into words for me by Simon Sinek in this short video: Mentorship is actually friendship. Since then, I look for the same traits in a mentor as I would when allowing somebody to enter my life as a friend.

unnamed.jpg

Come to think of it, almost all of my mentors were strong, clever, warm-hearted women who taught me how to be humble in my profession, empathetic to people and determined in setting my goals and boundaries. I cannot thank them enough and can only hope my successes become a part of their legacy. They are all captains of their ship, regardless of whether the ship is a metaphor for a well-functioning family, a satisfying career, or a fulfilled life.

You might feel as a sailor on your own ship now wanting to one day take over the steering wheel. Embrace your current situation but find somebody who is already the captain of their ship, who has built a crew and is sailing toward more peaceful waters. Follow their example, be clear, be consistent and be credible - so that you can build your own crew which will be by your side and support you next time you are trying to steer through a heavy storm.

2020\06\12 fischermonika

Milyen a jó vezető a közoktatásban?

#covid-19 és hatásai

Másfél évvel ezelőtt volt szerencsém részt venni a Kreatív iskolák c. könyv megjelenése kapcsán létrejött beszélgetésben, a Mentorháló szervezésében. A beszélgetés mindkét előadója tartalmas, színes útravalóval ajándékozott meg bennünket, de én most azt emelném ki, amit az algyői általános iskola volt igazgatója mondott, mert szerintem az ő mondanivalója egybecseng azzal, amit az elmúlt években a közoktatásban tapasztalunk tanárként és szülőként is egyaránt. Ezeket röviden így összegeznénk:

¤ a változáshoz idő és türelem kell

¤ fontos, hogy az intézményvezetőnek világos jövőképe legyen

¤ az iskola egy közösség; szülő-gyerek-tanár tengely mentén megvalósuló erős közösségnek megtartó ereje (is) van

¤ csak az elégedett tanárból lehet jó tanár, és ha a hátteret az intézmény biztosítja a számára, akkor önállóan is tud (jól) dolgozni (az intézményvezető felelőssége e háttér megteremtése)

¤ a tanárok között mindig lesznek egyenlőtlenségek, ezért az optimálisra kell törekedni (mindenki másban jó, mindenki más munka-, teherbírással tud hatékonyan dolgozni)

Ezekhez hozzátenném a máshol szerzett tapasztalataimat, megfigyeléseimet:

egy iskolaigazgató

- világosan és érthetően kommunikáljon, hogy a hallgatóság számára egyértelmű legyen a mondanivalója, ne legyenek kódolt üzenetek, rejtett elvárások

- példaként álljon és járjon el a csapata előtt, mind elvi szinten, mind gyakorlati feladatvégzés szintjén

- szánjon időt a kollégáira: gondolkodjon el az ötleteiken, adjon visszacsatolást a munkájukról

- pufferzónaként álljon a felsővezető(ség) felé, illetve a szülők felé is, más szóval védőfalként védje a csapatát, a tanári kart az iskolát érő támadások, elégedetlenkedések ellen, mert csak így tud egy bizalmi hálót kialakítani, amelyen belül a kollégák szívesen megosztják vele (az igazgatóval) és egymással is a tapasztalataikat, gondjaikat, amivel a leghatékonyabban segíteni egymásnak

- tanuljon meg hatásos visszacsatolásokat adni a pedagógusoknak, nemcsak az osztályokban, csoportokban végzett oktatási-nevelési munkájukról, hanem arról is, hogy ha nem megfelelően végzik el az adminisztratív és/vagy szervezési feladatokat, nem tartják be a határidőket, nem megfelelő módon kommunikálnak a szülőkkel vagy a gyerekekkel (főleg osztályfőnökök esetén)

Mivel az oktatási intézményekben végzett munka összetett, hiszen a komplex a nevelés-oktatás mellett adminisztratív és szervezési feladatokat is el kell látni, és emellett folyamatosan ingereknek vannak kitéve a kollégák, a kommunikáció kiemelten fontos. A visszacsatolás nem egyenlő a megdorgálással, sem a dicsérettel - akkor a leghatásosabb, ha van benne mindkettőből, az ún. szendvics módszerrel például el lehet érni azt, hogy mivel két pozitívum közé ékeljük a negatív kritikát, az nem hagy rossz szájízt, de felhívja az illető figyelmét rá.

Horváth Gábor (Horváth, 2016) nagyon jól összeszedte a „jövőképes vezető ellenőrző listáját”, azaz mivel kell rendelkeznie a jövőben egy sikeres vezetőnek, ebből csak néhányat emelek ki, amelyek szerintem eddig igazságtalanul el voltak hanyagolva közoktatási vezetők esetén:

  • minőségi információforrások,
  • korábban bevált stratégiák újraértékelése, ha kell elengedése,
  • szervezeti egységeken átnyúló, gyakori kommunikáció,
  • folyamatos tanulás készsége,
  • koncentráció, fókuszálás készsége

 

Felmerülhet a kedves olvasóban a kérdés, hogy miért érdekel ez a téma annyira? Sok jó választ lehetne adni, részleteset, kevésbé részleteset, kutatási eredményekre alapozottat, de mindegyiknek egy a lényege - érdekel az oktatás és a gyerekeim, gyerekeink jövője! Meg vagyok győződve, hogy egy egészséges társadalmat csakis egészséges egyénekre alapozva lehet építeni, ez utóbbiak nevelésében és oktatásában pedig az óvoda és az iskola legalább annyira fontos szerepet játszik, mint a család. Optimista lévén szeretném azt hinni, hogy a jelenlegi szakadék a "való világ" és az oktatási rendszerben támasztott elvárások és lexikális tudásanyag között átmeneti és hamarosan megszűnik.

Ebben hatalmas felelőssége van a vezetőknek, ahol a vezetők nemcsak az iskolaigazgatók és helyetteseik, hanem a munkaközösségvezetők, osztályfőnökök és en bloc a tanárok is, hiszen az osztályon, csoporton belül, az órán ők vezetik a közösséget. Sok erőt és kitartást kívánok minden érintettnek a tanév utolsó napján!