Az egyik legkedvesebb gyerekkori emlékem az újévi filmmaraton. Az akkori Jugoszláviában az egyik csatornán 72 órán át ment az amerikai akció, western, vígjátékfilmek mentek, megállás nélkül. Anyukám a háttérben sütött, főzött (sokszor voltak nálunk vendégek, hétköznapokon és ünnepnapokon is), és mi édesapámmal ledobtuk magunkat a kanapéra vagy kihúzható matracra és pupillafehéredésig néztük. Néha belealudtunk, néha meguntuk, de együtt néztük.

Mai szemmel nézve ez rettenetes. Nemcsak azért, mert életkoromnak nem megfelelő tartalmat fogyasztottam, hanem azért is, mert ez volt a minőségi idő. Ekkor volt az egyetlen olyan egybefüggő néhány óra/nap, amikor apu csak az enyém volt.

És most jön a csattanó.

Coachként minden helyzetben azt keresem, miként tudom a javamra fordítani, a legjobbat kihozni belőle. Mert a fenti mondatokat lehetne tragikusan is felfogni. Évekig én is így éreztem, hogy nekem mennyire szörnyű, hogy ilyen apukám van.

De egy nyári esemény, jelenet a saját gyerekeimmel rávilágított arra, hogy tulajdonképpen az egész személyiségemet meghatározták ezek az együtt eltöltött filmmaratonok. Méghozzá azért, mert apukám a filmjeleneteket folyamatosan kommentálta. Kinevette az akcióhőst, aki egyszerre húsz emberrel is megküzdött. Kiröhögte Hamupipőkét, hogy ilyen menő ruhában és cipőbe a herceg kegyeit kereste, ahelyett, hogy bulizzon egy jót. Kifigurázta a csöpögős amerikai romkomokat, mondván, élőben egy ilyen srác sosem tudná elcsavarni a csaj fejét.

Akkoriban mindez persze szörnyen idegesített. Volt, hogy összevesztünk rajta, mert hiába kértem, hogy hagyja abba, képtelen volt rá. Ha vicceset mondott nyilván nevettem, de édesapám háttérzajként hangzó kommentálása folyamatosan arra emlékeztetett, hogy ez csak egy film. Nem igazi, nem valós. Pedig én nagyon is beleélem magam a filmbe, sorozatba, velük élek. Átélem a kínjukat, boldogságukat, velük vagyok. Nem hiszem, hogy apunál tudatos döntés volt esetemben, mert esetleg félt attól, hogy beszippant ez a világ, inkább csak ő ilyen volt. Egy bohóc.

Hogy ennek mi köze is a gyerekneveléshez? Azt hiszem az, hogy két lábbal a földön járok. Nincsenek irreális elvárásaim magammal, szeretteimmel és az élettel szemben. Nem gondolom, hogy a saját elégedettségem külső tényezőkön múlik. Nem emelem a pénzt olyan helyre az életemben, ahol a pénzszerzés maga határozza meg a döntéseimet. Természetesen arra nincs bizonyíték, hogy ez csupán ennek az egy momentumnak köszönhető, de ez most azt hiszem nem is fontos. Ami fontos, az az, hogy felismertem az összefüggést, és bár jócskán van olyan, amit felróhatok apámnak, ezért az egyért kifejezetten hálás vagyok.

Hálás vagyok, hogy hittem magamban és a szeretteimben. Hittem abban, hogy ha jószándékkal és szeretettel csinálunk valamit, annak, ha nem is azonnal, de idővel csakis jó kimenetele lehet. Hittem abban, hogy amibe beleteszek energiát, annak lesz eredménye.

Egy szóval hálás vagyok Neked apu, bárhol is vagy, hogy merted vállalni magad, és hülyeségeidet. Amiből azért volt sok. Legalább lesz miről mesélni az unokáidnak.

~

One of my most favourite childhood memories is me and my dad sitting/lying on the couch and watching movies for 72 hours in a row. This was a New Year tradition in Serbia which my dad and I relished a lot. Our eyes hurt, but we rarely gave up. (Mind you, this is before streaming and Youtube was invented, so toilet time was pretty tight).

At first glance this all sounds horrible. Perfect example of bad parenting – even the quality time is not quality at all. Yet I loved this period of year, since this was the only time when I had dad all to myself.

And here comes the punchline.

As a coach, I am wired to look for the good in every situation. I try to make the best of every, even ugly experience. Sure, the sentences above may strike someone as a tragedy. To have a parent so neglectful. And for years, decades, this has been my opinion, too. I felt sorry for myself and angry at the world for giving me a father that does not care about me.

But a summer event shed a different light to this memory. I have redefined many things since I have become a parent myself. For example, I realised these movie marathons have basically determined my core personality. And not in a way you might be guessing right now.

Namely, my dad used to make fun of the action hero dealing with twenty enemies at once. He used to get upset with Cinderella for not using the cool chariot and trendy shoes to go to a different party. He used to mock the romcom heartthrob for being a loser in real life.

All this used to make me very angry and upset. We used to fight about it all the time. I obviously laughed when he said something genuinely funny, but he sounded as background noise and it annoyed me a lot. However, it was a constant reminder that what I am seeing is not real. This is not what life looks like. Nor what life is about at all. People like that do not exist. People are messy, flawed and human.

And what does all this have to do with parenting? Well, I believe the latter statement kept me grounded all these years. I do not have unrealistic expectations nor of myself nor of people around me. My satisfaction does not depend on external factors. I do not give money relevance so as to make earning money the sole purpose of my living. And the list goes on.

Although there is still plenty I could be regretful about regarding my dad and his mysterious approach to parenting, for this one momentum I am eternally grateful. I am grateful for having him as my father and grateful to him for being his true self. He had a fair share of idiotic choices and inexplicable ways of doing things – but hey, at least there is plenty of stories to tell to his grandchildren.

Utólag visszatekintve nem is volt más választásom. Mindig is elég független voltam és mindig is zavartak az időrabló tevékenységek. Ehhez hozzáadódott az, hogy a fordítói lét általában egybeesik a szabadúszó léttel. Így lettem tíz évvel ezelőtt vállalkozó. Akkor csak szükséges rossznak tekintettem rá, egy gazdasági formára, ami ahhoz kell, hogy legálisan számlázzak.

Idővel viszont megszerettem a vállalkozói léttel járó szabadságot. A legtöbb ember ebben a két fogalomban a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot látja, nekem viszont a vállalkozó szóból a vállalás hallatszik ki a leghangosabban, a szabadúszóságból pedig a szabadság. Valamint a kreativitás, az ötletáradat, a felelősség és az énmárkaépítés jutnak róla eszembe.

Az elején csak magával a szolgáltatással voltam elfoglalva (megfelelő minőségű fordítás szállítása). Majd rábukkantam különböző vállalkozásépítési cikkekre, blogokra, de egyik sem nekem íródott (vagy sales-es típusú self-brandingről szólt, vagy vállalati/corporate szlenget használt), nem tudtam alkalmazni a saját helyzetemre.

Idővel persze eljutottam más kis- és mikróvállalkozók honlapjára, blogjára, és elkezdett kikristályosodni, hogy milyen irányba szeretném vinni a saját vállalkozásomat. Sőt, ekkor kezdtek el az első anyavállalkozók is blogolni, online marketinggel foglalkozni, ez már igazán nekem szólt! Rengeteg információ, ötlet, együttműködési lehetőség árasztotta el a postaládámat. Ez a korszak annyira jól sikerült, hogy egy másik lába is lett a vállalkozásnak, de mivel még zöldfülű voltam és mindent egyedül csináltam (az üzlettársam az utolsó pillanatban kiszállt), tiszavirág életűre sikeredett. Viszont az addigi legjobb iskola volt, nemcsak tanulópénz. Nem bántam meg egyetlen pillanatát sem, mert rengeteg élményt, tapasztalatot szereztem, első kézből megértettem az üzleti terv és a cash flow jelentőségét, és ismét rájöttem, hogy az egyik legnagyobb gyengeségem az adminisztrációs lustaság (hiszen az eredeti láb is megmaradt, és ott egyedül intéztem a jelentkezéseket új megbízásokra, az online jelenlétemet, magát a szolgáltatás elvégzését, az utómunkákat, a kapcsolattartást a megbízókkal, új megbízók szerzését stb.).

Sokáig csak fordítóként és nyelvtanárként tekintettem magamra, amikor a vállalkozásomról kérdeztek. Mára a két fenti pillér mellég bejött egy harmadik, a coaching. Évek óta követem a coaching szakmát és változásait, és idén végre rátaláltam arra a képzésre, amit nekem írtak, készítettek. Minden perce arany, minden feladat, gyakorlat, eszköz tökeletesen van bemutatva, és a mentorom még a praxisépítésünkkel is mélyrehatóan foglalkozik. A közösség is rendkívül támogató, minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy elerjük, kihozzuk magunkból a maximumot.

És akkor jöjjön 10 tény a tíz évről:

1. Angolul az egyéni vállalkozó self-employed - azaz "saját magát alkalmazó". Nekem ez a kifejezés jobban tetszik, mert jobban visszaadja a "magadért dolgozol",  és magadért vagy felelős (pl. öngondoskodás) hozzáállást.

2. A fordítói pályám legelején sokféle fordítási munkát bevállaltam, olyat is, ami nem feltétlenül okozott örömöt, de ezekből tanultam a legtöbbet önmenedzselésről és időgazdálkodásról. Más szóval, az önismereti út már valahol akkor elindult.

3. 25 év itt tartózkodás után is könnyebben fordítok szerbre, főleg angolról. Néha olyan kifejezések is eszembe jutnak, amelyeket több éve nem használtam.

4. Az elmúlt tíz évben az összes nagyobb és néhány kisebb magyarországi fordítóirodával dolgoztam. A legtöbbjük visszatérő ügyfél, annak ellenére, hogy kevesebbet és ritkábban vállalok, mint régebben.

5. Anno a képzésen azt a visszajelzést kaptam, hogy inkább tolmács-, mint fordítóalkat vagyok, és ezt a "skatulyát" sok év alatt sikerült csak levetkőznöm. Nem hibás ez a megfigyelés, mert valóban jobban érzem magam tolmácsolási helyzetekben, de mutatja, mekkora szerepe van egy-egy visszajelzésnek, értékelésnek, főleg, ha számít az illető véleménye.

6. Közvetlen ügyfeleknek (cégek, akadémikusok, magánemberek) is nagyon szeretek dolgozni, mert ott nagyobb az esélye olyan témában fordítani, ami a szívem csücske (nyelvészet, pszichológia, pedagógia).

7. A világ legnagyobb LSP (nyelvi szolgáltató) cégének közvetlenül is dolgozom, heti rendszerességgel.

8. Négy nyelvről három nyelvre fordítok, vagyis összesen 8 nyelvpárban. A legtöbb fordító az A (anya)nyelvére fordít B és C nyelvről.

9. Az emberek többsége a fordító szó hallatán műfordítóra gondol előbb, mint szakfordítóra, és a feliratokat fordítók jutnak legkésőbb az eszünkbe. Ezen a covid változtathatott a sok streamelt tartalomnak köszönhetően-.

10. Ha tízenhárom évvel ezelőtt a párom nem fizeti ki a tandíjat, ma nem ez lenne az egyik szakmám. A fordító-tolmács képzés második évben elnyertem egy európai uniós tolmácsösztöndíjat, ami a teljes tandíj összegét fedezte. Abból fizettük ki az esküvőnket. :)

Az álmok igenis valóra válnak. És nem szabad elfelejteni megünnepelni, amikor ez megtörténik!

Ha már olvastatok vagy érdeklődtetek a coaching felől, tudjátok, hogy nagyon sokféle irányzat létezik. Ennek az az oka, hogy maga a módszertan is rugalmas és megoldásra törekvő, így a nem hatékony, nem hatásos eszközöket el lehet engedni és helyette beengedni olyanokat, amelyek eredményt hoznak. Ennek az (is) a következménye, hogy a coaching folyamat remekül vegyíthető más eszközökkel (pl.: kineziológia, természetgyógyászat stb.), amelyek segítenek önismeretet tanulni és gyakorolni, problémákat, elakadásokat megoldani.

Hozzám a legközelebb a GROW-modell alapú coaching áll, amely arra edzi az ügyfelet, hogy lépjen ki a már megszokott döntéshozatali, problémamegoldási szokásaiból, és próbálja a helyzetét más szemszög(ek)ből, más megközelítés(ek)ből megfigyelni. A módszer egyik alappillére, hogy a megoldások már bennünk vannak, de a hiedelmeink, korlátaink nem engedik, hogy azok a felszínre kerüljenek, azaz tudatosuljanak bennünk.

Az igazán hatékony és eredményes coaching folyamat 4-6 alkalomból áll. Ennek az az oka, hogy heti találkozások esetén ennyi idő alatt lehet diagnosztizálni a valódi elakadást, kitűzni az okos és az ügyfél számára elérhető célt, megerősíteni az ügyfél önbizalmát, végig venni az összes lehetséges megoldást, kiválasztani a lehető legnagyobb/leggyorsabb változást hozót, és kialakítani a megfelelő stratégiát annak megvalósítására.

Persze az elmélet mindig egyszerűbbnek tűnik, mint a gyakorlat. Megtörténhet ugyanis, hogy a cél megváltozik a folyamat során. Megtörténhet, hogy a megerősítésnél van szükség egynél több alkalomra. Ezért szoktunk időintervallumot megadni, és 4-6 alkalommal számolni, mert a folyamat hossza egyén-, probléma-, és megoldásfüggő.

Arról már írtam, hogy a folyamat eredményessége az ügyfelen múlik. Ha elkötelezett vagy a megoldás mellett, sikerülni fog. Ha valóban szeretnéd a változást, sikerülni fog. Ha valóban okos célt tűztél ki, sikerülni fog.

Ha csak ventillálni jössz, nem fog sikerülni. Ha nem bízol a coachban vagy nem hiszel a módszerben, nem fog sikerülni. Ha még nem érkeztél meg arra a pontra, ahol érzed a változás szükségességét, nem fog sikerülni.

Sok esetben kiderül, hogy csak arra van szüksége az ügyfélnek, hogy valaki független meghallgassa. Sokszor bebizonyosodik, hogy az ügyfél pontosan tudja, mit kell tennie, de fél. Ritkán kiderül, hogy nem is coaching kompetencia, hanem mélyebb "beavatkozás" szükségeltetik (pl. gyász feldolgozása, agresszió).

Akárhogy is, a coaching egy olyan módszer, amely munkahelyi kihívásoktól egészen párkapcsolati problémákig vagy gyereknevelési nehézsékig minden életterületen bevethető, úgyhogy a "legrosszabb", ami történhet, hogy megtudsz magadról új dolgokat és elsajátítasz egy új problémamegoldási módszert. Van, hogy valóban fájdalmas, de megéri.

Nincsenek véletlenek. Már hónapok óta érlelődik bennem egy AMSR-ral kapcsolatos bejegyzés, amelyben bemutatom ezeket a videókat, mint nyelvtanulási lehetőséget, és mire odajutottam, hogy meg is írom, megjelent kedvenc ASMR videókészítőm könyve, amiről egy tegnapi videóban számol be. A videóban elmondja, hogy honnan indult és hova jutott ez az irányzat, milyen nehézségekkel és kihívásokkal kellett szembenéznie az elmúlt 5 évben, amióta az ASMR közösség része.

De kezdjük az elején! Mi is az az ASMR?

"Az ASMR mozaikszó az angol Autonomous Sensory Meridian Response szavak kezdőbetűből áll, ami magyarul annyit jelent, hogy önkéntelen idegi-érzéki válasz, bár konkrét magyar tudományos és klinikai megfelelője nincs, ezért mindenki csak ASMR-ként utal rá a magyar nyelvterületen és a videókban is." (forrás)

Mint minden új irányzat esetén, pontosabban, mint minden ÚJ dologban, sokszor érték támadások az ASMR közösség tagjait, de akik már az elején megértették, miről szól, és mi a célja, felkarolták ezt az irányzatot és kihasználták az általa nyújtott lehetőségeket.

Mik is ezek pontosan?

Alapvetően a felhasználók arra használják, hogy ellazuljanak, letegyék a napi stresszt és problémáikat, de ebben a rövid bejegyzésben én arra szeretnélek benneteket ösztönözni, hogy nyelvtanulási céllal nézzétek, hallgasságtok őket. Más szóval, ne magyar nyelvű ASMR videókat keressetek, hanem angol nyelvűeket, és azon belül is olyanokat, amelyben valamilyen szituációkat játszanak el (role-play).

A fent említett ASMR videós legnézettebb videói azok, amelyekben például szállodai recepciós bőrébe bújva játszik el egy párbeszédet a vendéggel, vagy fodrászként cseverészik a vendégével, máskor könyvtárosként mutatja be a könyvtárlátogatónak a legnépszerűbb könyveket, de nagyon hasznos szókincset tudunk elsajátítani az állásinterjús videóból is. (Itt az összes szerepjátékos videó.)

Mint mindennek, az ASMR videóknak is van hátulütője. Ha ugyanis nem találod furcsának, természetellenesnek azt, hogy suttogva beszélnek benne, nagy valószínűséggel bele fogsz aludni. De ennek a nyelvtanulási "módszernek" az a szépsége, hogy akkor is tanulsz, amikor alszol és/vagy relaxálsz. Természetesen nem tudja helyettesíteni az aktív nyelvtanulást, de a passzív nyelvelsajátításnak is van helye a folyamatnak, mert a nyugodt állapotban levő agy szivacsként szippantja be magába a kifejezéseket, javul a hallás utáni értésed, és előbb-utóbb a videókban hallott szavak, mondatok ismerősként csengenek majd. 

Eddigi nyelvtanítási tapasztalatom többnyire felnőtt és egyetemista korú nyelvtanulókról van, így a következő bejegyzés róluk és nekik szól. (Más szóval a középiskolások és egyetemisták, akik első nyelvvizsgájuk előtt állnak valamivel más szempontok szerint kell, hogy válasszanak nyelvtanulási módszert, stratégiát, az alapelv azonban hasonló. Ez az alapelv a blogbejegyzés végén kerül kifejtésre.)

A leggyakoribb tünetek, amellyel megkeresnek, a következők:

1. Valamikor régen lett egy nyelvvizsgám, de már semmire nem emlékszem. Sőt, akkor sem tudtam beszélni a nyelvet.

2. Hülyén hangzik minden, amit mondok angolul / nem tudom magam olyan választékosan kifejezni, mint az anyanyelvemen.

3. Annyiszor nekifutottam már, annyiféle módszerrel, tanárral, hogy teljesen összezavarodtam. Nem tudom mit, hogyan kellene csinálnom, eddig sosem volt sikerélményem az angollal.

4. Ha beszélnek hozzám, megértek mindent, még ha olvasok is, csak beszélni ne kelljen. Ja, és nem értem a nyelvtant sem.

Nézzük sorban, hogy ezek a mondatok mit árulnak el a mai magyar nyelvtanítás hiányosságairól, illetve, mi lehet a "gyógyír":

1. A nyelvvizsgának ekkora kultusza tulajdonképpen csak Magyarországon van, másfajta nyelvtanítási politikával (egyszóval a nyelvhez, idegen nyelvhez való hozzállással) rendelkező országokban a nyelvtudás mércéje, hogy az illető beszéli-e az adott nyelvet, vagy sem. Mivel összehasonlítási alapom csak azokkal az országokkal van, ahol eddig éltem, vagy amelyekről tanulmányaim során kutatást végeztem, igyekszem nem általánosítani.

Itthon sajnos a nyelvudást csakis kizárólag nyelvvizsga meglétével vagy annak hiányával mérjük, valamint a nyelvtudás mértékéről is a nyelvvizsga szintje árulkodik. Valaki nem haladó (proficient) vagy kezdő egy adott nyelven, hanem vagy van neki középfokú nyelvvizsgája, vagy sincs.

Nagyon fontos tényező az is, hogy itthon a magyaron kívül semmilyen nyelvnek nem vagyunk "kitéve", hiszen viszonylag homogén társadalomban élünk és a kultúrát és szórakoztatóipart is az anyanyelvünkön fogyasztjuk. Más szóval nem halljuk a nyelvek kavalkádját, a bábeli zűrzavart. Hogy ez miért fontos? Mert a nyelveknek való "kitettség" együtt jár a nyelvekhez való viszonyulással. Minél több nyelvvel vagyunk körülvéve, annál nagyobb a kiváncsiságunk, minél nagyobb a kíváncsiságunk, annál nagyobb tolerancia szinttel rendelkezünk, nem tekintünk a különböző nyelveket beszélőkre, mint "idegenekre", hanem mint a másik/tőlünk különböző kultúra hordozóira, akiktől tanulni lehet: nyelvet, szemléletet, szokásokat.

A diákjaimat igyekszem arra ösztönözni, hogy a nyelvet szemléletmódként, attitűdként, a kultúrához való kulcsként és az élethez való hozzáállásként kezeljenek. Minél több nyelvet ismer egy ember, annál több kultúrát, viselkedésmódot ismer meg, azaz annál többféle rálátása van ugyanarra a dologra. Ebből következik az a módszertani alapelvem is, hogy idegennyelvi órán nem fordítunk (fejben) az anyanyelvünkről, hanem arra törekszünk, hogy az adott célnyelven gondolkodjunk, azzal a szókinccsel operáljunk, amink van. Az utolsó mondattal el is jutottunk a következő alapproblémáig:

2. Erre a felvetésre viszont az a válaszom, hogy "nem is kell". Hiszen ez nem is lehetséges. Az angol (persze attól függően, hogy ki mikor kezdi elsajátítani) mindig idegen nyelv marad, így természetes, hogy soha nem fogunk tudni a magyarhoz illő barokkos körmondatokban beszélni angolul. (Az angol logikája sem engedi ezt, de ez most egy másik téma.) A lényeg, hogy ennek a "tünetnek az orvoslására" sokat segít egy angol nyelvű avatar kialakítása, amely tulajdonképpen egy, az angol órán felvett személyiség. Ennek a személyiségnek lehetnek ugyanazok a személyiségjegyei, mint a sajátjaink, de lehet a kitalált személy a teljes ellentétünk is. Az angol tanárunkat ugyanis nem érdekli, hogy valóban mit csináltunk a hétvégén vagy a nyári szünetben, hanem az, hogy melyek azok a mondatok, amelyeket ezzel a témával kapcsolatban angolul jól meg tudunk formálni.

3. Nyelvtanárként ez a pont a legfájdalmasabb pont számomra. Egy-egy ilyen mondat alapján két következtetést szoktam levonni - az angolhoz még mindig úgy viszonyulunk, mint egy tantárgyhoz, amit "meg kell tanulni". Más szóval, némi túlzással, de a többségünk úgy képzeli el, hogy leülünk, bemagoljuk a nyelvtani és kiejtési szabályokat, majd hozzá néhány szót, kifejezést, és akkor már "tudjuk" is a nyelvet. Ez természetesen nem így működik. A nyelv organikus, folyamatosan változó jelenség, amelyet életünk végéig "tanulunk": az anyanyelvünket, és az elsajátított idegen nyelveket is.

4. A szemfüles olvasó mostanra már biztos rájött, hogy az összes "tünet" összefügg egymással, így a negyedik is összefügg a harmadik tünettel, pontosabban mindkettőre ugyanaz a megoldás: azokat a részterületeket hanyagolni kell, amelyek nem okoznak örömöt, nem adnak sikerélményt. Személyre kell szabni a nyelvtanuló nyelvnek való kitettségét és azt a stratégiát is, amellyel az általa kitűzött célt eléri.

Az én beszédcentrikus óráimon ezt úgy tudom megvalósítani, hogy az illető saját tapasztalatairól, élményeiről beszél elsősorban, ezeket gyakorolja, hiszen ezeket ismeri, ezekről tud véleményt alkotni, ezek körül forognak a gondolatai napi szinten. Nyelvtanulási szempontból pedig azért építünk a nyelvtanuló érdeklődési körére, mert annak egyrészt megvan a szókincse, másrészt mivel érdekli, hamarabb fogja megtanulni az új kifejezéseket. Miután felvértezte magát a gondolatai, véleménye kifejtéséhez szükséges szókinccsel, könnyen el tudja majd azokat mondani, amitől sikerélménye lesz, a sikerélménytől megnövekedik az önbizalma, ettől pedig új löketet kap a további nyelvtanuláshoz. Egyszerű, nem:)?

Húsz évvel ezelőtt az ELTE Angol nyelv és irodalom nyelvészeti modulja keretében szerencsém volt Nádasdy Ádám Bevezetés a nyelvészetbe c. szemináriumára járni, így fertőzött meg újonc egyetemistaként a nyelvészet. És szintén húsz évvel ezelőtt jelent meg Tanár úr Kálmán Lászlóval írt könyve, amely a leggyakoribb nyelvi jelenségeket boncolja:
"Kálmán László és Nádasdy Ádám könyve üdítően világosnak, szórakoztatónak hat egy hagyományos nyelvtanóra után. A kötet üzenete, hogy a nyelvtudomány érthető és izgalmas, a nyelv pedig megismerhető és megérthető, ráadásul valóban tétje van. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a nyelv állandóan változik, sok-sok változatban él, és ezek közül a változatok közül (leegyszerűsítve) csak a történelmi véletlen emelt ki egyet-egyet, és tett meg sztenderddé. Ha ezt tudatosítjuk, akkor máris jobban értjük, hogy minden egyes nyelv vagy dialektus tökéletes rendszer, nincs közöttük primitív vagy rossz. Így a beszélőik sem azok – legalábbis biztosan nem azért, mert adott kódot használnak. A könyvben mindezt sok olyan, novellának is beillő történet bizonyítja, amelyek a Háromperceseket az Egypercesek rokonává teszik." (https://lib.pte.hu/ek/kalman-l-nadasdy-a-harompercesek-a-nyelvrol-bp-osiris-1999).

Ebből a rövid beszámolóból ki is derül, hogy miért ez a bevezető. A szerzők ugyanis nem úgy fogalmaznak, hogy a nyelv fejlődik, hanem változik ("a nyelv állandóan változik"). Amikor nyelvváltozásról van szó, sokszor elhangzik a "nyelvfejlődés" és "nyelvromlás", de ezek tudományos szempontból nem létező kategóriák. Amikor például idegen szavak (pl. anglicizmusok) kezdenek beszivárogni egy nyelvbe, az nem a nyelv "romlásához" vezet, hanem az egész egyszerűen a nyelv egy adott változata/állapota egy adott csoportban/rétegben egy adott időpontban (és csak sok idő múltán látjuk, hogy abból mi épült be a nyelvbe, és mi kopott ki).

Ugyanígy kellene tekinteni az egyén nyelvhasználatára is, különösen idegen nyelv használata esetén. Sok frusztrációtól és kudarcélménytől megkímélnénk magunkat, ha idegennyelv-elsajátításnál is a "fejlődés" szó helyett a semleges "változás" kifejezéssel utalnánk arra, hogy növekszik a szókincsünk, javul a nyelvtan ismerete és netán még a kiejtésünk is cizelláltabb az adott idegen nyelven, akkor egy adott időszakban tapasztalt stagnálás sem lenne "romlásnak" titulálva, hanem megértenénk, hogy mint minden tanulásnál, ez a stáció is szükséges ahhoz, hogy sikeres idegen nyelvfelhasználókká váljunk. Ekkor ülepedik le a tudás, amit addig passzív módon "elraktároztunk" és átalakul aktív tudássá, amit használni is tudunk az idegen nyelvi kommunikáció során.

Ily módon eljutottunk a coaching szemléletű nyelvtanulás/-tanítás kulcspontjához, amelyben az önismeret és önbizalom annak legfontosabb elemei. Ha ugyanis ezeket erősítjük, idővel megismerjük a számunkra leghatékonyabb tanulási módszereket és meggyőződünk arról is, hogy anyanyelvi szintű kiejtés nélkül is érthető, amit mondunk, és tudunk megfelelően kommunikálni. A nyelvi coach szerepe a nyelv "megtanítása" helyett a nyelvelsajátítás hatékony stratégiáinak a bemutatása, illetve azon belső gátak leépítése, amelyek a hatásos idegennyelvi kommunikáció útjában állnak. Ezek a stratégiák sok esetben nyelv-függetlenek, azaz saját anyanyelvünkre is alkalmazhatóak - így valójában két problémára nyújtanak megoldást.

Bár általában véve ennek a blognak az a célja, hogy bemutassa az életvezetési módszer alapú  angol nyelvtanítást, illetve a két terület (ELT and coaching) adta előnyeit kiemelje, most egy rendkívüli poszt következik, amelyben a hétköznapi hatékony angol nyelvtanuláshoz adunk tippeket.

A mindennapi angolozáshoz ugyanis nélkülözhetetlen, hogy a nyelvtanuló olyan szövegekkel foglalkozzon, amelyek örömet okoznak, hisz olyankor dopamine szabadul fel, ami segít a kifejezések könnyebb elsajátításában. A másik ok, amiért melegen ajánljuk az angol nyelvű sorozatok nézését, hogy a kifejezések kontextusban jelennek meg, így könnyebb kikövetkeztetni azok jelentését, illetve könnyebb megjegyezni őket a vizuális összekapcsolás miatt. A rádió hallgatása angol nyelven első hallásra (sic!) ijesztő lehet, és az első hallgatás valószínűleg nem lesz felhőtlen siker, de minél többet hallgattok rádiót angolul, annál könnyebb lesz megérteni akár egy hadaró észak-angliai akcentusú beszélőt is. Mi több, a rádió podcastok sikeres értelmezése nemcsak önbizalmat ad, hanem hasznos tippeket/trükköket a hétköznapi élő beszélgetések megértéséhez is!

A lista természetesen a személyes ízlésünket tükrözi, elsősorban az élet nagy kérdéseit és coaching témákat boncolgató, illetve jókedélyt, vidámságot árasztó sorozatok, műsorok.

~

Although generally speaking this blog is designed to present the advantages of combining English language learning and coaching, or the advantages of practising the two areas separately (for that matter), you are reading a different kind of post at the moment - one where we are providing you with tips for efficient practice of English.

We believe everyday English learners need to be reading and listening to texts they enjoy and are interested in, because dopamine helps you remember things better  and learning a language becomes easier, expressions become part of your vocabulary quicker. Furthermore, you hear the expressions in their pragmatic context, where they make sense and where you can recall the more easily given the visuality attached to them. Listening to a radio programme in English might sound scary at first, and the first one might not actually be successful, but the more programmes you listen to, the easier it will get to understand even a Geordie accent. What is more, a successful interpretation of radio programmes does not only give you self-confidence, but also provides you with some useful clues in everyday conversation.

The list of course mirrors our private preferences, these are primarily series and programmes about the School of Life and secondarily those that radiate joy and positivity.

Podcasts:

http://www.bbc.co.uk/podcasts/

http://www.bbc.co.uk/podcasts/series/whnews

http://www.npr.org/

http://www.thisamericanlife.org/

http://serialpodcast.org/

http://www.limetownstories.com/

http://freakonomics.com/radio/

http://www.theallusionist.org/

1. Elementary Podcasts by the British Council (UK)

Three cheers for the UK’s British Council who have come up with a very helpful series of English language podcasts for the beginner and intermediate learner. Unusually for language learning podcasts these lessons are quite long, at about 25 minutes. You can, of course, listen in one sitting. But one of the joys of podcasts is you can pause when you want and pick up where you left off when there’s more time.

The hosts of each edition take the listener through a number of different scenarios. These are acted out in dialogue and are the kind of situations people experience every day. The podcasts also include broader discussions of some of the topics. The presentation is lively, upbeat and engaging, and the English is spoken at near normal speed. There is a lot of good accompanying material, some of which can be read beforehand to help the listener make the most of each lesson.

2. Luke’s English Podcast (UK)

https://teacherluke.co.uk

For many of the podcasts Luke is the sole narrator, although real-life conversations also feature. He has a warm, engaging voice that draws in the listener. What’s more his stories are so well structured that you are eager to hear the next sentence. The English is spoken at normal speed and transcripts are available.

Luke is a qualified English language teacher and stand-up comedian who provides an engaging and entertaining podcast series. His intention is to “make you laugh while you learn” and he provides a rich mix of subject material. A quick look at the titles of some of the podcasts reveals such instalments as “Doctor Who Episode – Language Analysis”, “The Prawn Story” and “English Premier League Football”.
3. Better @ English (US)

https://www.betteratenglish.com

https://learningenglish.voanews.com/programs/radio

Better at English is an eclectic mix of English language podcasts featuring real conversations with native speakers. The topics range from the serious to the silly and light-hearted and are conducted at normal speed. Listening to real, natural-sounding conversations is a superlative supplement to classroom and textbook learning. Unlike anything else, this familiarizes the student with the pace of the language and some of its idioms and common expressions. Better English is suitable for the intermediate student and above, or for the beginner who really wants to challenge themselves. These English language podcasts are accompanied by transcripts and vocabulary notes.

http://learnenglish.britishcouncil.org/en/learnenglish-podcasts

Top 5 sorozatok (írjátok be a címet a port.hu vagy az imdb.com oldalra több infóért) ~ Top 5 series (search for more info about them on imdb.com):

Suits

Scandal

The Good Wife

The Affair

Parenthood

A legnagyobb előnyét a nyelvi coaching folyamatnak (az eddigi tapasztalatom alapján) abban látom, hogy a folyamat tulajdonképpen mindig két sikerrel zárul - nyelvi és önismereti sikerrel. A coaching folyamat során ugyanis a coachee, azaz nyelvtanuló jobban megismeri magát, így az önbizalma is fejlődik, amivel újabb és újabb sikereket képes elérni.

A tranzíciós folyamat az élet más területeit is érinti, így a coachee-k rendszeresen arról számolnak be, hogy a coaching folyamat számos jótékony hatással volt az életükre.